„Minden zene célja (...), hogy Isten dicsőségét zengje, és kikapcsolódást nyújtson a lélek számára; ahol ezt nem tartják szem előtt, ott nem zene szól, csak pokoli lárma”
Johann Sebastian Bach
Ez az este mindkét, Bach által idézett célnak áldozott: Szűz Mária szenvedéseinek megelevenítésével Isten dicsőségét zengte, és a lélek számára is kikapcsolódást nyújtott. Akár találós kérdésként is feltehetnénk, hogy melyik koncertet minősítettem így. Ha szabad a gazda: a 2017. december 3-i Pesti Vígadóban tartott hangversenyt, ami nemcsak azért volt emlékezetes, mert a mű lélegzetelállítóan szép, hanem mert a Budapesti Akadémia Kórustársaság (BAK) 60. születésnapját ünnepelte – az ott lévők nagy örömére.
A Kórustársaságot 1980-ban vette át Hollerung Gábor karnagy, aki igazi sikertörténetre vitte az amatőr kórus történetét. A hivatalos kommüniké szerint: „Fennállásának hat évtizede alatt a kórus megfordult Európa legrangosabb kórusversenyein, ahonnan díjak egész sorát hozta el, elnyerte a Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny valamint az Arezzoi Kórusverseny nagydíját, 1989-ben pedig Llangollenben elnyerte a világ kórusa címet. Az énekkar 1996-ban Magyarországot képviselte a Sydney-ben megrendezett Kóruszenei Világszimpóziumon. A 90-es évektől kezdve az együttes oratóriumok avatott előadójává vált, a Budafoki Dohnányi Zenekar bérletsorozatainak rendszeres közreműködője.”
Ez a kórus képezi az alapját a 30 éves „Énekel az ország” elnevezésű, kb. 18 kórust felölelő, minden év Pünkösdjén megrendezett kórus-ünnepnek, amelyen immár 10 éve én is részt veszek. A legelső alkalommal, 2008-ban, amikor már én is szaporítottam az alt szólam táborát, éppen Dvorzak: Stabat Mater-t adtuk elő nagy sikerrel a MÜPA-ban. Csodálatos volt a majdnem 500 lelkes amatőr megszólalásában ezt a Szűzanya fájdalmát, szenvedését megmutató zseniális zeneművet előadni. Oly annyira belém égett az akkori előadás minden izgalma, szépsége, hogy fontos volt számomra a BAK és a Dohnányi Zenekar előadásában újra átélni az emléket.
Néhány szó a Stabat Mater szövegéről
XII. századi siratóénekek lírai feldolgozásáról van szó, a szenvedéstörténet drámai szépségű megfogalmazásáról.
Szépségének érzékeltetésére – egy kis irodalomtörténeti visszatekintésként - mind a négy interneten fellelhető fordításban meg kívánom jeleníteni a mű első versszakát:
„Stabat Mater dolorosa,
juxta crucem lachrymosa,
Dum pendebat Filius.
Cujus animam gementem,
contristantem, et dolentem,
Pertransivit gladius.”
Az első fordítás Hajnal Mátyástól maradt fenn, aki két ízben is lefordította a gyönyörű sorokat:
Először 1629-ből:
„Álla az keserves Anya,
Kereszt-fánál siralmába, 1629
Látván függnyi szent fiát.
Kinek meg epedett szivét,
Töredelmes és bús lelkét,
Hegyes-tör által járta.”
Majd 1642-ből:
„Álla a Szűz nagy fáj dalva
A' Kereszt-alatt, siratva
Rajta-függő Szent Fiát.
Bánatokkal lelke tömve,
Gyötrelemtől szive törve,
Érzi éles pallosát.”
És végül – talán a legszebb – fordítás Babits Mihálytól származik:
„Állt az anya keservében
sírva a kereszt tövében,
melyen függött szent Fia,
kinek megtört s jajjal-tellett
lelkét kemény kardnak kellett
kínzón általjárnia.”
A zeneművekről - dióhéjban
A csodálatos szöveg „temérdek” zeneszerzőt ihletett meg már a XVI. századtól kezdve egészen a XX. század második feléig. Ezen művek közül sok ma is a koncertpódiumok sikerdarabja.
Ízelítőül néhány szerző megemlítése – a mű megalkotásának évszámával:
Giovanni Palestrina (1590); Emanuelle d’Astorga (1700), Antonio Vivaldi (1711), Alessandro Scarlatti(1724), Giovanni Pergolesi (1736), Joseph Haydn (1767), Franz Schubert(1816), Rossini (1841), Liszt Ferenc(1867), Antonin Dvorzak (1877), Kodály Zoltán (1898, majd átdolgozva:1962), Francis Poulenc (1950), Dohnányi Ernő (1953).
Talán az egyik legszebb alkotás ezek közül Dvorzak nevéhez fűződik.
Dvorzakról
Antonin Dvorzak nagyon termékeny cseh zeneszerző (1841-1904) volt, aki 11 éves korában abbahagyta tanulmányait és hentesinasnak állt. Egyházi iskolában orgonázni, zongorázni és hegedülni tanult. Brácsás volt a Prágai Nemzeti Színház elődjénél, majd tanítani kezdett. 1871-től csak komponált, és Európában és Amerikában is ismertté vált, 3 évig a New York-i Nemzeti Zenei Konzervatórium igazgatójának tisztségét is betöltötte. Liszt, Wagner és Brahms nagy hatással volt rá. 9 szimfóniát alkotott, a 9. „Új-világ” szimfónia a koncerttermek kedvelt darabja. 12 operája közül a legismertebb a Ruszalka. Emellett 5 szimfonikus költeményt, 6 versenyművet, 15 egyéb zenekari művet, 20 kamarazenei darabot, 9 oratóriumot (köztük a Stabat Matert, a Te Deum-ot, a Requiem-et), 2 kórusművet, 3 szóló művet és 71 dalt írt - 1874.-től 1904-ben bekövetkezett haláláig.
A koncertről
Hollerung Gábor mindig izgalmasan közelít a művekhez, gondosan elemezteti velünk, nagyon nagy hangsúlyt helyez a ritmusra, a dinamikára, így amikor „csak” hallgatom a darabot, akkor is a szerzővel együtt élem meg és érzem át a zenei mondanivalót. Hollerung Gábor egy percre sem engedi ellankadni a néző-hallgató figyelmét, minden perc váratlan történéseket hoz: a szép lírai dallamokat erős dinamikájú, a fájdalmat és a gyötrődést plasztikusan megidéző pillanatok váltják fel, melyek az érdeklődést csak fokozzák, nem téve lehetővé, hogy a koncertet élvezők elveszítsék a fonalat, elkalandozzanak. A kórus ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, ahogyan ezt az érzelmi hullámzást közvetítette, együtt tudtunk érezni Máriával, aki végigszenvedte fia szenvedéseit. Bennfentes információ szerint Hollerung Gábor is dicsérő szavakkal illette a kórus teljesítményét. A szólisták és a Budafoki Dohnányi Zenekar is emelte az est fényét, így a kórus-születésnap egyben Advent első vasárnapjának méltó megünneplése is volt.
Az interneten talált előadásokból az alábbit választottam: