„Sohasem az a lényeg, hogy hány követ dobnak Rád, az igazán fontos az, hogy Te milyen várat tudsz ezekből a kövekből építeni”
David Brinkley
Folytassuk utunkat! Május 22. kedd Melide, Arzua
A délutáni szunyókálás miatt éjszakai alvásom nem volt zavartalan, de kinyújtóztatott végtagjaim reggel bevetésre újból készen álltak. Jószívű vendégszeretetből kicsit tukmálós reggeli után – esővel ijesztgető időben – keltünk útra. Utunk első fele nem volt a megszokottnál nehezebb, erdős tájakon, mezőkön legelésző tarka tehenek között vitt az út, mint mindig sok káposztát és salátát láttunk, de újdonságként paprikatöveket is felfedeztünk. Elcsodálkoztunk, hogy a nálunk menyasszonyi csokorként ismert fehér kála a káposztafélék között megél, nem számít a kert ékének.
Melide kisváros közelében találtunk egy XIV. századi, Santa Maria elnevezésű románkori templomot. Míg a templomot nézegettük, mellénk szegődött egy idősebb, kicsit bohókás férfi, aki azzal traktált bennünket, hogy a tegnapi szálláshelyén nem tudott főzni. Sajnálkoztunk, majd továbbmeneteltünk. Melide-ben még egy templomba botlottunk, amely a S. Pedro nevet viselte, XV. századi és gótikus templom volt. Itt is szereztünk pecsétet zarándokkönyvünkbe.
Erdei úton való barangolásunk közepette egy önkiszolgáló, általában termékenként 1 Euró fizetséget igénylő zöldségest fedeztünk fel, aminek különlegessége a megvásárolt finom gesztenye mellett az volt, hogy a vételárat egy becsületperselybe lehetett bedobni. Kedves figyelmesség volt a fáradt vándoroknak. Ebédünket – egy tonhallal töltött lepényt (empanada) és a megszokott, egyenletesen jó minőségű tejeskávét, egy említésre kevéssé méltó út menti helyen költöttük el. Ebéd után – meglepetésünkre – az első napi túránál is nehezebb kb. 6.5 km következett fel- és le haladva, a végre napsütéses, erdős-mezős tájon az aznapi végállomásunkig, Arzuáig.
Szállásunk persze a település másik végében volt, így a 18 km-es utat megtűzdeltük még legalább két újabb kilométerrel. De megérte: egy csodálatos, kertes, kőből épült, kívül-belül ízlésesen berendezett fogadóhoz érkeztünk, amely több kisebb épületből állt, mindegyikében 4 szobával. A vacsora előtt kiültünk a varázslatos kertbe, kis halastó mellett egy kacsa pár téblábolt, a szökőkút halk aláfestéssel örvendeztetett meg bennünket a változatos, távolabbi táj csodálatában, a Pazar azáleák, platánok szomszédságában. A nap melegen sütött, és igazi élvezetet jelentett a már napok óta nem látott kék ég. Kellemes, sőt inkább meglehetősen finom vörösbor és kecskesajt eszegetése mellett olvasgattunk. Olyan mesebeli volt a Pazar kertben napfürdőzni, hogy későbbre kértük a vacsorát.
Tonhalas salátát, fehérhúsú, ízletes halat szolgáltak fel paprikás szafttal és főtt krumplival. Desszertként mandulás sütit, stílusosan Santiago tortát falatoztunk.
És természetesen testileg-lelkileg felkészültünk a másnapi gyaloglásra Rua-ig.
Folytatjuk!
