„A fényképész cinkosságba kerül mindazzal, ami érdekessé, fotózásra érdemessé teszi a témát - még ha ez az érdekesség egy másik ember szenvedése vagy balszerencséje is”
Susan Sontag
Nagyon érdekes kiállítást láthat az, aki ellátogat a Műcsarnokba: a Budapest FotóFesztivál keretében május 13-ig megtekinthető a Sandro Miller: „Malkovich, Malkovich, Malkovich - Tisztelet a kamera mestereinek” c. tárlatra.
Mivel teremt új műfajt ez a tárlat?
Miller - John Malkovich-ról készített 35 képet, de oly módon, hogy Malkovich kaméleonként, bújt bele közismert személyiségek ikonikus portréiba, mint pl. Marilyn Monroe, Che Guevara, Andy Warhol, Simone de Beauvoir, Albert Einstein, Salvador Dalí és John Lennon. A képek annyira élők, hogy kirajzolódik belőlük egy-egy történet, mintha egy-egy színházi előadás résztvevői lennénk.
Néhány szó Malkovichról
Az idén 65. életévét betöltő művész mindnyájunk kedves ismerőse. Ha felütjük a Wikipédiát, látjuk, hogy rengeteg maradandó filmben szerepelt nagy sikerrrel, de is egyike azon nagy művészeknek, akiket még Oscarra csak jelöltek, de még nem gazdagodtak a szobrocskával.
Igazából színházi színésznek tartja magát, Malkovich úgy vallja, a filmezés csak a pénz miatt érdekes, mert igazi otthonának a színházat tekinti.
A Wikipédia így összegzi nagy sikereit:
„1984-ben debütált a Broadwayn, Arthur Miller: Az ügynök halála című drámájában Dustin Hoffman oldalán játszotta Biffet; a darab televíziós változatában nyújtott teljesítményéért 1985-ben Emmy-díjat kapott.
Első jelentősebb mozifilmszerepét a Broadwayn töltött évek során kapta, Sally Field vak segítőjét, Mr. Willt játszotta az 1984-es Hely a szívemben című filmben. Mr. Will ábrázolásáért Malkovichot Oscar-díjra jelölték. Ugyanebben az évben Al Rockoffot is eljátszotta A gyilkos mezőkben, alakításáért elismerő kritikákat kapott. Ezt követően olyan nagyszerű filmekben szerepelhetett, mint a Steven Spielberg rendezte A Nap birodalma (1987), vagy Tennessee Williams Üvegfigurák című novellájának filmes feldolgozása, amelyet Paul Newman rendezett. 1988-ban, a nagy sikerű Veszedelmes viszonyokkal vált igazi sztárrá - ebben a filmben a nőcsábász Sébastien de Valmont vikomtot alakította Glenn Close és Michelle Pfeiffer oldalán.
Az 1992-es John Steinbeck-adaptációban, az Egerek és emberekben Lennie-t alakította Gary Sinise oldalán. 1993-ban Clint Eastwooddal volt látható a Célkeresztben (1993) című thrillerben. Malkovich olyan nagyszerűen formálta meg a politikai merénylőt, hogy 1994-ben BAFTA-díjra, Golden Globe-díjra, sőt Oscar-díjra is jelölték.
1999-ben Az Aranypolgár születésében nyújtott alakításáért megkapta második Emmy-díj jelölését. Még ugyanebben az évben játszotta kétségkívül legszokatlanabb szerepét: Spike Jonze szürreális mozijában, a John Malkovich menetben(1999) önmagát kellett alakítania, amint saját elméjébe tudta nélkül hívatlan vendégek telepednek be. A film szinte egyöntetű elismerést aratott, Malkovich pedig a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában megkapta a New York-i Filmkritikusok Egyesületének díját.
A John Malkovich menet c. film fordítottjának is tekinthető ez a fotósorozat, hiszen ott ott bárki Malkovich-csá válhatott, itt Malkovich válhatott bárkivé. Malkovich a film kapcsán megfogalmazott gondolatai a kiállítás megértéséhez és átéléséhez is érvényesek:”Úgy gondolom, hogy a film a színészmesterségről szól. Arról, hogy kinyitsz egy ajtót és valaki más elméjében találod magad, arról, hogyan menekülhetsz el a saját agyadból 15 percre, és tapasztalhatod meg a szépséget, az izgalmat és az erotikát még a legunalmasabb dolgokban is.”
Néhány szó a fotográfusról
Miller 16 évesen, Irving Penn képeinek hatására döntötte el, hogy fényképezni akar. A fotózás alapjait - a kompozíció, a fény és a portré művészetét - részben maga sajátította el a tárlaton is felidézett művészek albumait tanulmányozva.
Az USA-ban hírneves reklámfotós, akinek megrendelői között találjuk a Forbes, a GQ és az Esquire magazint, az American Express-t, a Coca-Colát és a BMW-t.
Rákbetegséggel küzdött és a gyógyuláshoz kellett egy projekt, mely világosságot jelentett az alagút végén. Ars poetica-ját – ezzel kapcsolatban is - így fogalmazta meg:
„Az legfontosabb cél tehát a gyógyulás és a tiszteletadás volt, de emellett szerintem egy nagyon erős oktatási segédeszközt hoztunk létre. Hiszek benne, hogy a fiatal fotósoknak ma is tanulmányozniuk kell a klasszikusokat, mert ezekben lelhető fel az egész szakma veleje. Mindnyájan belőlük és a képeikből inspirálódunk. Ha nem ismered őket, nem is szabadna fotósnak lenned.”
A 24.hu-nak adott interjújában a szelfik korában így jellemezte az ikonikus fotók jellemzőit: „Az ikonikus képek egyből beégnek az agyunkba. Ha legközelebb megpillantjuk valamelyiket, azonnal emlékezni fogunk, hogy ezt valahol láttuk már. Az erejük abban áll, hogy egyetlen pillanatba képesek egy egész élettörténetet belesűríteni.”
Mi a titka Sandro Miller és John Malkovich fantasztikus összhangjának?
Malkovich bámulatos átváltozó képességének és Miller fotóművészeti látásmódjának szerencsés találkozásának lehetünk tanúi. A tárlat képeinek hitelességét a fotós hozzáértése - a beállítások, képkivágás és a fények tökéletes rekonstruálása -, illetve a színész teljes átalakulása együttesen adja.
Miller a kilencvenes évek végén találkozott először John Malkovichcsal, a Steppenwolf színházzal végzett fotózás során. Több mint tizenhat év elteltével is számos közös projektet hoztak létre, melyek közül a legutóbbi ez a mostani tárlat.
Harmonikus együttműködésük alapja a kölcsönös tisztelet és megbecsülés. Sandro Miller így nyilatkozik Malkovichról: “John a legbriliánsabb és legproduktívabb ember, akit ismerek. Zsenialitása páratlan. Bármilyen hangulatot vagy ötletet pillanatok alatt magáévá tesz.” Malkovich barátjának gondolkodás nélkül igent mondott, amikor előállt a fotók újraalkotásának ötletével.
A 24.hu interjú feltette azt a kérdést, amit a néző is feltesz:
„Említette, hogy a tiszteletadásról szól, és ez át is jön a képeken, de közben mégis mintha parodizálná az eredetiket. Ez is benne van?” A képek megértéséhez fontos tudni Miller válaszát:„Az első pillanattól nagyon komolyan vettem ezt a projektet. Mikor azzal jöttek oda hozzám ismerősök, hogy nagyszerű paródiát hoztunk létre, meglepődtem, mert nem ez volt a cél. Mi ugyanis nem megnevettetni akartuk az embereket. Még akkor sem, amikor megkértem Johnt, hogy öltözzön be Marilyn Monroe-nak. Persze nehéz nem mosolyogni vagy nevetgélni a kép előtt állva, de John is véresen komolyan vette az egészet. Nem viccelődött, arra az időre tényleg elhitte, hogy ő Marilyn Monroe. Én pedig mindent beleadtam a fotózásba, még véletlenül sem akartam tiszteletlen lenni, vagy kigúnyolni az eredeti képeket.”
Vélemények a kiállításról
Az MTI közlése szerint: Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes az év leglátványosabb kiállításának nevezte az amerikai alkotó tárlatát. Azt is mondta, hogy kapcsolatban és hozzátette, hogy a program szervezői nagyon jól megtalálták az egyensúlyt abban, hogy ne csak szigorúan a fotóművészettel, hanem annak határterületeivel is foglalkozzanak, például a fotó és a film, a festészet vagy az irodalom vonatkozásában.
„Elkápráztatott, amit a képeimből csináltak. Ez a projekt jól példája annak, hogy az álmok igenis valóra válhatnak, ha az ember kitartó és szenvedéllyel dolgozik” - mondta Sandro Miller.
A fotózás kapcsán – a tárlaton megtekinthető kisfilm szerint – Malkovich megvallotta, hogy üres papírlapnak érzi magát, átszellemül és képes belebújni akárki bőrébe, képes a teljes átélésre.
Nekem legjobban az Einstein, Orson Welles, Picasso, Capote, Dali, Hemingway fotók és a Menekült anya képe tetszett.
Záró sorként Malkovich mondatát idézem szerepével kapcsolatban: „lelket adhatsz a lélektelennek, de ki is irthatod vele.”
Mindenkinek ajánlani tudom ezt az izgalmas, nem mindennapi kiállítást.