„A fotózás maga a szabadság, amely által valóban kinyílik a világ”
Kovács Bea
Kovács Beát kedves mesterkozmetikus barátnőm által ismertem meg. Tudtam, hogy mesterkozmetikusként dolgozik ő is. Hallottam egy ideje már arról, hogy fotókat készít, de teljesen meglepett, hogy ilyen érzékeny látásmódja van szociálisan érintett témákban. Nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy az idén ő kapta meg a 38. Sajtófotó pályázaton az André Kertész nagydíjat. 267 fotográfus 2488 pályaműve közül nyerte el ezt a hazai fotózásban igen rangos elismerést „Éber kóma” c. fotósorozatával.
A riport online kérdés-felelet formájában készült, természetesen tegeződve.
K: Mi volt az a fordulópont, amikor sikeres mesterkozmetikusból a fotózásra váltottál? Volt valami hiányérzeted?
V: Néhány éve kezdtem el érezni, hogy bár kozmetikusként sikeresnek mondhattam magam, szeretnék kimozdulni a négy fal közül. Zavarni kezdett, hogy a világ zajlik, és én nem lehetek részese. Egyfajta kiégés vett erőt rajtam. Akkortájt heti három napos kozmetikusi elfoglaltságom volt, így a fennmaradó időben valami hasznos tevékenységet akartam végezni. A fotóstanfolyam „szembejött” velem: érdekes volt tudatosságot vinni az amatőr „kattintgatásba.” A fotózás pedig elragadott, egyre több tanfolyamot végeztem el, hogy minél jobban elsajátíthassam a szakmát.
K: Hogyan képzeljük el: mi módon lehet az amatőr kattintgatásból elérni a profi fotózáshoz?
V: Jelenleg még csak fél-profinak nevezhetném magam, hiszen csak részben biztosít megélhetést a fotózás. Azt biztosan tudom, hogy állandóan képezni kell magam. A szakmunkás képesítés mellett két hete fejeztem be a MÚOSZ fotóriporter képzését, ahol számos neves, inspiráló szakemberrel találkoztam. És ami a legfontosabb a profizmus eléréséhez: folyamatosan, sokat kell dolgozni!
K: Kozmetikusi szakmád tapasztalatait felhasználva azt könnyen el tudtam képzelni, hogy divat- vagy szépség fotós legyél, de hogyan alakult ki az érdeklődésed a dokumentarista fotózás iránt?
V: Már a tanfolyamokon is megragadott a dokumentarista irányzat, a történetek bemutatása a pillanatok megörökítése helyett. Ehhez kerestem mentorokat. Nagyon megtetszett, hogy emberi sorsokat lehet ábrázolni, örömöt-bánatot. Szeretek utazni, érdekes embereket és kultúrákat megismerni. Jó érzés, hogy szép történetek részese lehetek, és segíthetek azzal, hogy szociálisan érzékeny témákra hívom fel képeimmel a figyelmet.
K: Az André Kertész nagydíjjal jutalmazott fotósorozatod, az „Éber kóma” megrendítő, az emberfeletti erőfeszítés szemléltetése könnyeket csal a néző szemébe, sok együttérzést mutat a baleset miatt éber kómára ítélt szép, fiatal lány családjának napi küzdelmei iránt. Az extrém eset ragadott meg, mintegy az emberség bizonyítékaként, vagy a jövőben is koncentrálsz majd szociálisan érintett témákra?
V: A 17 éves, balesetet szenvedett fiatal lány éber kóma állapotának és családja erőfeszítéseinek megismerése tényleg megérintett. Több mint egy éves szoros kapcsolat alapján vállalkoztam arra, hogy megmutassam fotóimban ezt a küzdelmet. De a Sári fotósorozat mellett más szociális témával is foglalkozom: a pillangógyerekekkel, akik egy igen súlyos, ritka bőrbetegségben szenvednek, tele sebekkel, és más komoly egészségi problémákkal élnek. A fotókkal szeretném felhívni a figyelmet erre a betegségre, hogy ne kirekesztettként kezeljék, hanem fogadják el őket. Egy 12 éves nyíregyházi kisfiú és egy 12 éves tiszakécskei kislány és családjaik a fotóriportok alanyai. Persze gondolkodom azon is, hogy vidámabb témákat is feldolgozzak.
K: Bár még csak rövid ideje fotózol hivatásos módon, fantasztikus sikereket értél el. Egyszerű nézőként le vagyok nyűgözve, de ez a szakma legjobbjainak véleménye is. Teljesen áttérsz a fotózásra, abbahagyva a sikeres kozmetikusi életutadat?
V: Nagyon szeretném, és mindent megteszek azért, hogy a fotózással olyan szintre jussak el, hogy teljes egészében ennek szentelhessem magam – felhagyva kozmetikusi karrieremmel. Tudom, hogy ez az út mindenhol nehéz a világon, és a vírushelyzet ezt nem segíti, hiszen közel kell menni az emberekhez ahhoz, hogy jó fotók szülessenek.
K: A kiállítás alapján érzékelhető, hogy a dokumentarista fotózás hosszú együttlélegzést igényel a fotózott alanyokkal. Vannak- e már ilyen témákban konkrétabb terveid?
V: A hosszú távú projektek nagyon érdekelnek. Itthon is és külföldön is vannak már közelebbi terveim. Pl. Örményországba már több alkalommal eljutottam, érdekes emberekkel és történetekkel találkoztam. De ez még a közeljövő zenéje, közelebbit egyenlőre nem mondhatok.
K:Köszönöm a riportot és sok sikert kívánok fotográfusi munkádhoz!
A művész által rendelkezésre bocsátott három fotóval búcsúzom:
Az első képen Beát látjuk, elválaszthatatlan barátjával, a fényképezőgépével:
A nagydíjas "Éber kóma" fotósorozat egyik legmeghatóbb fotója:
Egy megkapó kép a Jerevánban készítettek közül:
