„Egy embert, akinek minden vagyona az esze és a szivartárca-gyűjteménye, nem lehet tönkretenni”
Herczeg Ferenc
Nosztalgikus kirándulásainkat 1928-ban kezdjük az „Uj idők” szépirodalmi, művészeti, képes hetilap és kritikai szemle júliusi száma alapján. Ez a lapszám kedves ismerősömtől került hozzám, így megmenekült attól, hogy kidobásra ítéljék.
Az Arcanum.hu szerint ez a történelmi időszak röviden így jellemezhető:
„A belpolitikai stabilizációt 1923–1925 között a pénzügyi szanáció (népszövetségi kölcsön felvétele, határozott vámpolitika) és a gazdasági fellendülés elősegítése, majd 1927–1929 között egy modern szociál- és kultúrpolitika alapjainak megteremtése követte.”
Amíg zajlottak a nem éppen nyugalmas, ma már történelmi események, a társasági lét kicsit a boldog békeidőkre emlékeztetett.
A Herczeg Ferenc szerkesztésében megjelent lap már 1894-től működött egészen 1949-ig, többnyire nép-nemzeti, konzervatív beállítottságú volt, amely a vidéki értelmiségiek érdeklődésének megfelelő cikkeket, társasági híreket, divatfotókat és irodalmi alkotásokat közölt.
Ma már kicsit néha mosolyogtató a szerkesztői üzenetek rovat, melyben az olvasók kérdéseire adott válaszok jól érzékeltetik az emberi viszonyokra vonatkozó akkori erkölcsi szabályokat. Ezekből mazsoláztam, szigorúan idézve az ott-írtakat.
A szerkesztő üzenetei
„BAKFIS Ha tizenhatéves és még nem volt soha szerelmes, ez igazán nagyon tragikus dolog lehet. Szerencsére bizonyosan nagyon hamar arról fog minket értesíteni, hogy ez a várvavárt történelmi esemény bekövetkezett. Csak azután ne panaszkodjék! Mert a szerelem sötét verem. Jobban teszi, ha egyelőre, ha örül, hogy még nem tart ott. Élvezze a fiatalságát s ha fogyni akar, sportoljon inkább semhogy epekedjék. Az sokkal kellemesebb foglalkozás. Csinosnak bizonyosan csinos így is, tizenhat éves korában minden lány csinos. Nem haragszunk az alkalmatlankodásért amint a levélírást nevezi s máskor is szívesen felelünk a levelére, majd ha csakugyan komoly problémája lesz és azon fog panaszkodni, hogy miért szerelmes!
ELÉGEDETLEN ASSZONY Ön így kezdi levelét: „Hála Isten, jó anyagi helyzetben vagyunk. Van három szép gyermekem.” Ez az egyetlen fénysugár a levelében. A többi mind panasz az ura ellen. Ne vegye rossznéven, de ura hibái, amelyeket felsorol, nem teszik megokolttá ezt a nagy elkeseredést. Minden embernek megvannak a maga kisebb-nagyobb hibái és higgye el, a jó házasság alfá-ja, hogy ezeket a hibákat felismerjük és mindjárt meg is bocsássuk. Mikor két malomkövet egymásra fektetnek, azok eleinte csikorogva fordulnak, mintha ellenségei volnának egymásnak, később a folyamatos együttműködés által simára csiszolódnak, - ilyen surlódási felület a házasság, két léleknek teljesen egymáshoz kell simulnia, hogy zajtalan legyen az együttműködés, az élet! Gondolkozzék Ön ezen, bocsássa meg urának vélt hibáit, inkább nagy szeretettel és megértéssel szoktassa le róluk, mint haraggal és ellenszenvvel. Mert aki szelet vet, az vihart arat.
KELLEMETLEN FIATALEMBER Egy ifjú hölgy úgy szabadulhat meg egy tolakodó, molesztáló férfi alkalmatlankodásától, ha elnéz fölötte, ha figyelembe se veszi. A néma nemtörődömség, az észrenemvevés, a szótlan lenézés a legbiztosabb ostorcsapás. Azonban ez csak általánosságban van így és tartani lehet attól, ahogyan ön a szóbanlevő fiatalember jellemrajzát megadta, hogy ő egyike ama bizonyos sajnálatos kivételeknek s a finom és szótalan negligálásból sem fog érteni, hanem folytatni fogja kellemetlenkedéseit. Ezen esetben a következő tanácsot adhatjuk Önnek: Kérjen meg valamely idősebb urat (ne fiatalt – mert afférnak nem szabad lennie belőle) talán édesatyjának, vagy családjuknak egy barátját, hogy beszéljen az illetővel. Beszéljen komolyan, határozottan, talán nem kiélezve a dolgokat, de mindazonáltal szigorúan. Meg fogja látni, hogy ennek az eljárásnak foganatja lesz, mert az az úr, aki hetyke, alkalmatlankodó és agresszív modort mutat hölgyekkel szemben, rendesen deferálni szokott, ha határozott, férfias föllépéssel találkozik.
VALAMIKOR – ALKONYATKOR Ön teljesen egyedül van az életben, mégis habozik elfogadni azt a segítőkezet, amelyet pedig jól ismer, amelynek jótékony simogatásáról már többször meggyőződött. Nemcsak a hibáit szabad valakinek meglátnunk, hanem az erényeit, a jó tulajdonságait is be kell dobnunk a serpenyőbe, mert ugyan van-e ember hiba nélkül? Az, aki segítségére jön, magának régi barátja, ismeri családja régi történetét, ismeri az ön egész életét és azok után, amiket írt róla, megállapítható, hogy apróbb fogyatékosságai mellett jószívű és jóakaratú. Ez pedig a legtöbb, amit ma egy férfitől várni lehet. Jószívvel merjük ajánlani: fogadja el az általa fölajánlott pozíciót, igyekezzék továbbra is kedvesnek, jónak és megértőnek mutatkozni, ami önnek nem fog nehezére esni, mert az alaptermészete föltétlenül a jóság és a megbocsátás.”
Ami engem ezekből a szerkesztői válaszokból meglepett, az a tolerancia, a megbocsátás és a megértés fontosságának hangsúlyozása. Ezekből manapság emberi kapcsolatainkban hiány mutatkozik. Érdemes lenne nagyobb figyelmet fordítanunk ezekre a nemes tulajdonságokra, hogy konfliktusainkat kisebb szívfájdalommal tudjuk rendezni.
Egy nosztalgikus fotóval zárjuk a múltidézésünket:
