„Igen, az ember talán a tapasztalatainak a végösszege”
Steven Tyler
2018. március 26-án, azaz ma 70 éves a Paul McCartney szerint „az amerikai zene egyik legnagyobb alakja”, Steven Tyler. David Daltonnal közösen írt könyve „Nem zavar a zaj a fejemben?” elolvasása alapján megállapítható, hogy több ő, mint kiváló zenész, noha igen megtisztelőek McCartney szavai. Érdekes, összetett személyiség, aki így vall magáról: „Négy gyermek apja vagyok (életem szerelmei), dalszerző, van egy doktorátusom a Berkeleyről és egy a bostoni UMassról, költő vagyok, festő, drogfüggő és ember, aki nap, mint nap tanul valami újat…”
Gyerekkor
1948-ban egy klasszikus darabokat játszó, a Carnegie Hallban is fellépő zongorista apa, és egy vidéki „pin up girl” (címlaplány) anya - második gyermekeként - Bronxban született, gettószerű betondzsungelben. Debussy: Holdfény szonátája - apja előadásában meghatározó zenei élménye. Nagymamája, anyja, nővére, sőt a kis Steven is fellépett azokon az igazán sikeres rendezvényeken, amelyeket nyaranta Sunapee-ben rendeztek, és apja szólóestjeként váltak ismertté. Jó gyermekkora volt. Imádta a természetet, a „természet gyermekének” tartotta magát és a 19 éves koráig Sunapee-ben eltöltött nyarak szinte misztikus élményként hatottak rá. Teenager korában 2-3 évig nyaranta apjával dobosként is fellépett és cha-cha-chát, bécsi keringőt és foxtrottot játszott. Sajnos már 13 éves korában megismerkedett a drogokkal, még füvet is termesztett jó messzire a házuktól. Bronxban sokszor utcai verekedésekbe keveredett, „négerszájúnak” csúfolták. Azt vallotta, hogy „a gimnáziumban úgy lehet elkerülni azt, hogy szórakozzanak veled, ha átmész szórakoztatóba.”
Akik hatással voltak rá
Nyolcadik születésnapján Elvis „Heartbreak Hotel” és „Hound dog” c. számai Elvist számára földönkívüli magasságokba emelték. Janis Joplin, a tragikus körülmények között, igen fiatalon elhunyt énekesnő a „színtiszta érzelmet” jelentette számára, „egy olyan forradalmi személyiséget, aki érzelmileg megváltoztatta a kort”. 1961-ben Sandy Nelson: „Let there be drums” c. száma szerettette meg vele a dobolást. 1963.nyarán a Beach Boys „Wipeout” klasszikus dobszólójával debütált. Az Animals, a Rolling Stones és a Yardbirds ugyancsak nagy hatást tettek rá. „A rock a vallásom, és ők az isteneim” – nyilatkozta.
Mick Jagger, mint példakép
Sokan összekeverték Jaggerrel, erre ő úgy reagált, hogy Chris Jaggernek, Mick Jagger kitalált testvérének tettette magát, utánozva brit akcentusát. Erre elmondása szerint azért volt szüksége, mert úgy hitte, hogy „imitáld, míg magától nem megy” és „először meg kell találni az imidzsedet.”
Emellett ekkor mindenki a briteket utánozta, így lehetett a „rock-társadalomban” nevet szerezni. Ez az utánzás olyan meggyőzőnek bizonyult, hogy az újságok azt írták: „Steven Tyler, akinek alsó ajka épp úgy görbült lefelé, mint Jaggeré, az első sorban ülőket a lába elé térdepeltette.”
Beatles, a zenei G-pont
Mint oly sokan akkortájt, és azóta is a Beatlest tartották az origónak, Tyler megfogalmazásában a zenei G-pontnak. Így vélekedett róluk: „Nem azért lett olyan nagy zenekar belőlük, mert olyan jó zenészek lettek volna. Angolok voltak, hosszú hajuk volt, vicces dolgokat mondtak – de nem ez volt az oka annak, hogy ilyen naggyá lettek. Hanem az az alkímia, amit az Everly Brothersből, Buddy Hollyból, Little Richardból, Chuck Berryből és varieté számokból kevertek. És a Beatles fejlődött… Egy év alatt eljutott a „She loves you”-ból a „Help”-ig.”
Az Aerosmith
Sinclair Lewis: „Arrowsmith” c. regénye ihlette a zenekar nevét. Arról, hogyan alakult ki a stílusuk, így ír: „A meglevő dolgokból mindenkinek magának kell megteremtenie azt, ami az övé. Én mindig úgy voltam vele: Nem tudom, mit csinálok, de azt tudom, hogy csinálom.” A zenekari összetartozásról a könyv az alábbiakat tárja elénk: „Egy zenekar kémiájának szükségszerű eleme az ellenségeskedés. Egoista emberek alapítanak együtteseket…De ha egymástól nagyon eltérő személyiségű emberek gyűlnek össze, abból komoly konfliktusok támadhatnak.” Az aerosmithizmus lényegét – mert van ilyen! – így foglalja össze: az „nem más, mint a szex és az autók.”
Drogok
Bár a hetvenes éveket a legkellemesebb, ugyanakkor a legkeményebb időszaknak tartotta, sajnos ezen évek nagy részében a drogok miatt „derekasan szét voltunk ütve és be voltunk tépve.” Eltérően Rod Stewarttól, aki bevallása szerint csak alkalmi (persze ez nem nagyon ritka alkalmakat jelentett) kábítószer fogyasztó volt, Tyler elmondása szerint húsz millió dollárt(!) „szippantott fel”. Ehhez még társult – többek között - egy kemény koktél iszogatása is: a „Rusty Nail” (rozsdás szög) Drambuie ( narancslikőr) egy kis citrommal és a legjobb skót whiskeyvel, ami Eric Clapton és Ringo Starr kedvence is volt.
Szöveg és dallam
A kábítószerezésnek volt nála egy pozitív hatása: az alkotás öröme és könnyedsége.
Eltérően Rod Stewarttól, aki szinte fizikai fájdalmat érzett, ha dalszöveget kellett alkotnia, Tyler élvezte ezt: „Az ember látja a dalszöveget úszni a levegőben és azt mondja magában: Hú, azt ott el kéne kapni… Rímfüggő vagyok… A kíváncsiság és a képzelet a múlt verseit dalokká változtatja a jelenben…Ha megvan a dallam, akkor az a kalaptartó, amin jó sok kalap elfér. A kalapok a szavak, amiket a dallamra akasztasz.”
Egy rock zenész ars poetica-ja
„Benne vagy egy bandában, sikerült, bejutottál az ajtón; és a valóságosnál is valóságosabbnak kell lenned azok kedvéért, akik számítanak rád, és három órán keresztül várnak rád, hogy láthassanak. Egy olyan koncertet akarnak látni, ami valami végletes dolgot vált ki belőlük. Úgyhogy telepátiával, mozdulatokkal és az énekléseddel olyan felkavaró, vizuális és elektronikus hatást kel gyakorolnod rájuk, ami Minden szempontból megváltoztatja őket.”
Hitvallás az életről
„Egybevetve mindent, ami velem történt – az élet jó. És megtanultam, hogy ha kilövöm az igazság egy nyílvesszőjét, előtte mézbe kell mártanom a hegyét. És azt is megtanultam, hogy ki kell érdemelnem a megbocsátást. Ez kiold minden tüzet, amin életed során keresztülmentél. Az emberek gyakran azért nem veszik észre a boldog pillanatokat, mert mindig valami elérhetetlen dologra vágynak. Láttam, ahogy lemegy a nap, és elnyeli az óceán, csak hogy azután újra felkeljen reggel.”
Nekem egyik nagy kedvencem Tyler, hiszen – többek között - a „Dream on”, a „Crazy”, a „Crying” vagy a „ Don’t want miss a thing” – korszakos számok, melyek lendületessége mindig fellelkesíti az embert.
A beteljesítendő vágyakról, az ambícióról szóló balladával, a „Dream on”-nal kívánunk boldog születésnapot Steven Tylernek: