Kulturális Élvezetek

A Carmina Burana egy bennfentes szemével

2017-04-15 17:21:21

"Fénytől éled

  minden élet

  olvad gyorsan téli jég,

  Zord tél múlhat,

  mert már új Nap

  Szórja lángját szerteszét"

Idézet a Carmina Burana-ból Pödör Ferenc fordításában

Énekelni jó! Főként akkor, amikor Carl Orff híres-neves művét, a Carmina Burana-t énekeljük. Az „Énekel az ország” közel 500 fős kórusának tagjaként 2015-ben igazi élmény volt, ezért megtiszteltetésként ért, hogy a Budapesti 16. Nemzetközi Kórusverseny és Fesztivál záróhangversenyén újra énekelhettem a MÜPA színpadán, 2017. április 12-én.

Karnagyunk és zenei vezetőnk, Hollerung Gábor szenvedélyes és maximalista ember, a vele való munkában ránk ragad a zene tisztelete és az örömteli előadás igénye.

Minden egyes kórustag érzi, hogy kicsi, de fontos láncszemként hozzájárul az eladáshoz. A próbák feszes tempójúak, de élvezetesek, hiszen ezek a siker előszobái.

Milyen mű is a Carmina Burana?

800 éves ugyan a szövegkönyve, mégis örökifjú, mert az ifjúság lendületét és hevületét idézi. A középkorra vonatkozó tanulmányainkban általában a „sötét” jelzővel fonódik egybe, ez a szöveggyűjtemény minden, csak nem komor, „hol gyengéd, hol a trágárságig vaskos, hol lírikus, hol humoros népies költészet” megnyilvánulása. A kódex latin, ónémet és ófrancia nyelvű, így – ritmikussága miatt – az ebből készült zenemű komoly felkészültségre ítéli az előadókat. 1803-ban fedezték fel Bura Sancti Benedicti-ben (Bajorország), innen ered a Carmina (dalok) szó után a Burana jelző.

Az oratórium

Carl Orff 1934-ben vette kézhez a szöveggyűjteményt és 3 év múlva Frankfurtban szcenírozott formában bemutatták a zeneművet.

Néhány szó Orffról a Kataliszt blog szerint:

Orff nagy mértékben hasonlítható Kodályhoz: Ő is létrehozott egy világszerte elismert zenei nevelési rendszert, amely a ritmusra, a ritmikai improvizációra helyezi a fő hangsúlyt. Ő is a népi gyermekdaloktól indult, nagy szerepet játszanak műveiben az öt hangból álló dallamok. A ritmus mellett kiemelendő a változatos hangszerelés: orgonával, cselesztával, zongorával kiegészített nagyzenekarhoz nagy vegyeskar, és gyermekkar, ill, szoprán, tenor és baritonszóló járul.

Miről szól a mű?

A Tudomány/Science 2016-os cikkében így elemzi a mű szerkezetét és tartalmát:

„A művet a Szerencse forgandóságáról szóló monumentális hatású kórus (O Fortuna) foglalja keretbe… A továbbiakban a mű három nagy részre bomlik. Az első rész (5' 40"-nél kezdődik) a Tavasz, a Természet megújulásáról szól, változatos karakterű dalokkal és a tételen belül egyre fokozódó intenzitással. Várnai Péter elemzése szerint az első rész közepe felé, az Ecce gratum (Ím a drága nap sugára) kórusban (11' 30"-tól) és a rákövetkező, tisztán zenekari tánctételben (14' 25"-től) találkozhatunk először a műben az igazi orffi ritmus-orgiával. 

A második nagy egység A kocsmában címet viseli (28' 27"-től). Ennek a résznek zseniális darabja a liba (30' 48"-től), amely éppen egy nyárson forog és énekében saját szomorú sorsát siratja, még félig megsülten is hattyúnak minősítve magát. A zene alapritmusa a nyárs lassú forgását jeleníti meg, majd versszakonként a liba panaszát halljuk, megkoronázva az éhes férfikar refrénjével: "sülj már, sülj már, árva gúnár!". A humor sokszor keserű és szarkasztikus, mint például az Ego sum abbas tételben (33' 56"-től): Perjel vagyok a kicsapottak rendjében...

A záró dal (35' 42"-től) szövegének egyszeri szegény költője pedig a minden rendű és rangú italozókat karikírozza, s levonja a tanulságot: Aki pedig nem lett részeg, nem is nyer majd üdvösséget.

A tavasz és a kocsma után a harmadik rész (38' 50"-től) a Szerelem - a mennyeitől a pajzánig, sőt, még tovább. Ebben a nagy egységben, hallhatjuk az egész mű egyik legszebb és leglendületesebb, kicsattanó örömű tételét (52' 20"-től), melynek címe: Tempus est iocundum (Itt a boldog óra). Ellentétként egy szinte lélegzetelállítóan gyönyörű szoprán kadencia következik (54' 40"-től): Dulcissime (Én édesem). Mindezt megkoronázza a himnusz Vénuszhoz (55' 22"-től): Ave Formosissima (Ave, kedves szép virág), amelyben a középkori világi költészetnek minden öröme és lendülete megszólal.

Végül (57' 06"-től) a már jól ismert O Fortuna-kórus zárja keretbe a művet.”

Ha egy szóval jelölnénk meg a tartalmát, azt mondhatnánk, hogy az Életről szól. A Kataliszt jól jellemzi az oratórium jelentőségét: „Orff tökéletesen „elkapta” benne az emberiség európai történelmének azt a varázslatos pillanatát, amikor a „sötét” középkort felváltja az újjászületés, a reneszánsz…”

A tavasz beköszöntével, az életigenlés szép megnyilvánulásaként hallgassuk meg ezt a csodálatos remekművet!  Búcsúzzunk Hollerung Gábor szavaival:



Egy kis ízelítő az „Énekel az ország” próbájából:



 

DrKónya Judit


Sixties.hu