"A háború a tétlen és könnyelmű emberek kedvelt mulatsága"
Lev Tolsztoj
Háború és béke - milyen aktuális fogalmak! Ismét e kérdés körül forog életünk. Tolsztoj monumentális regénye alapján készült Prokofjev opera időszerűen került műsorra az Operában, a Genfi Nagyszínházzal koprodukcióban, a "katalán Tarantinonak" is nevezett Calixto Bieito rendezővel.
A gyönyörűen felújított Operaház mindig elvarázsol, örömmel látogatom akkor is, ha számomra nehezen elfogadható előadással találkozom. Ebben a fantasztikus környezetben inkább egy korhű előadást tudunk elképzelni, mint pl. az Ausztrál Opera interneten megtekinthető produkcióját, mintsem azt a rendezést, mely számtalan groteszk elemet tartalmaz.
A rendező, Bieito az Operacaféban adott interjúja szerint békepárti, minden erőszak, durvaság nyugtalanítja. Az előadás a rendező humanista hozzáállását tanúsítja.
Azt érti a néző, hogy a rendező a cári Oroszország arisztokratáit szürreálisan gyermeklelkű felnőttként kívánja bemutatni, akik egy bezárt világban járják haláltáncukat. Elfogadható az is, hogy a drámai intenzitást akarta fokozni a rendező azzal, hogy egy szűk térben, azonos díszletben és jelmezekben jelenítődik meg a háború és a béke is.
Nehezen lehet azonban megbarátkozni az alábbi abszurditásokkal. A lakásfelújításhoz használatos takarófóliákból kibontakozó szereplők dekadens viselkedését bútorokon való ugrálással és pukkanó lufikkal mutatják be. Bolkonszkaja hercegnő kockás midiszoknyában és ormótlan mellénybe öltöztetve hosszú percekig a nylonzsákok között csöndben üldögél. Napóleon vörös ágytakaróba burkolózva groteszkül kirúzsozott szájjal énekel. A harcszintérről hazatérő teletetovált katona alsónadrágban jelenik meg és fagyoskodik a színpadon. A színpad szélén ücsörgő estélyruhás hölgyek harisnyanadrágokat nézegetnek, mint a szemfelszedőnél, majd a fejükre húzva táncolni kezdenek.
A 27 énekest felvonultató grandiózus előadásból kiemelhető a három főszereplő alakítása, játéka és hangi adottsága, bár kinézetükben egyik sem jeleníti meg a tolsztoji ábrázolást: Andrej túl korpulens, Natasa , a szöveg szerint "érdekesen vékony lány" - nem légies, Pierre viszont nem mackószerű és szemüveges, mint a regényben. Számomra zavaróan hatott az is, hogy az ártatlan, 15 éves, fondorlattal elcsábított Natasa szinte kurtizánként jelenítődik meg, a regényben filozófikus írói gondolatokat megtestesítő Pierre-t pedig egy szerencsétlen, lecsúszott alkoholistaként állítja be a rendező. Meghökkentő az is, hogy a romantikus szerelmi csúcspontnál, Natasa és Andrej búcsújakor,
Natasa farmerben és dzsekiben jelenik meg, mintegy ellenpontozva az érzelmességet, ugyanakkor a dallamok és a szöveg éppen ellenkezőleg, Puccini általi érzelmes magasságokba repíti a közönséget.
Az előadásban nagy tér jut a szereplők spontaneitásának, ugyanis Bieito a karakterek jellemének kialakítását rájuk bízza. Ez vonatkozik a színészi játékon túl a mozgásra is, ami mellőzi a korhű elemeket.
Prokofjev 1941-től 1953-ig alkotta meg - a zenén kívül - az opera librettóját is, melyben felesége segítette. A zene egyedi hangszerelésű, a kazah karmester, Alan Buribayev szerint a színes képzelőerejű, Puccinira emlékeztetően időnként romantikus zeneszerző - kiváló művet alkotott.
A magyar ősbemutatót Ókovács Szilveszter főigazgató a történelem iránt érdeklődőknek és a dekadenciával tisztában lévőknek ajánlja. Emellett hozzá tehetnénk azt is, hogy olyanok nézzék meg az előadást, akiknek nincsenek illúziói a Tolsztoj regény alapján, és nem látták a regény egyetlen filmváltozatát sem.