„Egy sziget áll szemben a siculus parttal, Liparának
aeoli részénél, kimagasló szirtfoka füstöl,
míg alul odvas, cyclópsok-kürtői-kirágta
aetnai barlangok bömbölnek benne, s az üllők
visszanyögik vad ütésük, ahogy vermén a chalybsok
vaskeveréke sziszeg, s a kohók lihegő tüze lobban:
Vulcánus lakik itt, s ez a föld Vulcánia, mondják."Vergilius - Lakatos István fordítása
A Tirrén tenger hét szigete - Alicudi, Filicudi, Panarea, Stromboli, Salina, Lipari és Vulcano -elvarázsolt helyek, viszonylag kevés turistával. Olaszországban az álomszerű kívánság, hogy a természeti szépségeket ne lépten-nyomon turistákba botolva csodálhassuk meg. Itt ez azonban megtörténhet, főleg a főszezonon kívül.Minden szigetnek egyénisége van, a Világnéző c. honlap szerint:
„A szigetek már 6000 évvel ezelőtt lakottak voltak. Nevét Kr. e. 1270-ben a szigetre érkező Liparosz királyról kapta, a helyiek azonban Isole Eoile néven emlegetik, a görög szélisten Aiolosz tiszteletére. A szigeteket a viharok napjainkban is sokszor vágják el a külvilágtól. Lipari főleg a gyalogosak pradicsoma, Vulcano a meleg vizek imádóit vonzza, a zöld Salinán zamatos bor terem, Strombolit a vulkáni krátere miatt érdemes felkeresni, Panareán pedig hírességek randevúznak. Filicudi és Alicudi magányos szigetek, ahol a víz felett és alatt is megfigyelhetjük az érintetlen természet csodáit. A Lipari-szigetek 1999 óta az UNESCO világörökség részei.”
A szigetek közül mi kettőt néztünk meg: Liparit és Vulcanot – közös utazással, de szabad program keretében. A hajóúton körbejártuk az utunkba kerülő sziklákat, barlang-bejáratokat. A háborítatlan természet élményével ajándékozott meg a ragyogó napfényben zajló kirándulás. A tenger kékje pedig elképesztően csodás volt, kár, hogy a fényképek soha nem tudják visszaadni a látottakat.
Lipari - a szigetek fővárosa - a gyalogosok paradicsoma, amelynek középkori – a várost uraló – erődje az ókori Akropolisz helyén áll. Az itteni ásatások tárgyait a Régészeti Múzeumban tekinthetjük meg, tengeri régészeti és vulkanológiai anyagokkal együtt. A városka üzleteiben lépten-nyomon a fehér, szivacsszerű habkövet lehet vásárolni, amelyet gyógyszerészeti, kozmetikai, építészeti jelentősége is van. Kellemes sétát tettünk, de előtte kis itókával üldögéltünk az egyik kikötői étterem teraszán, fürdőzve a napsütésben.
Tengeri utunk következő állomása Vulcano volt. Megtudtuk, hogy a görög mitológia szerint Héphaisztosz, a vulkánok istene kovácsműhelyeként használta Vulcano szigetét. Ez a sziget sokkal kevésbé volt kiépített, a vulkánikus eredet jobban kiütközött. Kicsit marsbéli tájra emlékeztetett, bár én nem merészkedtem a fortyogó kráter közelébe. A fekete színbe hajló tengerparti homok és a kénszagú, feltörő forró vizes kilövelések, melyben a bátrabbak meg is mártózhattak, különleges élményt nyújtott. A sűrűn váltakozó felhőzet és a szél számomra nem tette vonzóvá sem a megmártózást, sem a fehér iszapba merülést – különösen azért, mert a tisztálkodási lehetőségek elég nomádnak tűntek és még egy órás hajóút és másfél órás buszozás is várt ránk. Utóbb azt olvastam a büdöskés kőzetről, hogy a kőmosott farmer előállításához használják.
A Life honlapon Novodomszky Éva, TV-s újságíró igen lelkesen emlékezik meg a szigeteken eltöltött vakációjáról: „A Lipari-szigeteket nemcsak a gyönyörű látnivalók, hanem a különleges konyhakultúra miatt is érdemes felvenni a tervezett utazások közé. Gasztronómiájában a friss hal, a kapribogyó, a paprika és a paradicsom dominál, és a helyi pincészetek nagyon kellemes borokat kínálnak kóstolásra – az édes Malvasia delle Lipari különösen híres. Aki erre jár, feltétlenül kóstolja meg a pane cunzatut, ami nem más, mint hatalmas grillezett kenyér napon aszalt paradicsommal, olajbogyóval, marinált padlizsánnal."
A lelkesedéssel abszolút egyetértek, csupán azt sajnálom, hogy nem olvastam előbb a cikket és így lemaradtam az általa javasolt ételek és borok megkóstolásáról. Na se baj, egy újabb érv, hogy visszatérjek.
Kedvcsinálóként, fotókkal zárom cikkemet.
Lipari:
Vulcano:
Legközelebb Siracusaba és Notoba látogatunk el.