Kulturális ÉlvezetekNot Only For Sexagenarians

Varázslatos zene - varázslatos helyszínen

Magical music in a magical place

2024-02-07 15:09:15

“Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban”

Babits Mihály

 

Kamarazenélés felsőfokon

A kamarazene családias, meghitt, mintha a zenészek jó barátaink lennének. A szenvedély, az alázat, az életöröm magas szakmaisággal és elhivatottsággal kísérve, olyan emlékezetessé teszik a zenei élményeket, hogy már csak azt várjuk, hogy a komponista is elégedetten letelepedjen közénk.

Mindezt még tetézi, hogy egy zenész családról beszélünk, ahol papa, mama, testvér, sógor és  gyerekek is a zene rabjai. A Kelemen-Kokas famíliáról szólunk, akik, ahogy Mácsai János zenetörténész megfogalmazta - “izzó jelenlétben” élik meg az együttmuzsikálás pillanatait.

Ennek lehettünk tanúi az első, a Lillafüredi Palotaszállóban megtartott téli fesztivál hétvégéjén. Izzott a levegő! Annyi átéléssel, bohém improvizációval örvendeztették meg a közönséget, hogy biztos: aki ott volt, az a következőn is részt vesz majd. Mozart, Beethoven, Richard Strauss  művei,- hogy csak néhány zeneszerzőt említsünk - elsősorban vonósokon szólaltak meg. Bár Jose Gallardo zongorajátéka, vagy Jacques Zoon fuvolajátéka is emlékezetes marad.

Elbűvölt a muzsika és a Monarchiára emlékeztető szalon-hangulat. Ha van a jazzben jam session, a kamera zenében is van örömzenélés, amikor szinte csak a pillanat adja meg, mit játszanak a széles repertoárból.

A zenészekről

Azt régebb óta tudom, hogy Kelemen Barnabás és Kokas Katalin nemcsak ízig-vérig kiemelkedő zenészek, de szívügyük az, hogy mások is ezt érezzék. 

Négy, szebbnél szebb gyermekük közül kettő már igazi művész. Hanna - bár sokáig zongorázott, nem tartotta magát elég jónak ahhoz, hogy ezt a pályát válassza,  színészetet tanul Glasgowban. A hétvégén Kosztolányit szavalt. A hajnali részegség képei csodálatos módon elevenedtek meg előadásában. Gáspár - igazi hegedűvirtuóz, már nem egyszerűen csak egy tehetség, de már felnőtt művészeket meghazudtoló előadó.

A szülőkről csak superlativusokban lehet beszélni. Léteznek ugyan fantasztikus hegedűművészek, de a szenvedély, a könnyedség nem mindenkinek adatott meg. Ráadásul az az elkötelezettség is páratlan, ami arra vezeti őket, hogy kineveljék a következő vonós generációt, és edukálják és elbűvöljék a közönséget. Ez fáradhatatlanul arra ösztönzi őket, hogy fesztiválokon is megmutassák, mire képes a zene, hogyan tudja kiszakítani az embereket a mindennapokból, felszabadítva a problémák terhe alól, átadva magukat a zene sodrásának.

Ebben a küldetésben vannak társaik, olyan művészek, mint pl. Maxim Rysanov, Jose Gallardo, Fenyő László, Zempléni Szabolcs, Jacques Zoon, akik ugyanúgy részesei kívánnak válni a zene megszerettetésének.

A varázslatos Palotaszálló

Nem lehet nem szólni a parádés helyszínről, a Palotaszállóról. A Szinva patak festői völgye és a Hámori tó szomszédsága már önmagában is beszédes helyszín.Nem hagyhatjuk ki annak megemlítését, hogy József Attila “Óda” c. versét is e táj szépsége ihlette.

 A Szálloda egy Mátyás korabeli vadászkastély, neoreneszánsz stílusban 1930-ból, patinás hangulatú termekkel, minőségi szolgáltatásokkal.Nem véletlenül egyik hungaricumunk. 

A szálloda méltán népszerű. de a Fesztiválakadémia nívós rendezvénye jócskán emelte fényét. A zene mindenhonnan áramlott, és felejthetetlen élménnyé tette az ottlétet.

A lelkünk mélyére ható muzsika-hétvége reméljük, hagyományt teremt. Minden adott hozzá a lelkes hallgatósággal együtt.

Most a Kelemen-Kokas házaspár egyik magával ragadó videójával zárjuk cikkünket:



 

 

"Every man has a song in his soul and he hears his own soul in every song"

Mihály Babits

 

 Chamber music at the top level

Chamber music is intimate and familiar, as if the musicians were good friends. Passion, humility, joie de vivre, accompanied by a high level of professionalism and dedication, make the musical experience so memorable that we are just waiting for the composer to settle down with us.

To top it all off, we are talking about a family of musicians, where dad, mum, brother, brother-in-law and children are all addicted to music. We are talking about the Kelemen-Kokas family, who, as music historian János Mácsai put it, experience moments of music-making together in a "glowing presence".

This is what we witnessed during the first Winter Festival weekend at the Lillafüred Palace Hotel. The air was hot! They delighted the audience with so much emotion and bohemian improvisation that anyone who was there is sure to attend the next one. The works of Mozart, Beethoven, Richard Strauss, to name but a few, were performed mainly on strings. But the piano playing of Jose Gallardo and the flute playing of Jacques Zoon will also be remembered.

I was fascinated by the music and the salon atmosphere, reminiscent of the Monarchy. If there is a jam session in jazz, there is also joy music in camera music, where the moment almost dictates what is played from the wide repertoire.

The musicians

I've known for a long time that Barnabás Kelemen and Katalin Kokas are not only outstanding musicians to the core, but that they are also passionate about making others feel that way. 

Two of their four beautiful children are already artists in their own right. Hanna - although she played the piano for many years, she didn't think she was good enough to choose that career, and is studying acting in Glasgow. She spent the weekend reciting Kostolányi. The images of the poem of “Dawn drunkenness” were wonderfully brought to life in her performance. Gáspár - a true virtuoso violinist, no longer simply a talent, but a performer beyond the ken of adult artists.

Parents can only be spoken of in superlatives. There are some fantastic violinists, but not all of them have the passion and the ease. Moreover, the dedication that drives them to nurture the next generation of string players and to educate and captivate audiences is unparalleled. It is a tireless drive to show at festivals what music can do, how it can take people out of their everyday lives, freeing them from the burden of problems and allowing them to be swept away by the music.

They are joined in this mission by artists such as Maxim Rysanov, Jose Gallardo, László Fenyő, Szabolcs Zempléni, Jacques Zoon, who also want to be part of the process of making music love.

The wonderful Palace Hotel

I can't help but mention the magnificent venue, the Palace Hotel. The picturesque valley of the Szinva stream and the proximity of Lake Hámori is a talking point in itself.We cannot fail to mention that Attila József's poem "Oda" was inspired by the beauty of this landscape.

 The hotel is a hunting lodge from the time of Matthias, built in 1930 in neo-renaissance style, with rooms of patina atmosphere and quality services. 

The hotel is deservedly popular. but the prestigious Festival Academy event has added a lot to its glamour. The music flowed from everywhere and made your stay an unforgettable experience.

A weekend of soul-stirring music that we hope will become a tradition. All was given with an enthusiastic audience.

We now conclude with a captivating video of the Kelemen-Kokas couple:


 


 

DrKónya Judit


Sixties.hu