„Nincs (...) oly hatalmas uralom, mely a félelem súlya alatt tartós lehetne”
Marcus Tullius Cicero
Az idézetben szereplő jóslat tényleg beteljesedni látszik: a megfélemlítésen alapuló, könyörtelen hatalmat a történelem elbuktatja. Most, hogy az emberi jogok kérdése nap, mint nap a viták kereszttüzében áll, fontos megállni egy pillanatra, hogy tényleg megismerhessük, miben áll igazán az emberi jogok megtiprása.
Az Uránia Filmszínházban ismét egy megdöbbentő, megrázó, felkavaró és elgondolkodtató filmet láthattunk az Európai Moziéjszaka 2021. alkalmából. A "Nem hagytak nyomokat" c. film 1983-ban Lengyelországban játszódik – eredeti dokumentumok alapján – bár a hatalom visszataszító, megfélemlítésre alapozó eszközrendszere az 50-es évekre emlékeztet. Nálunk ezek az évek már kevesebb félelemben teltek, de a lengyelek ekkortájt szabadultak meg a hadiállapottól, ugyanakkor a rendőri módszerek mit sem változtak.
A film története:
„Habár a kommunista kormányzat által 1981-ben bevezetett hadiállapotot, amelynek célja az egyre erősödő ellenzéki mozgalom, a Szolidaritás háttérbe szorítása volt, már felfüggesztették, a rendőrség továbbra is figyelmen kívül hagyja a lakosság jogait. Május 12-én egy rendőrjárőr letartóztatja és megveri Grzegorz Przemyket, Barbara Sadowska ellenzéki költőnő fiát.
Grzegorz 2 napi szenvedés után belehal sérüléseibe. A halálos verés egyetlen szemtanúja a fiú barátja, Jurek Popiel, aki elhatározza, hogy harcolni fog az igazságért.
Kezdetben az államapparátus lekicsinyli az ügyet, ám amikor Grzegorz temetésén több mint 20 ezres tömeg gyűlik össze, a hatóságok úgy döntenek, bármilyen eszközt bevetnek, hogy megakadályozzák Jurek tanúskodását a bíróság előtt.”
A film drámai módon érzékelteti az elfogadhatatlant: a hatalom bármit megtehet az egyénnel, fizikailag, erkölcsileg és lelkileg tönkre teheti. És sokan asszisztálnak ebben: a belügyminisztérium legfelső funkcionáriusai, az ügyészség vezetői, a titkosszolgálat felettesei, akik a felelősség elkerülése érdekében bárkit befeketítenek, megfenyegetnek és lehetetlenné tesznek. A halált okozó fenyítést egy ártatlan nyakába varrják, az egyetlen tanú életveszélyben bujkálni kényszerül és bíróság előtt hiteltelenné próbálják tenni.
A film Gregorz Przemyk meggyilkolt, fiatal lengyel költőnek állít emléket.
Az igazság nem győzedelmeskedett, még a kommunizmus bukása utáni perújrafelvétel esetében sem. A bűntett elkövetői és a tényeket meghamisító vizsgáló ügyészek, belügyesek, titkosszolgák mind-mind mentesültek a felelősségvonás alól!
A főszereplőről
A főszereplő tanút Tomasz Zietek, a lengyel filmek egyik fiatal tehetsége alakítja. Lengyel filmdíjra jelölték a „Csendes éj” és az Oscar díjra jelölt „Corpus Christi” c. filmben nyújtott alakításáért. De játszott pl. a Netflix „ A lengyel Hüakinthos” c. filmben is. A filmezés mellett a Fruitcakes együttes énekese, dalszerzője és gitárosa is. A sajtótájékoztatón személyesen is részt vett, és sok érdekességet mondott el a forgatásról.
A rendezőről
A 37 éves Jan P. Matuszynski, akit 2014-ben Ezüst Medve díjjal jutalmaztak a „Mély szerelem” c. dokumentumfilmjéért, 2016-ban pedig Arany Oroszlán díjat nyert az „Utolsó Család” c. filmjével. E filmjével is maradandót alkotott, valószínűleg a jövő évi Oscar díj-jelöltek listájába is felkerül ez az alkotás.
Titkok a filmről
Érdekességeket mesélt el Tomasz Zietek a film forgatásról.
A forgatókönyvírást 7 hónapnyi dokumentumolvasás előzte meg, melyből a rendező 5 órányi anyagot készített. A film 160 perces lett, egyetlen pillanatra sem lankad közben a nézők figyelme.
A film jó része színházszerű forgatásmóddal készült, nyomatékot adva a drámaiságnak.
A főszereplő nem saját néven szerepel. Olyannyira megviselték az események, hogy nem akarta, hogy köze legyen a filmhez. Egyszer telefonon beszélt a rendezővel, de diszkréciót kért. Megtörtségét bizonyítja, hogy apja – állítása szerint – a filmtől eltérően nem akarta őt feljelenteni, segíteni szeretett volna. Sajnos a film alapjául szolgáló dokumentumokból azonban nem ez derült ki!
A családja megfenyegetése miatt a tettet magára vállaló mentőápoló segített a rendezőnek pl. abban, hogy a filmbeli öngyilkossági kísérlete saját elmondása alapján került be a filmbe.
Tanulságok
A film nem csupán a brutalitás áldozatának mementója. Kiáltás a kiszolgáltatottság, a félelem, a megalázottság, a hatalom ördögi módszerei ellen. A „Nem hagytak nyomokat” csak a tettlegesség aljas elpalástolása tekintetében igaz, a lelkekben a sérülések örökre megmaradnak.
A gyilkosok talán még ma is élnek. Csak az remélhető, hogy tettük rémálmaikban kísérti őket.
Minden 16 éven felüli fiatalnak látnia kellene, mi minden történhet az emberi jogokkal, hogy soha ne jöhessenek vissza az emberi megaláztatásnak ilyen formái.
Drukkoljunk, hogy a jövő évi Oscar díjasok között ezt a filmet is üdvözölhessük!
A film trailerével próbáljuk érzékeltetni azt a döbbenetet, amit a film nézése kiváltott bennünk: