„Stressz és szorongás nélkül az ember szelíddé és kiszámíthatóvá válik”
Liam Neeson
Az L.Brown-Davis szerzőpáros már sok hasznos útravalóval látott el bennünket a kapcsolódó cikkünkben. A gyermeki félelem és szorongás, mely sokszor a hisztinek keresztelt jelenséget váltja ki, különféle stratégiákkal kezelhető. Képesek vagyunk segíteni a gyereken, a szeretet és a biztonság érzését adva.
Most tekintsük át, hogy milyen helyzetekben kell ez a segítség!
Idegenektől való félelem
A félénkség széles skálája normális, hiszen felnőttként sem szeret mindenki a társaság középpontja lenni. A lényeg, hogy ne kicsinyeljük, de ne is fújjuk fel a problémát! Már 3 éves korban is megkérdezhetjük, hogy „Mi aggaszt?” Később már megoldásokat is javasolhatunk: „Mit szólnál ehhez?” vagy „Azt gondolom ez… segítene.” Nagyobb gyereknél, már az ő véleményét is ki lehet kérni: „Szerinted, mi segítene?” Az is jó megoldás lehet, hogy közösen felidézünk egy korábbi hasonló helyzetet, mely akkor pozitív élménnyel zárult.
Pánikolás a „munkahelyen”
Nem véletlenül használtam a „munkahely” gyűjtőkifejezést, hiszen a gyermeknek a bölcsi, az óvoda és később az iskola is olyan, mint a felnőtt esetében a munkahely. A bölcsi esetében soha ne magyarázzuk túl a gyermek elválással kapcsolatos szorongásait. Célszerű csak annyit mondani: „Tudom, hogy ideges vagy, de minden rendben lesz, meglátod!” A gondozónő amúgy is igyekszik elterelni a kicsi figyelmét. A kedvenc játék, könyv, vagy kis takaró vagy szopcsi kendő jó szolgálatot tehet. Ha nincs ilyen kedvenc, lehet azt is felajánlani, hogy válasszon otthon egyet nap mint nap. A családi fotó kirakása a gyermek öltözőszekrényére is megnyugtató lehet. Fontos tudni: Ha a szülő habozik, bizonytalan az elválásnál, nem a gyerek érdekeit nézi, „azt jelzi, hogy nem bízik abban, hogy a gyerek biztonságban van.” Az óvoda esetében már egy kabala vagy a láthatatlan barát is segíthet az otthagyást elősegítendő. Jó, ha a kabala pótolható, akár egy kedves cipő is szolgálhat varázscipőként. Az iskolában két dolog jelenthet megpróbáltatást: a táblánál való felelés és a dolgozatírás. A táblánál való felelés esetén a gyerekre irányul minden tekintet, sebezhetőnek érzi magát, fél, hogy felsül. Az önbizalom fejlesztésre a szerzők elterelő hadműveletként a formai dolgok hangsúlyozását javasolják: „Ha erősen rányomod a krétát a táblára, jobban látják.” „Ha hangosan beszélsz, az határozottságot mutat.” Az írásbelinél szintén terelhetünk, a kihegyezett ceruza éles elmét takar, így egy szerencsehozó ceruza megnyugtathatja, mellyel aláhúzogathatja a kérdéseket. Lehet csak a dolgozatíráshoz használt kabala így valamilyen ékszer, ruhadarab vagy szerencsepénz is a megnyugtatás eszköze. Akár egy biztató mondat is elérheti a kívánt hatást: „Nagyon jól fogok ma teljesíteni.”
A mumus és más szörnyek
A legegyszerűbb és talán leghatásosabb, ha annyit mondunk: „Nem léteznek szörnyek, mumusok, zombik.” Ha ez mégsem elegendő, az álomhős-pizsama vagy egy vigyázó állatka is megnyugtató. De nagyobb gyermek esetében már rá is lehet kérdezni, hogy őt mi nyugtatná meg.
Látogatás az orvosnál
Kicsiket közvetlenül a vizsgálat előtt lehet felkészíteni egy mondattal, magyarázat nélkül: „Elmegyünk meglátogatni a doktor bácsit/nénit, hogy megnézze, milyen nagyot nőttél, és milyen szép lettél.” Az orvosnál mindig vannak könyvek, játékok figyelemeltereléshez. Az oltásnál elterelésként kis mesét mondhatunk, vagy felidézhetünk egy kedves filmet vagy kedvenc helyet. Elegendő annyit mondani: „A szurit mindenképpen megkapod. Ha nyugodt maradsz, nem fog fájni. Ha mozogsz, égni fog a helye.” Meg lehet simogatni kis plüss állatkával a szuri helyét. Vérvételnél jól bevált módszer: „Nézd ez a karszalag „elaltatja” a karodat, alig érzel majd valamit.” Balesetnél az ijedtség ellen: „Látom a véred színéből, hogy minden rendben lesz.” A fájdalom ellen egy hirtelen vett szerencsetárgy vagy egy elképzelt rózsaszín fájdalomkapcsoló – működhet. A ringatás, dúdolás szintén bevált módszer. A nagyobbaknál a mély levegővétel is csitíthatja az ijedtséget, a fájdalom ellen pedig vessük be az alábbi mondatot: „Képzeld el, hogy az összes fájdalom az öklödbe van szorítva, Nyisd ki és dobd el a levegőbe!” Ilyenkor teljesen megengedett, hogy elterelésként kütyüzzön vagy TV-t nézzen.
A gyógyszerbevétel mindig nehézségekkel jár, főleg napi több ízben. Nem szabad riogatni a gyereket azzal, hogy ha nem veszi be, körházba kerülhet. Inkább mondjuk azt: „A doktor bácsi azt mondta, hogy gyorsan hatni fog, jobban leszel tőle.” Arra is fel kell azonban hívni a kis beteg figyelmét, hogy ha kiköpi, sajnos újra kell kezdeni a manővert.
A legfontosabb minden esetben a megnyugtatás, annak az érzésnek az elmélyítése, hogy segítünk felülkerekedni az aggodalomra okot adó helyzeten. A szerzők három lépcsős utasítást tartanak elfogadhatónak:
A Brown-Davis szerzőpáros azt ajánlja a szülőknek, hogy vágjanak bele, menni fog!
Egy bizalomerősítő képpel búcsúzom:
