„Mesekönyvfélét tart a kezében, kedves olvasóm, igaz mesék könyvét, a régi kávéillatú Budapestről…”
Saly Noémi
Mint ahogy azt már „Semmiből is finomat” c. cikkemben írtam, a Saly Noémivel készített Bóta Café-beli interjú keltette fel érdeklődésemet a nosztalgikus kávéházi élet iránt. Saly Noémi: „törzskávéházamból zenés kávéházba” c. könyve címében a kissé bugyuta kuplé, az „Asszonykám adj egy kis kimenőt” sorait idézi. A kávéházak s mindennapi társasági élet középpontjai voltak a XÍX. Sz. vége felé egészen a második világháborúig. Igen, 1896-ban már 64 kávéház volt a Nagykörúton! Ez a szám a sokszorosa, elérheti a 400-at, ha teljes Budapest területét nézzük. Ami az interjúban megfogott a sejtelmes, nosztalgikus hangulaton túl, hogy nemcsak az irodalomórákról ismert irodalmi kávéházak léteztek, hanem jószerivel miden szakma rendelkezett efajta „gyülekezőhellyel,” sőt még a fizetett hamis tanúknak is volt kávéháza!
A könyv félelmetes dokumentumanyaggal dolgozik, így csak a számomra legizgalmasabb helyek ismertetésére szorítkozom.
Barangoljunk együtt!
Mi is az a kávéház?
Képzeletbeli sétánk megkezdése előtt először vizsgáljuk meg, mely üzem minősülhetett kávéháznak.
Az 1880-as évek végén született rendelet több követelményt ír elő a cím viseléséhez: „Minimális alapterülete 150 négyzetméter, belmagasság (a füst miatt) legalább 4 méter, a helyiségnek az utca szintjén kellett lennie,… s elengedhetetlen kellék vala a legalább két (külvárosokban egy) biliárdasztal. Amelyik üzlet a követelmények bármelyikének nem felelt meg, az a kávémérés kategóriájába tartozott, éjszakára – legalább néhány órára – be kellett zárnia.”
A Fradi megalakulása és a zöld-fehér szín történetet
1899. április 15-én, az Üllői út sarkán, a Ferenc krt. 46.-ban, a Gebauer József által bérelt kávéházban alakult meg az FTC, melynek jelmondata: „Erkölcs-Erő-Egyetértés” volt.
És hogyan lett a Fradi színe zöld-fehér?
A klub egyik alapítója, Gabrovits Kornél udvarolt a Gebauer lánynak, Stefániának. „Megkérte leendő feleségét, választana ő színeket a csapatnak. Stefánia – talán már bimbózott az orgona a franzstadti udvarban?- a biliárdposztó zöldjét és az orgonalilát választotta. Sapkát, sálat is horgoltak a Gebauer lányok a Fradi focistáinak. Horgolt sapkában fociztak, nem vicc. Zöld-lila volt – az első mosásig.”
A mentőkávéház
A Bajcsy-Zsilinszky út 16. ma ódon postaépülete helyett képzeljük el a Krauth kávéházat, melynek helyiségében létesült pest-Buda legelső, akkor még ideiglenes mentőállomása az épülő Bazilika szomszédságában, 1887-ben. „A Kresz Géza alapította Budapesti Önkéntes Mentőegyesület első állandó állomása, pár mentőszekrénnyel, egy ügyeletes orvossal és néhány medikussal: a kis kuckó előtt két lovacska bólogatott a kocsi elé fogva, amely szükség esetén a bajbajutottakhoz eljutott.” A mentőállomás ottani megalapításának apropója az volt, hogy néhány évvel korábban a Bazilika építésekor annak kupolája beomlott. A város minden orvosa és felcsere odasereglett, szerencsére emberéletben nem esett kár. A mentőállomás Markó utcába történő áthelyezése után a Krauth kávéház a XX. század elején már a Bazilika nevet viselte, és „ékszerészek, előkelőbb orgazdák és szakmabeli ügynökök” bonyolították le ott nemesfém-és drágakő ügyleteiket.
Schön bácsi zenés kávéháza a Váczi krt. 47.-ben
A női jazzbandek őse, a csinos hölgyekből álló zenekar játszott, „nemzetiszínű szalagos művésznők dobolnak, zongoráznak és a nagydobot durrogtatják.” A legelső zenekarvezetőnő, Signora Gobbi hegedűművész, Gobbi Hilda kiváló színésznőnk felmenője volt. Később a női bájakra helyeződött a hangsúly a szakmaiság helyett, melyet főkapitányi rendeletben próbáltak meg helyretenni, megtiltva olyan hölgyek alkalmazását, akik csinosak ugyan ámbár „csak ránczigálják a szappanos vonót, de a zenéről még fogalmuk sincs.”
Koffák a Csarnok kávéházban
Ki gondolná, hogy a Nagycsarnok mellett működő kávéház a kofák tanyájaként is szolgált. Robert Townson angol utazó már 1793-ban(!) meglepődött azon, hogy „a vén kofa és a púderos kabátos fodrász” ugyanott issza a kávéját, ahol az arisztokraták likőröznek.” A Csarnok kávéház parcellákra volt osztva: „A Csarnok tér felé néző oldalon az ablak melletti nagy asztalt a baromfikereskedők foglalják le. A kassza mellett a mészárosok ülnek, az ő helyükön kávéznak hajnalban a halkereskedők… A burgonyakereskedők az Erkel utcai frontot foglalják el, a hátuk mögött van a bulgárok asztala, a kávéház hátsó részét padig a tojáskereskedők tartják megszállva… Ebéd után már nem kötnek üzleteket, akkor a biliárd és a csendes dardli ( megjegyzés: egyfajta kártyajáték) járja, este pedig alig lézeng valaki a Csarnok kávéházban, amelynek igen komoly a szerepe Budapest közélelmezése terén.”
Sakk-matt és a hamis tanúk
A Bakcsy-Zsilinszky út- Alkotmány utca sarkán állt a Seemann kávéház „parádés” közönséggel. Kukkantsunk be 1918. októberében: „Kékmintás csempefal, füsttől barna mennyezet, csöndes hangzavar. Komoly sakkozók- Elegáns sztárügyvédek. Kopott zugügyvédek. (közel a Markó utcai bíróság, a börtön.) Rosszarcú, gyászos körmű figurák: azok a pénzért bérelhető hamis tanúk. Szemben egy nagy asztalnál viszont vastag aranyláncok csillannak elő a mellényzsebekből, vastag, vörös nyakak hurkáznak kemény gallérokból, vastag pénzkötegek düllednek a zsebekből: az a marhakereskedők törzsasztala. Vagontételben megy az üzlet.” És a hátsó sarokban – többek között- Sallai Imra és Korvin Ottó forradalmi szocialisták, akik a másnapi, gróf Tisza István elleni – sikertelen – merényletet készítik elő egy Lékai János nevű fiatalemberrel.”
Szép, kis, vegyes társaságba csöppentünk bele!
A briliáns, fordulatos „mesekönyv” elvarázsolja időutazó olvasóit. Érdemes megszerezni ezt a 2005-ban az Osiris Kiadónál megjelent remek olvasmányt.
A hangulat érzékeltetésére ide idézzük az „Asszonykám adj egy kis kimenőt” kuplét: