„Ne add fel! A kulcstartón is általában a legutolsó kulcs az, amelyik kinyitja az ajtót”
Paulo Coelho
Az ötödik túranapunk május 23. szerda Rua
Kiadós alvás és reggeli után nekivágtunk utunk következő szakaszának, mely ismét 19 km volt, Rua-ig. Persze a vándorút eléréséig még egy plusz kilométert kellett gyalogolni. Csodálatos, bár reggel átmenetileg ködös időben bandukoltunk. A táj igen változatos volt, és az előző napihoz képest könnyebb terepviszonyok örvendeztettek meg bennünket. Illatozó eukaliptusz erdőkkel sokszor találkoztunk. Szerencsére a mai penzum kevés országúti vándorlással járt együtt. Ebédünket a 25 km-es mérföldkő környékén fogyasztottuk el, tehát már csak 25 km volt a célállomásunkig, Santiago-ig. A „bár” igen különös volt,, érdekességét az adta, hogy tele volt írva az összes fala és plafonja mindenféle zarándokírásokkal. Mi is odaírtuk a nevünket egy szívszerű keretbe, és lányom odabiggyesztette, hogy a legjobb anya és legjobb lánya, elkerülve, hogy szerelmespárnak tartson bennünket a bárba betévedt és a falat olvasgató vándor. A kiszolgálásra tánc- és ének megszakításával került sor, mivel a helyi likőrt már jócskán kortyolgató zarándokok,és a két kiszolgálónő igen fesztelenül érezte magát. Meglepetésünkre a kért omlett igen finom volt, melyet jól keretezett a remek, friss kenyér, valamint az elmaradhatatlan tejes kávé. Még unszolásra sem ittunk a helyi likőrből, mert az aznapi távból még 6 kilométer hátra volt.
Az út további része is nagyon kellemes terepen folytatódott, és ezért a korábbi napokhoz képest korábban érkeztünk szálláshelyünkhöz, amely egy kellemes szálloda, de nélkülözi azt az élményt, amit a korábbi falusiasabb szálláshelyek nyújtottak. Útközben St. Irene mellett láttunk egy XII. századi kápolnát, és elgondolkoztam azon, hogy hány ember életében töltött be néhány percet a korai középkor óta. Szokásos pihengetésünk, szokásos vörösbor, sajt, olíva és friss kenyér falatozásával telt. A kertben, ami az autóúttól sövénnyel elválasztott, néhány vidám, középkorú zarándok nevetése közepette olvasgattunk vacsoráig.
A vacsora nagyon finomra sikeredett, friss saláta, olíva, hagyma, paradicsom, tonhal, sárgarépa vegyülékével, utána a régóta áhított mini tintahalak sütve, citrommal és sült krumplival. Édességként karamell krém koronázta a gasztro-élményt.
Még este 10 órakor is világos volt, de nem találva semmi fogyaszthatót a TV műsorai között, álmodozva utolsó napunkról – nyugovóra tértünk.
Folytatjuk!
