„A művészet azért születik, mert az embereknek szükségük van rá, nem pedig azért, mert az alkotó művész szeretne lenni”
Jiri Menzel
Sajátos filmes világa emlékezetes alkotásokkal örvendeztetett meg minket. A prágai születésű rendező akkor robbant be a filmes világba, amikor már kicsit lazult a kommunista szemléletmódú, sokszor sematikus ábrázolás. Hatott rá a francia és lengyel újhullám, az olasz neorealizmus, így a valódi emberi kapcsolatok kerültek filmjei fókuszába.
Nem volt kedvenc elfoglaltsága a forgatókönyvírás, így inkább irodalmi alapanyagokból merített. Egyik ilyen jelentős művel Hrabal novellájának filmes adaptációja az 1966-ban készült „Szigorúan ellenőrzött vonatok”, melyben helyet kap a szatíra és az abszurditás. Az 1968-as prágai tavasz eltiprása után 5 évig nem forgathatott, de színházi rendezőként nagy sikereket aratott pl. a Machiavelli Mandragórája 10 évig volt műsoron. 1974-ben újra visszatért a filmrendezéshez. 1980-ban a „Sörgyári capriccio” máig emlékezetes kiemelkedő rendezése volt. De a Bán János főszereplésével készült, Oscar díjra jelölt „Az én kis falum” is szellemes, derűs hangvételű filmje.
A Filmarchivum Menzel halálakor kiadott emlékező írása szerint: „megtalálta azt a hangot, amely a közönséget szórakoztatta, miközben erkölcsi tanulságokat közvetített, védve az emberi közösségek melegségét és összetartozását.”
1989. után előkerült korábban betiltott, 20 évig dobozban heverő filmje, a „Pacsirták cérnaszálon”, mely elnyerte a Biennale fődíját.
Nagyon népszerű volt nemcsak hazájában, hanem pl. Magyarországon is. Szabó Istvánnal jó barátságot ápolt , színészként szerepeltek egymás filmjeiben: Szabó az „Őfelsége pincére voltam”-ban, míg Menzel a „Rokonok” és az „Ajtó” filmekben. Sőt 2008-ban együtt ünnepelték meg 70. születésnapjukat is. Az Új Színházban, a József Attila Színházban is rendezett, sőt az Operában Mozart „Cosi fan tutte” c. vígoperáját is.
A visszaemlékezések
Az, hogyan nyilatkoznak róla, mutatja emberi kvalitásait: „Tanultam az emberségéből, türelméből, odaadásából, a szakmai alázatából” – mondja Szabó G. László, Hevesi Sándor díjas újságíró, barát.
„Elment a legendánk” – búcsúzott tőle Orbán Viktor miniszterelnök.
Gyárfás Dorka (WMN.hu) cikkében így emlékszik filmjeire: „Nincs az a Menzel-film, amiben ne lenne benne az egész kelet-közép európai kultúránk, csak a mi búval bélelt, panaszkodó magyar mentalitásunk nélkül… És nincs az a Menzel-film, ami ne rajongó tisztelettel és szeretettel ábrázolná a nőket. Nincs az a Menzel-film, amiben ne lenne egy kis finom erotika, de semmi közönségesség.”
Viktor Preiss színész így nyilatkozott a Menzellel eltöltött színházi évekről. (Parameter): „Vele megtanultam megérteni a gegeket, a humort. Nem szerette, ha a színészek groteszk arcot vágtak, azt akarta, hogy természetesek legyenek. Jó humora volt, és nagyon tudta, hogyan érvényesítse a színpadon.”
A Sörgyári Capriccio főszereplőnője, Magda Vasaryova így emlékezett rá: „Felnőttként is mindig játszott az élettel, amelyet nagyon szeretett.”
Emlékezzünk hát rá egy emlékvideóval vidáman, ahogyan ő értékelte az életet: