„Akár kanyargós, akár egyenes úton haladunk, akár a legmagasabb hegy tetejére, akár a tenger mélyére megyünk, mindig bíznunk kell a kézben, amely vezet”
Paulo Coelho
Mellőzöm az életrajzi adatokat, a pályafutását kísérő kitüntetések felsorolását, hiszen azokat megtalálhatjuk az interneten.
Amiért elhatároztam e cikk megírását, az inkább Marika „néni” valódi alakjának felidézése volt. Tegnap előtt búcsúztunk tőle a Farkasréti temetőben – sok régi diák, pályatárs, kórustagok. Várszegi Asztrik, pannonhalmi főapát megidézte az általa „Mareszként” ismert kórusvezető és tanár lényét, szenvedélyes hitét a zenében, a szeretetben és Istenben.
Visszagondoltam, hogy milyen jelzőkkel lehetne illetni Marika „néni”-t, aki gimnáziumi énektanárunk és karnagyunk volt a Szilágyi Gimnázium kórusában.
Elhivatott volt, hiszen tudta, hogy az élete egyik nagy szerelme a zene, elsősorban a kórusmuzsika és tudta azt is, hogy ezzel a zeneszeretettel feladata van, megszerettetni a kórusmuzsikát másokkal.
Hiteles ember volt, mert tettei mindig összhangban voltak szavaival. Istenhitéről akkor is tanúbizonyságot tett, amikor ahhoz bátorság kellett, nem játszott szerepet, ugyanakkor nem erőltette nézeteit másra, mindenkit szeretettel „oktatott” a jóra és a szépre.
Szenvedélyes ember volt, aki tűzzel a szemében tudta megszerettetni a zenét, elmagyarázva az abban elénk varázsolt történeteket.
Minőséget megkövetelő volt, szigorú volt magához és másokhoz, ebben is megnyilvánult profizmusa, mert elvárta a művek pontos megtanulását, a szövegben rejlő gondolatok kifejezését, és ő maga is példát mutatott az érzelmekkel teli előadás eléréséhez precíz és fáradhatatlan karnagyi munkájával.
Mestereit tisztelő ember volt – különösképpen Kodály Zoltán és Bárdos Lajos kóruszenei örökségét adta tovább – fantasztikus hittel és alázattal - diákjainak, kórustagjainak. Egész életre szóló személyes élményem, amikor Kodály Zoltán jelenlétében a Zeneakadémián énekelhettük a vele összeforrott művet, a Pünkösdölőt.
Barátságos és szeretettel teli ember volt, aki példamutatásával, közvetlen, de tiszteletteljes stílusával sokunknak adott útravalót későbbi életünkhöz.
Idézzük fel néhány pályatárs méltatását a Zeneakadémia honlapjáról:
„Legnagyobb énekkari művészünk ő; ha mérhető bárkihez egyáltalán, olyan óriásokhoz, amilyen a hagyományteremtő Bárdos-Vásáhelyi nemzedék volt" – írja Breuer János.”
„Egy 1980-as hangverseny kapcsán pedig Kroó György írta: „Talán Kodály Pünkösdölője képviseli legteljesebben azt a sokféle értéket, amellyel Katanics Mária kórusa szolgálja a magyar művelődés ügyét."
„Mohayné Katanics Mária érzékeny és nagy tehetségű muzsikus, akinek biztos és megalapozott elképzelései vannak minden előadásra kerülő műről. Ez természetesen a kóruson is meglátszik. Finoman és tisztán szól…" – írja Pernye András.
Lendvai Kamilló így dicséri őt: „Csodálatos, ha énekkar jut el olyan technikai magaslatra, amely csak a legtisztábban intonáló hangszeres együtteseket jellemzi! Ugyanakkor – az emberi hang érzelmi kifejező erejével – felette is áll bármilyen hangszernek […] Egy-egy harmónia fényes megszólalása, a szólamok közötti dinamikai- és hangszín-arány a legszebb esztétikai örömben részesíti a hallgatót."
Sajnos a Pünkösdölő-t nem leltem fel a You Tube-on, így Britten: Karácsonyi énekek c. művét választottam, ahol Marika néni úgy néz ki, mint egy angyal. Valószínűleg ez már nem egy felöltött jelmez, hanem a valóság.