„Nagyon sok ember megváltozott utána, nem vettek fel állati prémből készült ruhákat, nem ettek húst, tisztelni kezdték embertársaikat, azok másságát. Ez adja Woodstock fontosságát…”
Jan Pitts
Még néhány nap ugyan hátra van az 50. évfordulóhoz, de a megemlékezést soha sem lehet elég korán elkezdeni.
Az biztos, hogy már 1967-ben is voltak fiatal emberek, akik, amint hirdették „korlátlan tőkével, érdekes törvényes beruházási lehetőségeket és üzleti javaslatokat kerestek.” Ilyen volt a 25 éves Joel Rosenman, és a 30 éves John Roberts, akik családjuk gazdagsága folytán megengedhették maguknak, hogy unaloműzés végett valami emlékezetesre vágyjanak.
1969. elején összeismerkedtek a két fiatal, hippi figurával, Michael Lang zenei producerrel és Artie Kornfield zeneszerző-zenésszel. Innen indult a lavina: a legendássá vált Woodstock fesztivál szervezése.
Sebők János: „Woodstock népe” c. könyve izgalmas olvasmány a korszakos időkről, a világ leghatalmasabb, de legbékésebb fesztiváljáról.
És már 50 éve volt! Hihetetlen!
Olyan szerencsém volt, hogy teenagerként New Yorkba mehettem, de mivel ez 1970-ben történt, így csak a 3 órás dokumentumfilmet láthattam, ami azonban szintén fantasztikus hangulatot árasztott. A „Hair” c. film által ébresztett béke és szeretet áradásához hasonlítható. A vasfüggöny mögül kitekintve talán még lélegzetelállítóbbnak tűnt az élmény.
A zenei és művészeti fesztivál 1969. augusztus 15-17.
Max Yasgur farmer nevét bearanyozta az idő: ő volt a fesztivál megmentője, mert 23 hektáros farmját rendelkezésre bocsátotta szinte az utolsó pillanatban. A korább kibérelt terület bérleti szerződését váratlanul felmondta a bérbeadó. A helyszín New Yorktól 40 mérföldre, a monticelloi kijárattól a 17B úton néhány percre volt. A hippi-ellenes hangulat miatt a betiltást itt is megkísérelték, de Bethel polgármestere ezt megtorpedózta, mely akciója néhány hónap múlva pozíciója elvesztésébe került.
A tömeg pedig a buli hírének szájról-szájra terjedésének hatásaként csak hömpölygött, és az 50 ezres nézőszám 10-szeresére dagadt. A Camille hurrikán itt is zuhogó esőt, orkánszerű szelet hozott, ami sártengerré változtatta a helyszínt. Megnehezült az élelmiszer, víz és orvosi ellátás is, és a szereplő zenészek sem mindig érkeztek meg időben. Volt bőven idegeskedni valója a szervezőknek. De az isteni csodának, no meg a kábítószernek köszönhetően szinte semmi atrocitás nem történt. Üdvözült érzéssel adózott a hatalmas tömeg az életre szóló kalandnak, mely nemzedékük nagy demonstrációjaként vonult be a történelembe.
Ki volt ott és ki nem?
A fellépőkről (31) sokszor, sok helyütt megemlékeztek már, itt azokat említeném, akik a magyar zeneszeretőknek a mai napig ismertek. Első helyre Joe Cocker kívánkozik, mert „With a little help from my friends” egy örökzöld ballada, mely ugyan Beatles szám, de Cocker szenzációs előadása tette örökzölddé. A Ten Years After szintén olyan banda, akikre mindmáig emlékezünk. Lendületes dalok előadásával sokak szerint az ő másfél órás előadásuk volt a fesztivál legemlékezetesebb bulija. A The Band, Bob Dylan zenekara Bob Dylan nélkül is frenetikus, bár Woodstockban nem hozták legjobb formájukat. A Blood, Sweat and Tears ott előadott „Spinning Wheel”-je a mai napig hallható a rádiókban. A Crosby, Stills, Nash and Young négyszólamú vokálja kivételes élményt nyújtott. A Creedance Clearwater Revival vidám, mozgalmas zenével táncba hívta a közönséget. Emlékezzünk a később Tina Turner által felejthetetlenné tett Proud Mary-re, az is az ő szerzeményük. Sajnos a korszak tragikusan fiatalon elhunyt előadója, Janis Joplin kábítószeres állapota miatt nem remekelt. A fesztivál csúcs-fellépője Jimmy Hendrix volt, bár managementje ragaszkodása miatt nem vált be az, hogy ő volt a záró fellépő hétfő reggel, mert a tömeg már nagyrészt elhagyta a helyszínt, mindössze 25000 ember halhatta a labilis egészségi állapotban levő zseniális gitárost. A kábítószer mellett, a víztől kapott fertőzése is legyengítette. Legemlékezetesebb momentum – briliáns szólóin kívül – az amerikai himnusz sajátos interpretációja volt.
Nem vett részt a koncertsorozaton John Lennon, aki a Beatles helyett a Yoko Ono’s Plastic Ono Banddel akart volna fellépni, de ebből a szervezők nem kértek. A Doors lemondta a fellépést, mert „Jim Morrison nem tartotta alkalmasnak a hangját szabadtéri fellépésekhez.”
A Led Zeppelin „nem akart egy lenni a sok banda között”, a Jethro Tull nem akarta a hétvégét „egy mezőn, mosdatlan hippik társaságában tölteni.” Frank Zappa is „túlságosan sárosnak, mocskosnak tartotta a helyszínt.” Bob Dylan fia betegségére hivatkozással maradt távol, így csak zenekara lépett fel. A Rolling Stones őszi amerikai turnéjára való készülés miatt nem vett részt az „eseményen.”
Woodstock számokban
Betegségek: 3 haláleset (perforálódott vakbélgyulladás, heroin-túladagolás, traktorgázolás), 1 tüdőgyulladás, 1 cukorbetegség miatti kóma, 2 szülés, 4 vetélés, 3 gégemetszés.
Érdekes árak: 1 dollár 1 hot dog ára, 15 dollár 1 uncia marihuana, 90 % a marihuanat fogyasztók aránya, 250.000 néző nem jutott el a helyszínre, az első nap elfogyasztott hamburgerek és virslik száma 500.000, 17 mérföld hosszú a kocsisor a 17B autóúton, 5000 pácienst kezelt a 18 orvos és 36 nővér, 150 önkéntes rendőr és 346 szolgálaton kívüli, szerződtetett New Yorki rendőr teljesített szolgálatot, 8000 dollár volt 1989-ben egy felhasználatlan belépőjegy ára.
Élmények a résztvevők elmondása alapján
„Mindenki olyan szabad volt és nyitott a másikra.”(Joy Muzzy), „Az előadók listája lenyűgöző volt, a Beatles, Bob Dylan és Jézus kivételével szinte mindenki ott volt.”(The Bubble Guy) „Woodstock marad életem három legemlékezetesebb napja.”(Marian Sawyer)
„Két napig utaztunk álmaim fesztiváljára. De ezek az álmok csalókák voltak, mert Woodstock maga volt a mennyország.”(Megan Carillo) „Az eső, a hideg, a sár nem tudta elvenni azt a testvéri szeretetet, amit éreztünk.”(Bob Rothenberg)
A Woodstock album borítóján pokrócban összeölelkező pár a mai napig boldog házasságban él, Dewey de Falco (a fiú) így emlékezik: „Láttuk a sárcsatákat, a meztelenül fürdőzőket, a Nemzeti Gárda helikopterét, ahogy egy katona kihajol belőle…Aztán amikor békejelet mutatott fentről, a tömeg egy emberként válaszolt neki olyan ovációval,amit ritkán látni.”
Talán Andrew foglalja össze legjobban az azóta is nosztalgikus érzéseket: „Woodstock megváltoztatta az életemet. Három nap zene, kevés kaja, rengeteg eső, álmatlan éjszakák, de rengeteg vibráció a levegőben. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ott lehettünk Woodstockban, s így részesévé váltunk a Történelemnek.”
Woodstock egy utópista álom, a béke, a szeretet, az együvé tartozás szimbóluma lett, melyet egyetlen fesztivál sem írhat felül. A többszöri jubileumi megemlékezések már inkább a pénzről szóltak. És úgy néz ki, hogy az 50. évforduló megünneplése kútba esik, mert a meghirdetett helyszín felmondta a szerződést. Bár1969-ben is ugyanez történt, kétséges, hogy a Maryland-i új helyszínre a fellépők, no meg a közönség elmegy-e. Talán nem is baj, ha Woodstock legendaként úgy marad meg a történelemben, ahogy az ötven éve történt.
Az emblematikus Joe Cocker dallal zárjuk a megemlékezést, természetesen, ahogy az Woodstockban szólt: