„A karácsony azt üzeni (...): szeretni és szeretve lenni a legcsodálatosabb és legvarázslatosabb dolog a világon”
Vermes Balázs
Egy közösségi tér és adomány-hely létesül rövidesen Budapest XII. kerület Kiss János altábornagy utcában. Ablakában felirat jelzi, hogy mindenki elvehet egy kis celofánba öltöztetett, spárgával átkötött fehér papírt – egy mese lapu benne – és egy szép borostyánlevelet és egy aprócska csokit. Én az utolsó kis zacskóhoz jutottam hozzá, és igen érdekelt, hogy ez a kis mese-figyelmesség milyen történetet rejt magában. Bár írójáról semmit sem tudok, talán nem haragszik meg, ha – rövidített formában - közzéteszem ezt a mesét – mintegy karácsonyi ajándékul.
A címe: Mese-hogyan tanult meg az ember ünnepelni, dalolni és táncolni. (Advent 3.hét)
A mese egy vadász legkisebb fiáról szólt, akit a sas tanított meg arra, hogy kell öröméneket, örömtáncot járni. A fú vadászat közben találkozott a sassal, aki ígérte, hogy nem lesz bántódása, ha megtanulja szeretni az ünnepet. „El is vitte a fiút anyjához, hogy tanítsa meg a szavakat dalba szedni, dobolni, örömtáncot járni. „Először is építsetek tágas, szép házat, ahol összeseregletek!” – mondta az öreg sas. Megmutatta az ifjúnak, hogyan kell dobot készíteni, hogyan kell szép ütemre dobolni, hogyan kell énekelni, táncot járni. A fiú megfogadta a sas anyjának tanácsait és hazatért. Megépítették a szép házat, dobokat csináltak, dalba szedték azt, amiben örömüket lelték, megénekelték a vadászatot, a napkeltét és a napnyugtát, megénekelték azt, amitől féltek: a viharokat, az égzengést és a sötétséget. Mikor már sok dalt tudtak, a fiú útnak indult, hogy vendégeket hívjon. Messze vidékekre kalandozott, és találkozott emberekkel, akik farkasok, rókák, és más vadak bőrét viselték. A tágas ház megtelt vendégekkel, jól tartották őket, és megtanították dalolni, táncolni. Amikor az ünnepség után szétszéledtek a vendégek, akkor fedezték csak fel, hogy a vadak prémjét viselő emberek tulajdonképpen állatok voltak, akiket a sas küldött, és olyan nagy ereje volt a dalnak és a táncnak, hogy a vígasságtól az ünnepség idejére emberré változtak. Egyszer ismét találkozott az ifjú a sassal és újra elvitte őt anyjához, aki megfiatalodott, vidám volt és erős, mert amikor az emberek ünnepet ülnek, dallal, tánccal vigadoznak, megfiatalodnak, mint az öreg sasok. A dal, a tánc, az ünnepek szent madara azóta is a sas.”
Ünnepeljünk hát, ki hogyan szereti: dobbal – tánccal vagy csendesen, békésen!
Én egy csodálatos verssel kívánok meghitt, békés karácsonyi ünnepeket!