“ Híressé kell válnod ahhoz, hogy tudd, ez nem megoldás semmire. És ezt senki, aki nem híres, soha nem fogja elhinni”
Matthew Perry
Bár korban “kicsit” kilógtam a “Jóbarátok” sorozat nemzedékéből - mégis egyik kedvenc sorozatom. Kedveltem Chandler szarkazmusba hajló, ironikus figuráját, kedves esetlenségét, elköteleződéstől való félelmét. Számos vicces jelenetben csillogtatja meg szerethető karakterét: pl. a fotózásokon képtelen normális arcot vágni, nem tud sírni vagy amikor tisztázza Monicaval a flörtölés terén a nők és férfiak különbözőségét.
Mint sokan mások, nem tudtam, hogy a meggyőző színészi teljesítmény mögött mi bújik meg, nem sejthettük, hogy a túlélést , az élni akarást jelentette az ekkor 24 éves színész számára a sorozat, a barátokká avanzsált színész társakkal
Megdöbbentő, de a 10 évadból háromra nem emlékszik, az alkohol és a drogok elvették az eszét.
14 évesen érezte először, hogy szorongásai elmúlnak és a boldogság és a súlytalanság vesz erőt rajta. Szülei elválása, saját maga okolása, a nem vagyok elég jó érzése sokat segített abban, hogy szeretet hiányát alkohollal pótolja. És az évek során belesodródott az alkoholmámorba. Ehhez tetéződött a fájdalomcsillapítók szedése az 1997-es “Bolond szél fúj” forgatásakor elszenvedett jetski baleset miatt. Voltak időszakok, amikor napi 55 szem nyugtatóval élt.
Egész élete a dílerek hajkurászása közben telt, pedig elképesztően sikeres sztár lett. A Jóbarátok-beli szerepéért epizódonként 1 millió dollárt kapott. Gyönyörű, sikeres barátnők, elképesztő ingatlanok, fény és csillogás. Mégis ezt érezte: “49 évesen még mindig rettegek az egyedülléttől. Amikor egyedül voltam, a zakkant agyam (ami egyébiránt csak ezen a téren zakkant) mindig talált valami ürügyet, hogy megtegyem az elképzelhetetlent: igyak és drogozzak.” “Félek a gondolataimtól, attól, hogy az elmém megint rávesz arra, hogy a drogokhoz nyúljak, mint annyiszor.” “Magányos vagyok és folyamatosan itt lappang bennem ez a vágyakozás, ez a kényszerképzet, hogy valami rajtam kívülálló dologban kell keresnem a gyógyírt.”
Függőségeiről életrajzi könyvében így vallott: “Mindenemet odaadnám- pénzt, hírnevet, anyagi javakat, hogy albérletben lakhassak. Inkább aggódnék a pénz miatt, csak szűnjön meg a betegségem, a függőségem.”
A világ csak azt látta, hogy a sorozaton kívül is szép sikereket könyvelhetett el pl. a “Bérgyilkos a szomszédom” egyik főszereplőjeként.
Igen szomorú azonban a statisztika: 14 műtét, 15 elvonó, 65 detoxikálás, 6000 részvétel az anonim alkoholisták gyűlésén és 7-9 millió dollár elköltése a leszokásra.
Számomra a “Fapofa” (Numb) c. film újranézése világította meg leginkább, hogy milyen nehéz lehet démonokkal, örök félelemben élni. Bár a Port.hu “lagymatag, romantikus-idegbeteg” filmnek aposztrofálja, korántsem az. Talán lassabb sodrása nem teszi egyenrangúvá a “Lesz ez még így se” vagy a “Napos oldal” mozijával, de a lelkibeteg-elmebeteg ember tragikus, nehezen megérthető és elfogadható világáról érzékletes képet kapunk. Perry alakítása nem véletlenül figyelemre méltó, bár más alapokon, de ő is a véget nem érő szorongás feloldásával küzdött egész életében. És talán, ha ő is megtalálta volna, mint a film hőse a maga Sara-ját, még most is élne. Minden vágya volt ugyanis egy saját család.
Lisa Kudrow, barátja-pályatársa így jellemezte: kedves, érzékeny, elbűvölő, nagyon értelmes és racionális. Milyen kár, hogy tragikusan fiatalon hagyott itt bennünket a “vicces fiú”. aki humora mögé próbálta elrejteni gyötrődéseit.
Szegényebb lesz a világ nélküle! Nyugodj, békében Matthew Perry!