„Akik szeretik a hasukat, azok békés, boldog öregkorra számíthatnak, mert mindig lesz miről beszélgetniük”
Brillat-Savarin
Még idős korában is gyönyörű volt és méltóságteljesen egyszerű. Példaértékű, ahogyan grófi származása ellenére szerény tudott maradni. Gróf Nádasdy Borbáláról van szó, aki több könyvvel megajándékozta már a hazai olvasóközönséget. „Ízes élet” c. könyve végigkíséri több helyszínen zajló, sokszor megpróbáltatásokkal teli életét, mesélve a történésekről receptekkel aláfestve.
Nekem különösen a lepsényi gyermekkori élményei tetszettek, mert ott mutatkozott meg leginkább, hogy egy grófi család milyen takarékosan, sallangmentesen, becsületesen élt akkor is, amikor társadalmi státusza alapján urhatnámkodhatott volna. Érdemes lenne ellesni azt az emberi tartást, viselkedést, amire a felkapaszkodott gazdagok ma már legtöbbször fittyet hánynak.
Származásuk ellenére, szerény keretek között éltek, de irigylésre méltó az a családias légkör, amit maguknak teremtettek. Volt ugyan személyzetük, de édesapja és édesanyja is tevékenyen gondoskodott arról, hogy nővérével együtt nyugodt, boldog gyerekkoruk legyen. Sajnos a II. világháború közbeszólt és ezt a gyermekkori idillt Borbála csak 6 éves koráig élvezhette. Az otthon igazgatása így oszlott meg a szülők között, amit Nádasdy Borbála „az elveszett paradicsomnak” nevezett: „Anyám szépítgette és otthonossá tette, apám a földek termésével volt elfoglalva. Biztonságérzetet adott az is, hogy az ember a sajátjának tudhatta, amiben élt és amiből élt.”
A mindennapok étkezési szokásai
A gazdaságból kora reggel érkezett a friss tej, vaj, zöldség, levágott csirke és kacsa. Az évszakok adták a keretet, „nem ettek spárgát és epret télen, és fánkot sem nyáron.” A vacsorát és a reggelit a gyerekek a szobájukban kapták, csak a pont 1 órakor kezdődő ebédet költötték el együtt szüleikkel. Nyáron 10 órakor a szülők a gazdaságból hazatérve, villlásreggeliztek.
A déli étkezés rítusa az alábbiak szerint zajlott: a személyzet 12-kor étkezett. „Így kétféle ételt is főztek. Mi leves helyett néha előételt ettünk. A középételt viszont mindenki egyformán ette, csak a desszert változott.” Borbála nem szeretett ebédelni, szorongott tőle, viszont a frissen szedett málnát és zöldborsót marokszám ette. Volt egy fura kedvence is: a „töpörtyű mézzel.”
A tálalás fehér abrosszal, mintás vagy egyszerű, fehér tányérokkal és ezüst vagy ezüstözött evőeszközzel történt. Középen mindig vázában kerti virág, általában rózsa, télen fenyő vagy fagyöngy állt. A két nagy kandelláberban díszelgett gyertyát este gyújtották meg. Ez nemcsak a hangulatot szolgálta, hanem a világítást is, mert az ebédlőben nem volt villany.
Az ételek – bár inas szolgálta fel őket – legtöbbször egyszerűek voltak. „Volt olyan nap, amikor gulyáslevest és túrós csuszát ettünk. Tavasszal spárgát sárgaszósszal vagy forróvajas zsemlemorzsával. Kirántott jércét petrezselymes újburgonyával, ecetes zöldsalátával. Pénteken nem ettünk húst, de halat sem…Ilyenkor általában krumplilevest és mákos nudlit vagy káposztás kockát.” Vacsorára a gyerekek egy lágytojást vagy tejbegrízt kaptak, melyre „lekvárral vagy kakaóporral rajzolták rá a szemeket, a szájat és az orrot.”
Az elegánsabb ételek közül: „ősszel sült libát vöröskáposztával vagy vadast. Fácánsültet almapürével és sok minden mást, de mindig az évszaknak megfelelően.”
A tészták (desszertek) közül a csúsztatott (mágnás) palacsinta volta kedvence. Ennek csak egyik oldalát sütötték meg, a palacsinták közé cukrozott dió és sárgabaracklekvár került. A torta formájúra magasodott palacsintahegy tetejére levő palacsinta mindkét oldalát megsütötték. És még egy különlegesség: a Nádasdy-gombóc. Itt se gondoljunk nagy főzőtudományt igénylő receptre. Hasonlóan a szilvás gombóchoz, ez is hasonló összetevőkből áll, bár vanília kerül bele és sötét csokiban van meghempergetve.
A születésnapok ünneplése
Nővérével bár egy hónapban születtek, mégis külön-külön ünnepeltek, de ugyanazt a menüt kapták: rántott jércét, petrezselymes újkrumplit fejes salátával. „És habos tortát, amelyen kimagozott cseresznye díszelgett.” Ez az ételsor olyan különlegesnek számított, hogy csak a születésnapjukon kapták ezt a gyerekek. „Tányérunk mellett egy kistálcán egyetlen szál gyertya égett, körülötte friss virággal. Orgonafürtökre emlékezem, sötétlilákra… A gyertyát nem volt szabad eloltani, annak magától kellett kialudnia, mert ez volt az élet gyertyája.
A mai gyerekek nagy részének elképzelhetetlen, hogy nem kaptak ajándékot. „Viszont egész nap azt csináltunk, amit akartunk, persze bizonyos keretek között.”
Mindenkinek csak ajánlani tudom gróf Nádasdy Borbála „Ízes élet” c. könyvének elolvasását, hiszen a történelem kerekét visszaforgatva még számos történettel kísért finom étellel ismerkedhetünk meg.
Ez a palacsinta-fotó talán emlékeztethet bennünket a mágnás palacsintára:
