Énekesek, ZenekarokNot Only For Sexagenarians

A retró és én

2019-02-16 16:13:46

„A sláger az a zene, ami a füleden megy be, és a könyöködön jön ki”

Graffiti

Már megint a Retro rádiót hallgattam. Mivel ifjúságunkat idézi, szeretem. Még Tibi bácsi pontos labdáira való rendszeres emlékeztetést is, bár először nem asszociáltam a pöttyös labdára. Persze néha a dalok, és időnként a szövegek - megmosolyogtatóak, még ha nem is viccesnek szánták őket. Nehéz olyan slágert gyártani, melyeket nem űzhetünk ki könnyedén a fülünkből és emlékezetünkből, különösen, ha a szövegük, mint egy vers belénk ivódik.

Ezért gondoltam arra, hogy a számomra legtalálóbb magyar szövegeket közreadom. És persze három olyat is, mely nem költői zsenit takar.

Költői slágerszövegek

Máté Péter

„Azért vannak a jó barátok,
Hogy a rég elvesztett álmot
Visszahozzák néked majd egy szép napon.
Azért vannak a jó barátok,
Hogy az eltűnt boldogságot
visszaidézzék egy fázós alkonyon.”

Halász Judit

 „A végtelenhez mérve szinte nem is létezünk,
A csillagévek óráin egy perc az életünk.
Az ember önmagában semmit nem ér,
S ha nincsen barátunk, elvisz a szél.”

Első Emelet

 „Kívánok neked az ablakodba fényeket,
a fényhez szép csendeket,
a csendhez tiszta vágyakat,
s a vágyhoz mindig társakat.”

Ákos

 „Ilyenek voltunk, vadak és jók, 
Bűnösök közt is ártatlanok. 
Ilyenek voltunk, és marad egy jel, 
Amit itt hagyunk, ha indulni kell.”

Zorán

 „A szerelemnek múlnia kell,
ha múlik, akkor fájnia kell,
hogy érezd mennyit ér,
míg tart, míg él.”

Bikini

 „Itt ül az idő a nyakamon,
kifogy az út a lábam alól.
Akkor is megyek, ha nem akarok,
ha nem kísér senki utamon.
Arcom mossa eső és szárítja a szél,
az ember mindig jobbat remél,
porból lettem, s porrá leszek,
félek, hogy a ködbe veszek.”

Félresikerült szövegek

Apostol

„Annyi biztos, hogyha

Egyszer kártyavárat építek,

Nálam vasbetonból

Lesznek majd a jolly jokerek…”

Expressz Együttes

„Jött a Mónika, így hát

véget ért a kalandok sora

Jött Mónika, aztán a

gólya, s a kis Tónika…”

Korál

„És látsz százezer nagymamát,

Hogy gombolyítja fonalát

Fakó képek között tipeg

kedvesen…”

Azért hogy jókedvre derüljünk, ha már retro, szóljon szép szövegűként a Bikini „Közeli helyeken”, és Földes László nem legsikerültebb szövegével, az egyébként csodás Korál szám, a „Hazafelé”.



 És a Korál:


 


 

DrKónya Judit


Sixties.hu