„A színház, a művészet, a kultúra nemigen szereti a korlátokat. Sokkal szabadabb. Ha korlátok közé szorítják, eldeformálódik, nem lesz az, ami”
Oberfrank Pál
Nagy izgalommal várom mindig azokat az időszakokat, amelyekben a kultúra több fronton mutatja meg változatosságát, jobbnál jobb élményeket kínálva.
Ilyen időszak volt számomra az október 24. és november 4. közötti: Eros Ramazotti koncertje indította a sort, majd a Rubens tárlat következett, utána Csányi Sándor szórakoztatott a férfiak és nők egymás közti viselkedésének anomáliáival, a szeretteinkre való emlékezést Verdi: Requiemje tette teljessé, végül az Élet, öröm, zene c. film zárta élményeim sorát.
A jelen írást ennek a sokszínűségnek a bemutatása ihlette, hiszen ilyen változatosság igazán megörvendeztetheti a kultúra iránt érdeklődőket.
Vegyük szemügyre az izgalmas kínálatot!
Egy este Eros Ramazottival
Rég láttam az Arénában az első perctől az utolsóig ilyen lelkesítő, a zenét zsigerből szerető művészek produkcióját. Általában a közönség fokozatosan melegszik be, de ez most nem így történt. Minden budapesti koncertjén ott voltam Eros Ramazottinak, de ez volt a legizgalmasabb, legdübörgőbb és legfergetegesebb. És miért? Talán a dalok változatossága, a közreműködő művészek profisága – a két vokálozó, de önálló dallal is bemutatkozó hölgy, a hegyomlásnagyságú, igen muzikális és fantasztikusan játszó dobos különleges tehetsége - nyűgözött le mindenkit. Eros, mint mindig új dalaiban is az életről és a szerelemről énekelt, kristálytiszta, jellegzetes orgánumával, manírmentesen. Természetes módon gitározott többféle hangszeren, zongorázott, sőt a dobok mögé is beült. Emlékezetes koncert volt!
A flamand művészet nagyjai kiállítás a Szépművészetiben
Monumentális kiállításról beszélhetünk: 120 mű – 40 közgyűjteményből, többek között – a Louvre, a National Gallery, az Ermitázs, a Prado, valamint a bécsi Lichtenstein hercegi gyűjtemény bocsátott a Szépművészeti Múzeum rendelkezésére kiemelkedő alkotásokat. A festmények mellett a grafika és a kárpitok is jelentős helyet foglaltak el a műkincsek között. A kiállításon interaktívan megismerkedhetünk a kárpitkészítés rejtelmeivel is. A kiállítók célkitűzése, hogy Rubens munkásságát teljességében mutassa be, hiszen sokak tudatában csak a termetes aktjai emlékezetesek. Fontos megemlíteni, hogy a tárlaton helyet kap Van Dyck alkotása, a Stuart Maria Henrietta hercegnő esküvői portréja, mely a múlt év végén a Múzeum tulajdonába került. A flamand festészet jellemzője, hogy sok festmény a művészek együttműködésével született, olykor nem egy műhelyben tevékenykedők „dolgoztak össze”, hanem a művészek egymásnak küldték a képeket. Így pl. aki állatok vagy növények festésében volt kiváló, az a művész festette meg az erre vonatkozó részleteket. A kiállítói koncepció érdekes vonatkozása, a kortárs művészettel való összekapcsolódás. Kicsiny Balázs „Végső vágás a képek birodalmában” c. alkotása a kortárs szemszögéből reflektál egy XVII. századbeli témára.
Csányi Sándor egyszemélyes színháza
Csányi Sándor egyszemélyes színházként már igen sikeresen debütált „Férfiagy” c. önálló estjével. Igen szimpatikusan nyúl a nők és férfiak eltérő viselkedésének témájához „Hogyan értsük félre a nőket?” c. előadásával. Humorához kellő bölcsesség is társul, meséje sohasem bántó, nem operál hímsoviniszta viccekkel, minden megnyilvánulása ismerős a való életből. Kimond olyan dolgokat, melyeket titkon tudunk ugyan, de soha nem szánunk időt, hogy szembesüljünk velük vagy Uram bocsá! - megbeszéljük. A megjelenített Gusztávok élő személyekként jelennek meg, mindegyik hordoz egy-egy fontos gondolatot. A nagypapa életbölcsessége, és a magyarul is tolmácsolt dal jól keretezik a mondandót. Csányi Sándor zseniális - hitelesen állítja elénk a természet esendő koronáját. Emberi módon, tisztelettel és szeretettel beszél a félreértésekről. A sallangmentes, humoros, emlékezetes előadást mindenkinek ajánlom!
Ments meg minket, Istenem!
Verdi: Requiem-je a szakrális zeneirodalom egyik legmegrendítőbb alkotása, mely különösen időszerű az elveszített szeretteinkre történő emlékezés időszakában. Drámai hatású, az operák dramaturgiáját követő remekmű, melynek a megalkotása a Rossini emlékére íródott, „Libera me” tétel megkomponálásával indult. A teljes művet az utolsó ítélet apokaliptikus megjelenítése jellemzi, az egyén félelmét, rettegését, a Mindenhatóhoz való könyörgéssel és imával próbálja enyhíteni. A BDZ november 3-i MÜPA előadása visszanyúl az eredeti előadásmódhoz. Az egyes tételeket a szöveg megjelenítése kíséri, és szépen aláfestik a megjelenő képzőművészeti ábrázolások. Mindez még jobban kiemeli a mű mondandóját. Az előadás – lenyűgöző. A szólisták, a kórus és a zenekar teljes egységben, Hollerung Gábor eszményi irányításával maradandót alkotott. Nagyon örülök, hogy az élmény részese lehettem.
Élet, öröm, zene szimfonikus dokumentumfilm
Az örömzenélés eklatáns példája a Hollerung Gábor művészeti vezetésével működő, negyedévszázados Budafoki Dohnányi Zenekar, a BDZ. A film pörgős, lendületes formában tárja elénk a sikeres zenekar küzdelmekkel is tarkított élettörténetének mindennapjait. A zene szeretete ragadós. Hollerung Gábor kifogyhatatlan energiával sugározza ezt kicsiknek és nagyoknak. Maximalista - magával és zenekarával, kórusával szemben is. De meg is van az eredménye! Látjuk a próbákat, megtudjuk, hogy igaz-e az a feltevés, hogy a karmester diktátor is egyben. Jó megismerni a szebbnél szebb koncertélmények egy-egy részletét. Néha beköszön az „Énekel az ország” kórustalálkozók hangulata is, melyet 10 alkalommal én is végig éltem. Mindenkinek ajánlom az Urániában megtekintésre a szimfonikus dokumentumfilmnek elkeresztelt, kulisszatitkokat felvonultató, jó kedélyű alkotást.
Mivel a BDZ két ismertetőmben is szerepet kapott, velük zárom a cikkemet, az „Élet, öröm, zene” beharangozójával: