„Ha meg akarod előzni a klasszikusokat, írj előszót a műveikhez”
Emil Krotkij
Gyakorló nagyszülőként, a jogi gondolkodás által megfertőzötten, időnként elámulok azon, hogy mi módon próbálják a tankönyvszerzők a leginkább a you tube videók bűvöletében élő kamaszokat a szépirodalom szeretetére buzdítani.
A kevesebb, néha több
Alföldy Jenő, neves irodalomtörténész és Valaczka András, több olvasmánynapló és irodalmi ikerkönyv szerzője a 6. osztályosok részére összeállított olvasókönyvében nem a 12 évesek által befogadható szinten próbálja a tudást közvetíteni. Való igaz, hogy a Kerettanterv meglehetősen sokat követel, igen kevés óraszám megadásával.
A tankönyv igyekszik az irodalom tematikus közvetítésén kívül művészettörténeti, vallástörténeti, népművelési, zenei, történelmi ismereteket is közreadni, ami helyenként elnyomja az irodalomban való elmélyülést. A fülszöveg szerint „a szerzőknek fontos célkitűzésük az olvasás presztízsének visszaállítása, az irodalom és az élet kapcsolatának gyermekközpontú szemlélete. Ennek megvalósítását segítik a fiúk és a lányok számára szolgáló olvasmányajánlók.”
Ezt a célkitűzést szolgálva az Olvasd el! rovatban, fiúk-lányok bontásban, 10-10 olvasmány is kapcsolódik a meglehetősen sok kötelező olvasmányhoz.
A Toldi szerkezetének vázlata meglehetősen bonyolult, szinte egyetemi szintű, és a verselési tanulandók is meghaladják a 12 éves gyermek számára hosszabb bevésésre szolgáló alapismereteket.
„A költészet üzenete” részben – Csokonai Vitéz Mihály, Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Csoóri Sándor különböző témájú, nagyobb irodalmi előtanulmányokat igénylő verseinek elemzése kerül fókuszba, a népdaltól az elégiáig. A sokféle központú és stílusú versek (hazaszeretet, zsugoriság, anya, szerelem) nem segítik a fiatalok eligazodását a költészet világában, sőt a Kerettanterv azon célját sem támasztja alá, hogy a fiatalok „belássák, hogy az irodalmi művek olvasása gazdagítja érzelmi életüket.” Sokkal követhetőbb volna, pl. ha egy témát mutatnának be különböző költeményekben.
A túlzott elvárásokra jó példa a mondák és regék fejezete.
A Beckó vára és Munkács vára elolvasása után számos, meglepő feladattal szembesül a tanuló: pl. „Mutasd be röviden David Richter művészetét!” A magát általános műveltségűnek tartó felnőttek között is e festőről legfeljebb a II.Rákóczi Ferencről készített portré jut eszébe. Különösen érthetetlen az a szövegkörnyezet, melyhez a feladat kapcsolódik, minthogy arról szól, hogy a mai világban milyen veszedelmek leselkednek a gyerekekre pl. a befelé fordulás. Ugyanebben a fejezetben a katolikusok és lutheránusok vallási különbségeiről kaphatunk képet, az irodalmi elemzéshez nem szükséges, részletes történelmi kitekintéssel.
Aktualizálás helyett – értelmezés kellene
A tudásmélységben túlzott elvárásokat a szerzők próbálják közelebb hozni az olvasókhoz a napjainkra való kitekintéssel. Ezek időnként meghökkentőek, erőltetettek, és nem szakszerűek, sok esetben pedig nem az irodalom órára tartoznak, pl. mennyi zsebpénzt tartanak elfogadhatónak a gyerekek.
Lássunk néhány konkrét példát!
Kőmíves Kelemen balladáját a „rögeszmék, mániák, „vesszőparipák” elnevezéssel a „Beszéljük meg! rovat követi, melyben a nagy világhódítóktól, a nagy embert faragni akaró szülőktől, a gyermekek hóbortos vágyáig minden szerepel, mintegy figyelmeztetésként szánva: „Kőmíves Kelemen példája arra figyelmeztet bennünket, hogy ne tűrjük meg a szívünkben ezeknek a kis démonoknak (ártó szellemeknek), emberáldozatokat követelő zsarolóknak az uralmát.”(37.oldal)
A Toldi drámai, 3. éneke után az igazságszolgáltatás szerepéről kapunk sematikus képet: „Napjaink Magyarországán a bíróság hozza meg az ítéletet azokban az ügyekben, ahol az érvényes törvényeket bizonyíthatóan megszegték…Egy-egy ügynél ugyan lehetnek enyhítő körülmények, de az nem vehető teljes mértékben figyelembe, hogy mi vezetett a bűnös tetthez: Miklós-e az oka a gyilkosságnak, vagy a bátyja.”(97. oldal)
A Toldi bujdosása és üldöztetése (6. ének) a tankönyvírókban felidézi az akciófilmek műfaját, és – többek között - az alábbi kérdéseket teszik fel:
„Megfigyelted-e az akciófilmekben: milyen a viszony a sztárdetektív és a rendőrfőnök között? Mikor sikerül hatástalanítani az időzített bombát?(118. oldal) A csatolt fotón Owen Wilson és Eddie Murphy ijedezik az Én, a kém c. filmben, egy autóban, hátuk mögött a Lánchíddal.
A 9. ének – Toldi meghúzódása a temetőben – rögtön időszerűvé teszi a hajléktalanok problémáját: „Amit Arany talán költői túlzásnak szánt, mára szomorú valósággá vált Budapesten és más városainkban: számos hajléktalan temetőkben húzza meg magát jobb híján.”(137.oldal)
A Robinson Crusoe-ból való szemelvény után a „Népszerű médiaműfajok: valóságshow, survivor” ismertetésével nem lehet egyet érteni. Különösen úgy nem, hogy ezt a „műfajt” az emberi erőpróbák követendő példájaként említsük, hiszen sokszor sekélyes, trágár, agresszív mintát mutatnak, és semmi közük nincs a szépirodalom megszerettetéséhez.
A Pulitzer díjas, „Ne bántsátok a feketerigót!” c. könyv részlete - hogy, hogy nem - a szappanoperák világát juttatja a szerzők eszébe: „A néző úgy süppedhet bele ezekbe a sorozatokba, ahogy régi jó papucsába bújik, vagy ahogy otthoni, legkényelmesebb ruháit veszi magára. Nincs szüksége élénk fantáziára, nem kell felkészülnie ismeretlen helyzetekre. Mintha egetlen lépés megtétele nélkül, épp csak átnézne a szomszédba, ahol mindig történik valami.”(218.oldal) Az egyik legsekélyesebb műfaj emlegetése az okostelefon, a tablet és a számítógép fogságában saját lustaságukra ítélt teenagereket nem a tevékeny, hasznos életre buzdítja, hanem a tespedésre. Nem beszélve arról, hogy ezeknek a sorozatoknak közük sincs semmiféle irodalmi alkotáshoz.
Bízva az irodalomtanárok áldozatos nevelési munkájában, - a tankönyv anomáliái ellenére - az irodalom és az olvasás szeretetét kívánom minden diáknak!
A közelgő Anyák napjára is tekintettel, egy gyönyörű vers a hatodikos anyagból: József Attila Mama c. költeménye – Latinovits Zoltán felejthetetlen előadásában: