„Ha az ember csak vissza tud emlékezni mindarra, amit látott, akkor már sosem henyél, igazában sosem magányos, és nincs többé egyedül.”
Vincent Van Gogh
Friss élményeimet szeretném megosztani olvasóimmal. A helyszín: a varázslatos Provence.
Nem csak a „Bor, mámor, Provence” c. film ihlette a látogatásomat, már jóval korábban is egyik kedves kitűzött úti célpontom volt.
Ide utazásomkor úgy képzeltem el Provence-t, mint egy óriási levendulaföldet római és más historikus emlékekkel tarkítva. Bár tudtam, hogy a levendulavirágzás már régen elmúlt, kicsit csalódásként ért, hogy levendulaföldet, Provence jelképét úgy szólván csak a St. Remy melletti St. Paul Mausole kolostor kertjében láttam. Azonban sokszorosan kárpótolt az az élményhalmaz, mely a bebarangolt provence-i terület különböző helyszínein fogadott.
Ezek közül csak néhány, engem leginkább megragadó élményt osztok meg kedves olvasóimmal.
A post-impresszionista zseni
Ami igazán felkeltette érdeklődésemet a szervezett provence-i úttal kapcsolatban, hogy találkozhattam kedvenc festőm, Van Gogh életének egy kis darabjával, azzal a termékeny egy évvel, amelyet az említett kolostorban, mint elmegyógyintézetben töltött.
A provence-i vidék kiválóan alkalmas volt a plein air festészetre, hiszen a fények, színek, hangulatok megragadásával a műalkotásokat megcsodáló nézők impressziói nyomán különböző értelmezésű festmények születtek. Egy év alatt Van Gogh 100 ! lendületes, pazar színvilágú képet festett itt. Ezek az azóta világhírűvé vált képek a festő halála óta mesés összegekért keltek el, a sors fintora, hogy a művész életében mindössze egy képet tudott eladni.
A levendulás és a kicsi, de virágokkal borított kolostorkert méltó emléket állít a festőóriásnak. A kolostorhoz vezető utat is sok, nem az unásig ismert festményének reprodukciója díszíti.
Az egyszerű szoba, melyet meg is örökített híres festményén – a valóságban talán még puritánabb, de igen jól érzékelteti még ma is az akkori milliőt.
A XIX. századból időgépünkkel most ugorjunk vissza az ókorba, hiszen számos 2000 éves római kori építménnyel büszkélkedhet Franciaországnak eme méltán híres területe. Itt igazán érvényes az a mondás, amit a „Brian élete” c. filmből idézhetünk: „Mit köszönhetünk a rómaiaknak?” Hát vízvezetékeket, arénákat, színházakat, hidakat – az biztos.
A többfunkciós francia völgyhíd
Az ókor egyik csodája a Pont du Gard, a híres vízvezetésre is szolgáló völgyhíd. Imponáló tudású idegenvezetőnk, Tanács Gábor élményszerű előadásából megtudtuk, hogy a rómaiak milyen műgonddal tervezték és valósították meg az azóta is csodált vízvezetékrendszerüket. A megfelelő minőségű és bőségű vízforrásokat háromszögeléssel szintezték és a város külszíne felettiek közül a legideálisabb helyzetűeket választották ki, majd úgy tervezték meg, hogy a víz lejtése kilométerenként 34 cm legyen. Ez a mintegy 4 ezreléknyi lejtés alkalmas volt arra, hogy a víz megfelelő mennyiségben és ütemben érje el Nimes városát, ne poshadjon bele a csővezetékbe, de ne is legyen özönvízszerű a megérkezése. A terep egyenetlenségeit a megfelelő méretű hídlábakkal egyenlítették ki. Így készült el a Gard folyócskán a 142 méter hosszú, 49 méter magas, három színtű hídrendszer, melynek alsó szintje 6, középső szintje 11, és felső szintje 35 ívből áll. A felső szinten volt a csőrendszer, amelyen keresztül Nimes város vízellátása megvalósult. A híd alsó szintjén sétálva visszarepültünk 2000 évet, és ámulva-bámulva csodáltuk meg, hogy mi mindenre voltak képesek „eleink”.
Az avignoni csonka híd
Igen figyelemre méltó, bár nem elsősorban méretei miatt, a kedves francia gyermekdalból is ismert XII. századi avignoni híd. Megtudtuk, hogy építése népmeseszerű, hiszen a híd egy egyszerű pásztorfiú látomása volt, akinek erős hite elkápráztatta a város vezetését és látomása alapján – minden szaktudás nélkül – megépítette a 22 ívű hidat. 1668-ban egy óriás árvíz elpusztított 18 pillért, így a híd csonka maradt, mindössze 4 pillért számlál azóta is. Az is csoda számba megy, hogy a megmaradó 4 pillér egyikén még ma is áll az a kis kápolna, amit a pásztorfiú tiszteletére építtetett Avignon városa, és amely sírhelyéül is szolgál.
Legközelebb még néhány fantasztikus műemlékkel folytatjuk provence-i kaladozásainkat.
Addig is közreadjuk az avignoni hídról szóló dalocskát és annak magyar szövegét is.
Ime a gyerekdal magyar szövege a Szarka Tamás rajongói oldalról:
Készen áll már a híd
(Francia népdal)
"Készen áll már a híd, táncot járnak Avignonban,
Készen áll már a híd, körtánc járja a hídon.
A katonák így járják, katonásan járják,
A gyerekek így járják, ugrándozva járják,
A kisasszonyok így járják, pipiskedve járják,
Az öregek így járják, tipegõsen járják,
A fõurak így járják, peckesen így járják…"