Tudod, milyenek a gyerekek. Mindig azt hiszik, hogy ami rossz, arról ők tehetnek. Azt gondolják, ha rosszul érzik magukat, akkor rosszak.
Feldmár András
A szülők és a nagyszülők nap, mint nap szembesülnek azzal, hogy a gyerek érdekében korlátozni kell gyerekük vagy unokájuk viselkedését. Vérmérsékletük szerint fegyelmezik a gyereket, ami sok problémát vethet fel a gyerek későbbi személyiségfejlődésében. Van, aki ezerszer elmondja kérését – minden eredmény nélkül, van, aki felemeli a hangját és rákiabál a gyerekre, sőt néha el is fenekeli, van, aki pl. új játékkal vesztegeti meg.
Melyik helyes, melyik nem? Mikortól korlátozzuk a gyereket? Milyen büntetést alkalmazzunk?
Suzanne Vallieres, kanadai pszichológusnő „Pszichotrükkök 3-6 éves korig” c. könyvében jól használható megoldásokkal lát el bennünket.
A korlátozás – szükséges
A mi a jó, és mi a rossz, mi az elfogadható a családban és környezetünkben, és mi nem – fontos kérdések, melyekre a válaszokat el kell sajátítania minden gyereknek még a gyerekkorban. Vallieres már 9 hónapos kortól ajánlja a fokozatos ráébresztését a kisgyereknek arra, hogy vannak játékszabályok. Mindenki egyetért abban, hogy kellenek szabályok a gyerekek életében is. A trükk az, hogyan tudom úgy korlátozni a mozgásterét, hogy az fejlődését szolgálja, de ne rombolja önbizalmát. Az őrmesterkedés, a túlságosan merev, szigorú és túl részletes szabályok még a szülő/nagyszülő részéről is következetesen nehezen tarthatók be, és ráadásul a gyerek nem érzi, hogy mennyire szeretjük. A túlzott engedékenység nem világos, nem egyértelmű szabályokat eredményez, „nem tanulja meg mások egyéniségét és szempontjait, valamint a tekintélyt (szülőkét, tanárokét, óvónőkét) tiszteletben tartani” – basáskodó gyerek válik belőle.
Mint mindenben, itt is a középút, az egyensúly megtalálása a kulcs. Ehhez ad segítséget a könyv.
Szelíd, de hatásos módokat tanulhatunk meg, melyek egy részét már magunk is alkalmaztuk, de talán nem elég következetesen.
Ezt sokszor eljátsszuk, ha valamit kérünk a gyerektől. Ha egynél többször alkalmazzuk, és ráadásul többet számolunk, mint háromig – hatástalan. Egy jó példa a hatásos módszerre: „Emma, azt kértem, hogy tedd el a játékaidat, különben nem nézel ma tévét. Háromig számolok: 1,2,3.”
Az oldott derűs hangulat sokat segíthet. Ehhez csak egy nyugodt, kiegyensúlyozott, a napi munkában nem leharcolt szülő szükségeltetik. Saját tapasztalat a rosszkedv manó használata, melyet látványosan kitessékelünk az ajtón, így visszafordítva a morcosságot elfogadható, együttműködő hangulattá. A „játék pakolás, játék pakolás” mondókaszerű énekelgetése is segíti a rendteremtést.
A kiabáló, dühöngő gyerek leszereléséhez egy általam eddig még ki nem próbált módszert ajánl a pszichológus: nem a hangunkat emeljük fel, hanem a gyerek fülébe suttogunk, mintegy elterelésként. Példa: Rozi ordít, mert nem ehet kekszet vacsora előtt. A suttogás: „Rozi, hallod, amit mondok? Tudod, mi lesz a vacsora? Szeretnéd, ha együtt megterítenénk?”
A jót vegyük észre, azt hangsúlyozzuk, dicsérjük, biztassuk a gyereket, figyeljünk rá oda, így kedvet kap a szabályok betartására, a botlások kiküszöbölésére. „Jaj, de örülök, hogy elpakoltad a játékaidat!” „Büszke vagyok rád, amiért ilyen udvariasan köszöntél a néninek.”
Ne sértegessük. „Miért kell mindig bántanod valakit?” „Ne légy már ilyen buta!” Vallieres azt javasolja, hogy mindig csak a gyerek viselkedését kifogásoljuk, ne azt éreztessük vele, hogy nem vagyunk elégedettek. Valahogy így: „Nem volt jó ötlet elvenni az autót a kisöcsédtől”
A minden következmény nélküli, egynél többször elmondott kérés, utasítás halálra van ítélve, mert azt sugallja, van még elég idő, nem kell rögtön szót fogadni.
A sokszori figyelmeztetéssel operáló szülők rendszerint fenyegetőznek is: „Ha nem rakod el azonnal a játékaidat, kidobom őket a kukába.” Az irreális büntetés kilátásba helyezése, főleg, ha a szülő a fenyegetőzést később maga sem tartja be – a szülői hitelességet kérdőjelezi meg.
A végső eszköz a szülőknél, ha már nem tudják uralni a helyzetet vagy nyomatékosan éreztetni akarják, hogy a gyerek hibázott. Rövid távon szófogadást eredményezhet, de hosszabb távon érzelmileg sérülhet a gyerek, főleg, ha rendszeresen alkalmazzák a fenyítést. A gyerek gyanakvó, visszahúzódó, önállótlan, pszichés problémákkal küzdő felnőtt lesz.
Ne prédikáljunk, ne bonyolítsuk a magyarázkodást egy-egy kérés kapcsán. Az elvárás rövid és pontos legyen.
A helytelen viselkedést akkor is szóvá kell tenni, ha pl. mások előtt történt és kínos rászólni a gyerekre. Az sem működőképes, ha fáradtság miatt nem vitatkozunk a gyerekkel és ráhagyjuk a helytelen viselkedést.
Mindig az elkövetett vétséghez kapcsolódjon és igazodjon annak nagyságához, valamint ne tartson sokáig!
Vegyük el a játékot, ha figyelmeztetés ellenére dobálja. (ne fenyegessük, hogy bedobjuk a kukába vagy, hogy egy hétre elzárjuk előle.)
Tiltsuk el az esti Tv nézéstől vagy számítógépezéstől, de ne 3 napra szóljon a tiltás.
Tiltsuk el az aznapi vagy másnapi játszóterezéstől, de ne egy egész hétvégére szóljon a tiltás.
Lehet a büntetés az is, hogy negyed órával korábban kell lefeküdnie aludni.
A gondolkozószéken való üldögélés 2-5 percig szintén beválhat, de utána már ne emlegessük a vétséget.
Megfontolandó: Ne tiltsuk olyasmitől, ami hasznos számára! pl. az apjával való focizástól, a nagymamával való találkozástól vagy a mesétől.
Amit szétszórt, szedje össze. Amit eltört, takarítsa el a cserepeket. Kérjen bocsánatot, ha megbántott valakit. Ha ezt megteszi, rendben van a dolog. Így önérzete sem sérül, és megtanulja, hogy a hibát jóvá kell tenni, és törekedni kell arra, hogy az ne ismétlődjék meg.
Motivációként csak ritkán alkalmazzuk! A jutalom soha ne egy új játék vagy édesség legyen, hanem pl. közös együttlét, együttes reggeli készítés vagy társasozás.
Remélem, hasznos tanácsokat közvetítettem. Szép, tartalmas, emlékezetes, gyerekkel töltött együttléteket kívánok.
Kiegyensúlyozott kis kópékkal zárom cikkemet:
