„Van egy növendékem, aki úgy fest, mint Velázquez, és képzeljék el, fotókat másol!”
Kokas Ignác – Fehér Lászlóról
Sokan, sokféleképpen jellemezték Fehér László festészetét. Heller Ágnes Picassóhoz hasonlította, mestere, Kokas Ignác Velázquezhez, Hegyi Lóránd abszolút festőnek nevezte.
Számos hazai és nemzetközi tárlat mutatja meg különleges festészetét, melyet nehéz kategóriába sorolni, hiszen több korszak váltotta egymást eddigi munkásságában – a fotórealista korszak után pl. a fekete-sárga – nemzetközi sikereket hozó – időszak követte.
Heller Ágnes így jellemzi Fehér László művészetét: „Fehér festményei nem rejtvények, s így meg sem fejthetők. Van bennük valami titok, ami felkínálja magát a szemnek és a gondolkodásnak, de mint egy kacér lány, nem adja teljesen oda azt, amit megígér. Minden nézésnél újra kell udvarolni a képnek.”
Vannak kiváló művészek, akik egész életútjuk során pl. csak tájképet festenek. Fehér László nem ilyen? Hogy miért nem? Erről a Záróra 2010. 02.25-i adásában azt nyilatkozta, hogy szerinte egy művész feladata, hogy új, az élet által „diktált” szempontokat ragadja meg. Ez számára egyfajta menekülés a rutin, a megszokás, a szellemi kényelmesség elől. A 70-es években társadalmi tükörként használta, mintegy modellként, a fotót, hogy bemutassa a szürke, megfáradt embereket pl. az Aluljáró c. képében. Nagy vívódás volt ezért számára, hogy a kép filozófiai tartalma miatt lemondjon az esztétikumról, a hagyományos festőművészi eszközökről. Komoly kételyek gyötörték, hogy tud-e létrehozni olyat, ami mások számára is fontos.
A Hegyvidék Galériában, fia, Fehér Dávid művészettörténész által rendezett, 2020. augusztus 31-ig megtekinthető kiállítás is meggyőz bennünket arról, hogy igen, mondanivalója megragadja a nézőt.
A tárlatról
A kiállítás a koronavírus körülményei között – méltatlanul – sokáig „láthatatlan kiállítás” volt, csak a Galéria hatalmas üvegablakain bekukucskálva csodálkozhattunk rá a nagyléptékű alkotásokra. A rózsaszín, mely a kiállítás vezérszíne – a mester megfogalmazásában – „a szempillantást, a pillanat halálát” teszi időtlenné. Számomra az volt a legmeghökkentőbb, hogy a képek a ma termékei, ugyanakkor témájuk és ábrázolásuk szerint sokunk gyermekkorába repítenek vissza bennünket. Így a „Gyerekek léggömbbel”, a „Szalonnasütők”, a „Fára mászó gyerek” – különös, időutazó, művészi korrajzok.
A Hegyvidék újság 2020. július 7-i, Szepesi Dóra által készített interjúban Fehér László így vall erről: „Pályám indulásakor sokat vívódtam rajta, hogy merjek-e vállalni ilyen banális helyzeteket. Szerettem volna borotvaélen tartva olyan feszültséget kihozni belőlük, ami túlmutat az ábrázolt szituációt.”
A művész születésnapi kiállítása még néhány napig megcsodálható, szép élmény – mindenkinek ajánlom megtekintését.
A tárlatról szóló Hegyvidék TV interjúval zárom soraimat: