„Tudom, hogy tudok énekelni. Hát nem ezt mondta mindig mindenki körülöttem? Nem tudok elképzelni mást az életben, amiben teljes mértékben és megingathatatlanul biztos lennék”
Tom Jones
Sir Thomas John Woodward, művésznevén Tom Jones nevét mindenki ismeri. De nemcsak nevét, hanem káprázatos, férfias hangját is, mely a mai napig tisztán és erősen tölti be a teret, bárhol is énekel. Mint a mesében, úgy történt: egy walesi szénbányász gyermeke az eldugott kis városból eljut a világhírig. Önéletrajzában finom öniróniával meséli el csoda számba menő történetét, mely természetesen nem volt nehézségektől, buktatóktól, sikertelenségektől mentes. Önmagában való hite átsegítette e nehézségeken és összességében egy valóban sikeres életutat mondhat magáénak a június 7-én 80 éves, mai napig aktív énekes sztár.
A pálya
Nem szeretném száraz életrajzi adatokkal terhelni olvasóimat, így csak néhány érdekességet adok közre a könyv alapján. Nagyon különösnek találtam, hogy kiderült róla is, hogy lassú, nehézfejű gyereknek tartották gyermekkorában az iskolában. Akkor még nem volt ismert a diszlexia, mint betegség. Ez jellemezte Tina Turnert és Bruce Springsteent is, így ezek a zenei géniuszok is igen hamar befejezték tanulmányaikat. Ráadásul Tom Jones 12-14 éves koráig TBC-ben szenvedett, ami még jobban nehezítette iskolái elvégzését. 1955-ben be is fejezte a tanulást és kesztyűszabász, majd papírgyári munkás lett. Igen korán nősült és 17 évesen megszületett fia, aki a 80-as évek végétől managere lett. Feleségét, Lindát annak haláláig nagyon szerette, így nyilatkozott erről: „Ő köt össze azzal az emberrel, aki valójában vagyok. Nem csupán Tom Jones, hanem ami még ennél is fontosabb, egy másik fickó, egy bizonyos Tom Woodward.” 18 évesen helyi zenekarban kezdett játszani soul, rock and roll dalokat Sam Cooke, Wilson Pickett, Jerry Lee Lewis nagy hatással voltak rá. Nagy lélegzetű balladákat is szeretett énekelni, mint a „Lucky old sun”, az „I beleive” vagy a „My Jiddish Mama” címűt. 1968-ban Les Reed „Delilah” című dalával robbant be a zenei életbe és világhírnévre is szert tett vele. Jerry Lee Lewis „Green, green grass of home” c. szerzeménye is telitalálat volt az ő előadásában, és az „It’s not unusual-ról ne is beszéljünk! Az USA-ban már 1969-ben nagysikerű showműsora volt. 1971-ben a „She’s a lady”-t Paul Anka írta neki, egy repülőgépen firkálta egy étlapra. A 80-as évekig futott a szekér, de új számok nem lévén kifulladt a karriere egy időre. Az 1988-as Price dallal, a „Kiss”-szel újra robbantott, majd 1994-ben „If I only knew” majd az 1999-ben íródott „Sexbomb” ismét világhírnevet hozott.
Las Vegas
Mindig tiltakozott az ellen, hogy ő Vegasban show műsort csinált. „Nem voltak körülöttem táncos lányok, nem volt tűzijáték, soha nem jöttem le a színpadról szerpentinesőben…Soha nem csináltam a műsoromból csilivili showt… Énekeltem a saját verziómban, némi rockos, soulos hozzáállással. Csak én egyedül a banda előtt, ahogy a kezdetektől fogva.”
A Vegas-i fellépéseket komoly kihívásnak is tartotta: „Minden este tiszta lappal indul az ember, és minden este bizonyítani kell.”
Bár a vegas-i évek jó anyagi biztonságot hoztak, - nyugdíj előtakarékosságnak tekintette, - megvolt az árnyoldala is. „Nagy árat fizettem érte, ami a hangomat illeti, és hosszú időre elvesztettem az esélyt arra, hogy énekesként komolyan vegyenek.”
A hírnévről
„A hírnév nem változtat meg senkit, csak kihoz az emberből néhány olyan dolgot, ami már azelőtt is megvolt benne.”
A táncról
Mindnyájan ismerjük olykor Elvis Presleyt is meghazudtoló erotikus mozdulatait. Erről így vall: „Ráztam a csípőm, és lendült a karom. Nem volt ebben a koreográfiában semmi előre átgondolt, lepróbált mozdulat, mindent az éneklés hozott elő belőlem.”
A bugyi-szörny
Sokáig kísérte egy eset, mely később a női rajongók szokásává vált, és olyan lavinát indított el, melyre nem volt büszke.
1969-ben történt egy fellépésen: egy nő odanyújtotta az előzőleg levetett bugyiját, mellyel zavarában megtörölte a homlokát és visszaadta azzal, hogy „Vigyázzon, nehogy megfázzon.” Ez az intermezzo később szokássá vált, és „néhány éven át bárhol voltam, a koncert után bokáig lehetett járni a fehérneműkben.” Eleinte nem lehetett megjósolni, hogy végül is ártani fog neki: „Hogy olyan mértékben rátelepedik az imázsomra, hogy egy ideig legalább is mindenkinek ez jut majd az eszébe először a nevem hallatán. Tom Jones, a bugyimágnes….Ki sejthette volna, hogy évekkel később is mennyire felidegesít majd, ha csak meghallom a bugyi szót?”
A pályatársakról
A könyvében úgyszólván mindenkiről a szeretet és szakmai megbecsülés hangján szól. Ez alól csak Jim Morrison és a Doors Woodstock-i fellépése volt. „Az az érzésem, hogy ez volt a legborzasztóbb dolog, amit valaha hallottam. Mindenki hamisan énekelt. Ki a fene lobbanna lángra ezt hallgatva? Szerintem senki. És az a klimpírozás az orgonán – arról már nem is mondok semmit.”
Joe Cockerről: „Nem voltunk nagyon közeli viszonyban, de mindig éreztem valamiféle szimpátiát vele kapcsolatban. Két jó hangú, de nem zeneszerző vénájú, munkásosztálybeli srác, akik szeretik a bluest meg a soult, és megpróbálják kihozni belőlük a legtöbbet.”
Van Morrisonról: „Mindig jóban voltam vele, a kezdetektől tetszett, amit csinált. A szememben ő volt a tökéletes blues-énekes, aki a megfelelő helyről érkezett.”
Stingről: „Megkedveltem Stinget. Igazi zenész. Jó füle van. Nem érdekli, hogy mit gondolnak róla az emberek.”
Elvis Presley-ről:”Elvis jobban akart Elvis lenni, mint bárki más a világon, és ha panaszkodott is ezzel kapcsolatban valamire, csak azért tette, mert úgy érezte ezt várják tőle.” Jó barátságba kerültek egymással. Elvis megkérdezte tőle: „Mit szedsz, hogy ne őrülj meg? Milyen drogot használsz? Nagyon meglepte, hogy semmilyet.”
Talán ennyi információ felkelti az érdeklődést az önéletrajz elolvasása iránt. Kész kortörténet – kellemesen megírva.
Csak annyit kívánhatunk neki, hogy sokáig jó egészségben szórakoztasson bennünket kristálytiszta, szexi hangjával!
Születésnapi köszöntésként ide idézzük két felvételét:
Az „It’s not unusual” ma is megdobogtatja a szíveket:
És egy 2019-es felvétel, egy duett Jennifer Hudson-nal, a férfiak világáról: