„Mikor mindenek vesznek, tűnnek,
Tarts meg tegnapnak, tanuságnak,
Tarts meg csodának avagy bűnnek”
Ady Endre: De ha mégis?
Tanulmányaink során Boncza Bertát, az Ady által Csinszkának becézett fiatal nőt úgy ismertük meg, hogy ő volt a nagybeteg költő utolsó társa.
Ez igaz is, hiszen több, mint négy évig feleségeként ápolta a költőt, „cserébe Ady szerelmi lírájának legszebb, gyengéd melegséget sugárzó darabjait írta hozzá.” Gondoljunk az „Őrizem a szemed”, „Nézz drágám kincseimre” c. csodálatos versekre. (Múlt – kor)
Nem szólt azonban a fáma arról, hogy Csinszka tudatosan készült erre a szerepre, rajongó levelekkel árasztotta el Adyt, és saját verseit is elküldte neki. Arra vágyott, hogy múzsa lehessen, Szendrey Júliához hasonló költőfeleség. Nehéz feladatra vállalkozott, Ady mellett egy perc nyugalma sem volt, hiszen „Adyt a betegségek egyre jobban leépítették, állapotán sokat rontottak a szanatóriumi gyógyulások utáni nagy dorbézolások.” (Ács Borbála: Csinszka és Ady – ötvenentúl.hu) Tehát az irodalomkönyvekben sokszor idealizált szerelem a valóságban korántsem volt ilyen meseszerű. Csinszka a költő halála után mégis szeretettel emlékezik meg az Adyval való kapcsolatáról: „Ady Csoda volt. Megszállott, gyönyörű emberpéldány, élő, elmúló, közöttünk járó csoda. Olyan szép, hogy aki megértette ezt a nagy szépséget és kiverekedte a jogot őrizni ezt a testet.” (idézet: Irodalmi Jelen: A démoni angyal: Csinszka, - Onagy Zoltán)
Miért nevezzük Csinszkát hivatásos múzsának?
Rostás Eni: „Csinszka, az örök Múzsa” c. írása világít rá erre: „Bakfiskora óta tudatosan készült a múzsaságra, a kiszemelt művészeket kitartó ostromlással csavarta az ujja köré…Nemcsak Ady, de az összes, Csinszkával valaha kapcsolatba (vagy jegyességbe) bonyolódó férfi is megemlékezett a forgószélként érkező szerelemről – Tabéry A csucsai kastély kisasszonya c. dokumentumregényt alkotta meg a korai szerelem emlékéből, Lám A körön kívül c. önéletrajzi könyvéhez használta félresikerült jegyességük történetét, Babits novellákat, verseket szentelt neki, második férje Márffy Ödön, a Nyolcak festőcsoport alapítótagja pedig legalább félszázszor megfestette neje bubifrizuráját.
Dr. Gerevich József: A kezdeményező múzsa , a vagy a „csendesen megfagyott mosoly” c. írásában magyarázattal szolgál arra, - Csinszkától származó idézetekkel, - hogy mi lehetett ennek a csapongásnak az oka. „Anya és apa nélkül nőtt fel, ezért is írhatta, hogy „tudod én azok közül a nők közül vagyok, akik Salomét és Carment is a testvérüknek nézik.” Depresszióra volt hajlama, amit állandó pörgéssel próbált kompenzálni. „Tudatosan alakította ki a végzet asszonya imázsát is… Vonzódása idősebb, érett és okos, apaszerű férfiakhoz végighúzódik életén. A vonakodó férfiak izgatták. Azok, akiket meg kellett hódítani.”
Milyen nő volt „Bertuka”?
Először a kortársak visszaemlékezésein keresztül szemléljük:
Kormos Edit így ír erről: „Roppant ellenszenves és roppant vonzó nő” – mondta róla Szabó Lőrinc költő.
„Talán ő volt a legegocentrikusabb lény, akit valaha ismertem. Csinszka ezerarcú volt, színes, önfeláldozó, jó feleség, (intrikus, kockázatos játékokkal játszó, önimádó, néha szecessziósan modoros – jegyezte fel Passuth László író.”
„Megmaradt örök dzsentri bakfisnak – leveleket, dilettáns verseket irogató, merész modorú, kokottakkal barátkozó, éjszakákat végigívó és cigarettázó földesúri kisasszonynak” – így Kosztolányiné Halmos Ilona.”
Az utókor szemében:
Rockenbauer Zoltán szerint: „Öntudatos volt, fogékony a művészetekre, és eltökélten lelményes.” Az Irodalmi Jelenben Onagy Zoltán „démoni angyalként” aposztrofálja. Gerevich József így jellemzi: „Haláláig kamasz maradt, kamaszos naivitással, szenvedéllyel, a normák felrúgásának kamaszos szokásaival… kreatív, versírásban, rajzolásban, fényképezésben.”
Csinszka, az irodalmár
Már 15 éves korában verseket írt, első verse, mely elég depresszív hangulatot áraszt,
1909-ben íródott: „Pest.Erzsébet Nőiskola” címen.
Idézzünk belőle egy kicsit:
„Fekete mezőn fehér virágok,
Sápadtan, gyéren szétszórva álltok,
A színetek is olyan idegen!
Állok köztetek, némán, mereven.
Néha egy szikra sötét világban
Föllobban a gyászos, nagy némaságban.
Rövid az élte, hazug a fénye.
Fekete mezőn fehér virágok,
Élünk szétszórtan, örök sötétben.”
Bár a későbbiek során sem bizonyult igazán elismert költőnek, 1931-ben Vészi József verseskötete kiadásával kapcsolatban így biztatta: „Add ki nyugodtan a verseidet, Csinszka. Hadd lássa a világ, hogy akit a sors Ady Endre élettársául rendel, költőtársa is volt Ady Endrének.”
Mit köszönhetünk neki?
Színes egyénisége, múzsasága nélkül szegényebbek lennénk sok csodálatos Ady és Babits verssel, gyönyörű Márffy képpel és – nem elhanyagolhatóan - az „Életem könyve” c. memoárja, és Adyval folytatott levelezése fontos irodalomtörténeti forrás is.
Latinovits Zoltán előadásában az „Őrizem a szemed” csodálatos soraival intünk búcsút Csinszkának: