„Öregedni lehet méltósággal vagy morgolódva. Én kombinálom a kettőt”
Sir Roger Moore
1927. október 14-én született a dél-londoni Stockwellben. Pontosan ugyanakkor, mint a ma 93 éves édesapám. Már csak ezért is elolvastam Roger Moore könyvét.
A mindig elegáns, jó humorú, jóképű, örök James Bond utolsó könyve 90 évesen jelent meg. Sajnos megjelenésekor már nem volt közöttünk. A „Viszlát” c. könyv az öregedés szép- és árnyoldalait is kedves öniróniával tárja elénk, visszaemlékezve az élet szépséges pillanataira. Nem kell csillogó sztárélményekre gondolnunk, az apró, minden ember számára boldog felidézést jelentő ízeket, illatokat, fontos barátságokat, jó szerencse emlékeit élhetjük át vele.
Sok meghatározó eseményt élt meg: „ a televízió megjelenése, a II. világháború, a holdra szállás. A hidegháború kezdete és vége. Az internet születése.. hosszú lista. Ez a számvetés ébresztett rá arra, hogy igen, mennyire öreg vagyok.”
De az öregkorról egyáltalán nem lemondóan, szomorúan beszél, inkább elgondolkozik abszurditásán: „Belül huszonegy évesnek érzed magad, és nem tudod, hogy ki az az öreg szivar, aki visszanéz rád a fürdőszoba tükörből.”
Meghatározó emlékek
Szüleire jó szívvel emlékezik, szerencsés gyerekkora volt. „Ma is örömmel tölt el, ha szüleimre gondolok. Gyermekkoromban végig mellettem álltak, tanítottak, útmutatást adtak, gondoztak és szerettek.” Vissza tudja idézni anyja kedvenc parfümjének és apja „megbízható arcszeszének” illatát. Nem beszélve a finom almáspitéről, amit a könyvben rajzban is megörökített. Apja rendőr volt, aki szabadidejében bendzsón és ukulelén játszott, és máig a fülében csengő dallamokkal szórakoztatta a családot.
Gyermekként nem volt fényűző élete, hús és két vagy három féle zöldség került az asztalukra legtöbbször. (No meg az almáspite.) Jó emléke maradt az áporodott dohányfüstöt árasztó mozi, a frissen sült kenyér illata, a hétfői mosásnap „fortyogó mosóteknői” termékei a vakítóan fehér ruhák. A rossz vízminőség miatt is sokan keresték fel a sört kimérő pub-okat. Ő is kedvelte a „sörrel átitatott fa, a tisztítószerek és a régi, kimért dohány illatát.”
Érdekesek a rádiózással kapcsolatos élményei: az egyik adó tempós, élénk zenét sugárzott, „ a műsor valódi célja az volt, hogy gyorsabb munkára ösztönözze a gyárakban dolgozó nőket.”
Ma már megmosolyogtató, hogy türelmesen várni kellett arra, hogy a rádiókészülék bemelegedjen.
Öniróniával gondolt vissza első színházi fellépéseire, és a filmgyári stáb-tapsokra, „amikor nem szúrtam el semmit a jelenetben.”
A háborúról
A II. világháború borzalmait szerencsére kamaszként nem élte át. Még utcájukat sem érte bombatalálat. A háborút megélt magyar honfitársaink biztos elmosolyodnának, hogy az angol jegyrendszer milyen kegyes volt, pl. havi ½ kg édességet juttatott. Az sem nagy szerencsétlenség talán, hogy Roger Moore csak 1947-ben látott először banánt.
Egy kis politika
Visszaemlékezve az 1960-ban a Nixon-Kennedy elnökségért folytatott Tv vitájára, egyérdekes dologra hívja fel a figyelmet: „akik a rádión követték a vitát, egyértelműen úgy érzékelték, hogy Nixon nyerte az összecsapást, a tévében azonban Kennedy tűnt a jobb választásnak… ez fontos lecke a jelen politikusai számára!”
Az EU-ból való kilépéssel nem értett egyet: „Elszomorított az eredmény, mert szerintem jó döntés volt közelebb hozni egymáshoz Európa népeit.”
Mi lenne, ha újra kezdhetné?
Elégedett volt az életével: „minden egyes pillanat ( legyen az jó vagy rossz, boldog vagy szomorú) befolyással volt rám, és segített a mostani önmagammá válnom.”
Miért is változtatott volna? Hiszen rekordszámú 7 alkalommal volt 007-es ügynök. Sikeres volt a berobbanó „Angyal” sorozat is. Én a „Minden lében két kanál”-ban szerettem a legjobban Tony Curtis partnereként.
A kütyük
Bár James Bondként a technika összes csodájával gyümölcsöző kapcsolatba lépett, magánemberként voltak kisebb-nagyobb „összetűzései” korunk kütyüjeivel. Igen szórakoztatóan ír ezekről.
A betegségekről
Őt is elérte az idősödés mindenféle betegsége, cukorbetegség, süketülés, szürkehályog, térdízület-problémák. Ilyen vicces megállapítások hagyják el a száját: „A zokni felhúzása kétszemélyes olimpiai sportággá vált az otthonunkban…én húzom, Krisztina pedig tolja.” A hallókészülékről: „amikor elfelejtem betenni a fülembe… olyan kérdésekre válaszolok a műsorvezetőnek, amelyeket fel sem tett.”
Egy beszélgetős műsor
2012. és 2016. között saját show műsorával járta be az Egyesült Királyságot. A nézői kérdések közül egyet idézzünk ide, mintegy zárszóként: „Tudja, hogy mi jut eszembe, amint itt ül kifogástalan öltönyben, tudva, hogy ma is imádják a nők, és még mindig meg van az a csintalan csillogás a szemében? Te mázlista kurafi!”
Maradjon meg nekünk mindig Roger Moore elegáns, jó humorú angol úrként „csintalan csillogással” a szemében.
Egy arcképcsarnok vezet végig bennünket hosszú, sikeres életútján: