"Fénytől éled
minden élet
olvad gyorsan téli jég,
Zord tél múlhat,
mert már új Nap
Szórja lángját szerteszét"
Idézet a Carmina Burana-ból Pödör Ferenc fordításában
Énekelni jó! Főként akkor, amikor Carl Orff híres-neves művét, a Carmina Burana-t énekeljük. Az „Énekel az ország” közel 500 fős kórusának tagjaként 2015-ben igazi élmény volt, ezért megtiszteltetésként ért, hogy a Budapesti 16. Nemzetközi Kórusverseny és Fesztivál záróhangversenyén újra énekelhettem a MÜPA színpadán, 2017. április 12-én.
Karnagyunk és zenei vezetőnk, Hollerung Gábor szenvedélyes és maximalista ember, a vele való munkában ránk ragad a zene tisztelete és az örömteli előadás igénye.
Minden egyes kórustag érzi, hogy kicsi, de fontos láncszemként hozzájárul az eladáshoz. A próbák feszes tempójúak, de élvezetesek, hiszen ezek a siker előszobái.
Milyen mű is a Carmina Burana?
800 éves ugyan a szövegkönyve, mégis örökifjú, mert az ifjúság lendületét és hevületét idézi. A középkorra vonatkozó tanulmányainkban általában a „sötét” jelzővel fonódik egybe, ez a szöveggyűjtemény minden, csak nem komor, „hol gyengéd, hol a trágárságig vaskos, hol lírikus, hol humoros népies költészet” megnyilvánulása. A kódex latin, ónémet és ófrancia nyelvű, így – ritmikussága miatt – az ebből készült zenemű komoly felkészültségre ítéli az előadókat. 1803-ban fedezték fel Bura Sancti Benedicti-ben (Bajorország), innen ered a Carmina (dalok) szó után a Burana jelző.
Az oratórium
Carl Orff 1934-ben vette kézhez a szöveggyűjteményt és 3 év múlva Frankfurtban szcenírozott formában bemutatták a zeneművet.
Néhány szó Orffról a Kataliszt blog szerint:
Orff nagy mértékben hasonlítható Kodályhoz: Ő is létrehozott egy világszerte elismert zenei nevelési rendszert, amely a ritmusra, a ritmikai improvizációra helyezi a fő hangsúlyt. Ő is a népi gyermekdaloktól indult, nagy szerepet játszanak műveiben az öt hangból álló dallamok. A ritmus mellett kiemelendő a változatos hangszerelés: orgonával, cselesztával, zongorával kiegészített nagyzenekarhoz nagy vegyeskar, és gyermekkar, ill, szoprán, tenor és baritonszóló járul.
Miről szól a mű?
A Tudomány/Science 2016-os cikkében így elemzi a mű szerkezetét és tartalmát:
„A művet a Szerencse forgandóságáról szóló monumentális hatású kórus (O Fortuna) foglalja keretbe… A továbbiakban a mű három nagy részre bomlik. Az első rész (5' 40"-nél kezdődik) a Tavasz, a Természet megújulásáról szól, változatos karakterű dalokkal és a tételen belül egyre fokozódó intenzitással. Várnai Péter elemzése szerint az első rész közepe felé, az Ecce gratum (Ím a drága nap sugára) kórusban (11' 30"-tól) és a rákövetkező, tisztán zenekari tánctételben (14' 25"-től) találkozhatunk először a műben az igazi orffi ritmus-orgiával.
A második nagy egység A kocsmában címet viseli (28' 27"-től). Ennek a résznek zseniális darabja a liba (30' 48"-től), amely éppen egy nyárson forog és énekében saját szomorú sorsát siratja, még félig megsülten is hattyúnak minősítve magát. A zene alapritmusa a nyárs lassú forgását jeleníti meg, majd versszakonként a liba panaszát halljuk, megkoronázva az éhes férfikar refrénjével: "sülj már, sülj már, árva gúnár!". A humor sokszor keserű és szarkasztikus, mint például az Ego sum abbas tételben (33' 56"-től): Perjel vagyok a kicsapottak rendjében...
A záró dal (35' 42"-től) szövegének egyszeri szegény költője pedig a minden rendű és rangú italozókat karikírozza, s levonja a tanulságot: Aki pedig nem lett részeg, nem is nyer majd üdvösséget.
A tavasz és a kocsma után a harmadik rész (38' 50"-től) a Szerelem - a mennyeitől a pajzánig, sőt, még tovább. Ebben a nagy egységben, hallhatjuk az egész mű egyik legszebb és leglendületesebb, kicsattanó örömű tételét (52' 20"-től), melynek címe: Tempus est iocundum (Itt a boldog óra). Ellentétként egy szinte lélegzetelállítóan gyönyörű szoprán kadencia következik (54' 40"-től): Dulcissime (Én édesem). Mindezt megkoronázza a himnusz Vénuszhoz (55' 22"-től): Ave Formosissima (Ave, kedves szép virág), amelyben a középkori világi költészetnek minden öröme és lendülete megszólal.
Végül (57' 06"-től) a már jól ismert O Fortuna-kórus zárja keretbe a művet.”
Ha egy szóval jelölnénk meg a tartalmát, azt mondhatnánk, hogy az Életről szól. A Kataliszt jól jellemzi az oratórium jelentőségét: „Orff tökéletesen „elkapta” benne az emberiség európai történelmének azt a varázslatos pillanatát, amikor a „sötét” középkort felváltja az újjászületés, a reneszánsz…”
A tavasz beköszöntével, az életigenlés szép megnyilvánulásaként hallgassuk meg ezt a csodálatos remekművet! Búcsúzzunk Hollerung Gábor szavaival:
Egy kis ízelítő az „Énekel az ország” próbájából: