„Mahler zenéjét soha nem szerettem igazán; soha nem érdekelt az, amit Werfel írt – soha nem értette, amit Gropius csinált –, de Kokoschka, igen, Kokoschka mindig mélyen hatott rám.”
Alma Mahler
2017. május 8-án a patinás és gyönyörű New York Kávéházban - a BÁV támogatásával - egy érdekes irodalmi beszélgetésre került sor, melyen – Juhász Anna moderálásában – Fehér László festőművész és felesége, a „Krisztina” (Múzsa) díjjal kitüntetett, Geisler Edit, Nyáry Krisztián, a „Festői szerelmek” írója, Pápai Erika színművésznő, Alma Mahler múzsakénti megformálója, Szekeres Adrienn énekesnő és párja, Kiss Gábor zeneszerző-zongorista, valamint Tűzkő Péter, a BÁV Kereskedelmi üzletág vezetője vett részt.
A résztvevők – érdekes történetek felelevenítésével - meséltek az „ihletők” megváltozott szerepéről, akik ma már inkább alkotótársakká válnak. A beszélgetésben sok érdekes múzsa életére és szerepére derült fény, ami engem is megihletett, és az ott hallottak alapján három múzsa után kezdtem el kutakodni: Alma Mahler, Boncza Berta (Csinszka), és Mednyánszky László férfi múzsája, Nyuli után.
Közreadom tehát búvárkodásaim eredményét:
Alma Mahler regényes múzsasága
Nem, nem révrokonság Mahler nevével, mert Alma (leánykori nevén: Schindler) Mahler felesége (is) volt.
De ne szaladjunk ennyire előre!
Ki is volt Alma Schindler?
Alma 1879-ben született Bécsben, művészcsaládban, apja sikeres tájképfestő, anyja énekesnő volt. A róla készült képek tanúsága szerint fantasztikus kisugárzású, szép és intelligens nő volt. És ráadásul tehetséges is, zenei szerzeményeit ma is „előveszik a kuriózumok iránt fogékony énekesek”. Emellett sokat olvas, kívülről megtanulja a Faustot. Ruhákat is varr magának így eredeti, excentrikus külsőt tud magának varázsolni. A szülői házban gyakran megfordultak a kor kiváló festői, muzsikusai.
A megbabonázottak
Mindenkit megbabonázott egyéniségével. Így a bécsi szecesszió világhírű alkotóját, Gustav Klimtet is, akinek „Csók” c. képe valószínűleg arról a csókról szól, amit a művész Almától kapott. A szerelem Alma édesanyjának közbelépése miatt itt meg is rekedt.
A következő „ihletés” Max Burckhardhoz, a Burgtheater igazgatójához fűződött, aki felkeltette a lány érdeklődését a komolyzene és a modern költészet iránt. A zene iránti érdeklődés egy nagy szerelemhez vezetett, Alexander von Zemlinsky zenetanárral. Alma őrületes szerelembe kergette a férfit, az ő vonzalmának kiindulópontja a férfi intelligenciája, zsenialitása és az ígéretes karrier lehetősége volt.
Két év után elhagyta Zemlinsky-t és hozzáment az Opera igazgatójához, Mahlerhez. Gustav Mahler zsarnoki módon láncolta magához Almát és megtiltotta, hogy zenét szerezzen, de Alma egy-egy szerzeménynél segít a részletek kidolgozásában. Janusz Rudniczki így idézi Alma Mahler véleményét férje szerzeményeiről: „Nem vagyok teljesen kibékülve a zenéjével. A hatodik és a hetedik megérint, de ha egyszerre hallgatom az összes szimfóniáit, megviseli az idegeimet ez az állandó telefonozás az Úristennel.”
Lánya halála annyira megviseli, hogy szívelégtelenséget állapítanak meg nála, betegeskedése alatt depressziós lesz, amiből egy újabb szerelem gyógyítja ki: Beleszeret Walter Gropius fiatal mérnökbe, akivel való viszonya kitudódik és Mahler – féltékenysége miatt – megváltozik, még Alma korábbi szerzeményeit is kinyomtatja. Mahler azonban hirtelen bakteriális fertőzésben meghal.
Ekkor toppant be Alma életébe: Oskar Kokoschka, a nehéz természetű, gőgös, arrogáns, de nagyon tehetséges festő, aki mindenestől birtokolni szeretné a nőt. Alma Kokoschka „Szél menyasszonya” c. képén is megjelenik. Ennek láttán Gropius ismét képbe kerül, és feleleveníti kapcsolatát Almával, majd össze is házasodnak. Mind Kokoschka, mind Gropius a frontra megy, amiben Almának is szerepe van.
Nem tétlenkedik távollétükben sem, hiszen megismerkedik egy előnytelen külsejű, de igen tehetséges, szociáldemokrata írót, Franz Werfelt, akihez a Gropius-szal kötött házassága felbontása után, később férjhez megy. Kokoschka szinte beleőrül elvesztésébe és egy életnagyságú babát készíttet, amit mindenhova – évekig – magával vitt, még az Operába is. Alma követi férjét az üldözöttek sorsában, és követi Amerikába is, ahol Werfel sikeres író lesz, valószínűleg ebben Alma szerepe sem elhanyagolható, mert múzsája és menedzsere is volt. 1945-ben Werfel hirtelen meghal szívrohamban, így ismét megözvegyül.
Élete utolsó mintegy 20 évében üres társasági életet él, „csupa púder, smink, parfüm, folyton spicces, részeg, nem bír pezsgő és Benedictine likőr nélkül élni.”. Szánalmasan telnek napjai: „végeláthatatlanul hosszan öltözködik. Mindennap felveszi az össze gyémántját, briliánsát, fülbevalóját, nyakláncát, mintha a világ szellemi elitjének delegációja várakozna az ajtaja előtt, hogy megadja a neki járó tiszteletet. Tragikomikus egyszemélyes előadás az öltözőben és a jelen nem levő közönségnek a színpadon. Ha már senki sem tölt belé csodálat formájában tüzelőanyagot, mi mást tehet, mint csodálja magát..”
Igen jellemző adalék életének ezen korszakáról, hogy amikor megkérdezik, nem lépne-e partnerkapcsolatra Bruno Walter karmesterrel, szinte kiabálva azt mondja: „Én?! Egy reprodukáló művésszel?!”
Halála 1964-ben következik be. Koporsója 340 kilót nyomott! Ki tudja, mi lehetett benne? Rudniczki igen jól jellemzi „hivatásos múzsának” tekinthető szerepét: „ …ő már rég nincs a koporsóban. Hajlong a tapsviharban. A koncert után, amit a Mahler által vezényelt zenekarral adott. Miközben Mahler valóban az Úristennel társalgott, anélkül, hogy lerakta volna a kagylót. Gropius és Kokoschka pedig, egyforma egyenruhában, bőszen verekedtek érte. És Klimt ott állt fölötte, és megcsókolta a nyakát. Werfel mg a zongora alatt, a lába között térdelt.”
Íme egy különleges asszony – különleges élete. Bárhogy is ítéli meg őt az utókor – szegényebb lenne a világ, ha nem ihlette volna alkotásra Klimtet, Mahlert, Kokoschkat, Werfelt.
Legközelebb Boncza Berta múzsaságával foglalkozunk majd.
És íme egy nevezetes előadás az Alma Mahler által is kedvelt Mahler 6. szimfóniája: