Mindannyian egy picit előítéletesek vagyunk, csak nem így gondolunk magunkra. Ha ezt tudom, akkor tudok változtatni. Ha nem tudom, akkor zsákutcában vagyok.
Orosz Györgyi
Keveset tudunk róla, pedig segítené a különbözőségek és hasonlatosságok megismerését Európán belül is, az Európai Parlament által 10 éve alapított un. „LUX filmnapokon” bemutatott, 24 nyelven feliratozott, 3 film megtekintése. Ezek közül egy elnyeri minden évben a LUX FILMDÍJ-at.
Az érdekesség az, hogy mind a 28 tagállam közel azonos időpontokban tűzi műsorára a filmeket. A produkciókat valamelyik EU tagállamban, Izlandon, Lichtensteinben, Norvégiában, Albániában, Montenegróban vagy Bosznia-Hercegovinában kell készíteni, és „példázniuk kell az európai hagyományok sokszínűségét, megértetik az európai integráció folyamatát és betekintést nyújtanak Európa építésének folyamatába…Olyan történetekre és filmekre irányítja a figyelmet, amelyek célja nem csupán a szórakoztatás, olyan filmekre, amelyek a nehéz időszakokban a válasz, az identitás és a vigasz keresését ábrázolják, amelyek segítségével a saját helyzetünkre és másokéra is ismerhetünk.”
Az idei filmnapok is az Uránia Nemzeti Filmszínházban kerültek megrendezésre. A három film címe: 120 dobbanás percenként, Franciaország, Sami Blood, Svédország, Norvégia, Dánia és a Western, Németország, Bulgária, Ausztria. Már november 15-én kihirdették a nyertest, mely a Sami Blood lett. Sajnos ezt a filmet nem láttam, de rövid, hivatalosan közölt tartalmát leírom, hátha megnézhető lesz valamelyik Art moziban. Elle Marja 14 éves számi rénszarvaspásztor. Az 1930-as évek rasszizmusa és a bentlakásos iskolában elszenvedett fajvizsgálatok egy másik élet iránti vágyra sarkallják. Ennek eléréséhez át kell alakulnia és minden kapcsolatot meg kell szakítania családjával és kultúrájával.”
A közönségdíjra 2018. január 31-ig lehet szavazni a luxprice.eu oldalon. A nyertes a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon bejelentheti a közönségdíjas film címét.
Western
Valeska Grisebach filmjének címe igen találó, mert a nézőt a „Volt egyszer egy vadnyugat” analógiája alapján a „Volt egyszer egy vadkelet” világába viszi el. Ez a vadkelet azonban az Európai Unión belül (!) van: Bulgária egy eldugott, görög határ menti kis falujában. A film feszültségét az adja, hogy a fejlett Németországból az elmaradott térségbe érkező építőmunkások vízi turbinát készülnek építeni a helyieknek, de provokatív, hódító módon. Még a német zászlót is kitűzik, hogy jelezze elkülönültségüket és felsőbbrendűségüket. A nyelvi nehézségek is elválasztják őket, de a főhős kivételével, nem is igen akarnak együttműködni az ott-élőkkel, kissé gyarmatosító módon kívánják lenyomni a torkukon idejövetelük célját, az egyébként a falu javát szolgáló vízi létesítmény megvalósítását.
A főhős, Meinhard igazi western figura. Kevés beszédű, távolba-néző tekintetű, gyökértelen, a lovat nyereg nélkül megülő férfi, aki idegenlégiósnak vallja magát. Ez talányossá teszi mind a falu lakói, mind társai szemében. De magányos hősünk az egyetlen a németek táborában, aki megpróbál együttműködően viselkedni a falusiakkal. Ő is nehezen boldogul a beszéddel, de jó szándéka segítőkész fogadtatásra talál. A félszavakból barátság születik.
A film egyik legemlékezetesebb jelenete volt számomra, amikor Meinhard úgy szólván kézzel-lábbal elmagyarázza az egyik helybélinek, Adriánnak, hogy nincs családja és testvére is már csak az égből figyeli őt. Adrián szintén magányos, mert gyermekei mind nyugaton telepedtek le, így felajánlja, hogy ezentúl Meinhardot tekinti testvérének.
Meinhard ellenpontja Vincent, a német csapat művezetője, aki leginkább megtestesíti a német fölényt a helyiekkel szemben: pl. az egyik helybéli lánnyal megpróbál úgy kikezdeni, hogy a folyóban – annak kalapját elvéve – kis dulakodást provokálva, lenyomja a lány fejét a víz alá; önkényesen elzárja a falu vízellátására szolgáló csapot; „kölcsönveszi” Adrián lovát, majd miután balesetet szenved vele, a sebesült állatot magára hagyja, tettét nem vallja be. Vincent feladatorientált, ugyanakkor erőszakos eszközei nem szimpatikusak. A rendező egy szimpatikus vonással mégis jellemzi őt, egy telefonbeszélgetés kapcsán megtudjuk, hogy utolsó esélyként jött ide magánélete rendezése végett.
A feszültség fokozásához a film alkotója igazi filmes eszköztárat vonultat fel: a munka elakadása miatt a lassan hömpölygő hétköznapok idősíkját a visszafogottság jellemzi, míg az éjszakákon a monotonitást mindig valami vad, indulatos történés szakítja meg.
A film zárójelenete a német táborban szervezett „buli”, melyen a falusiak is részt vesznek. A zene és a tánc végre nyugvópontot teremt a két kultúra különbözőségeinek áthidalásához.
A film a nyitottság, az együttműködés, az elfogadás szükségességére hívja fel a figyelmet, mely fontos lenne a társadalmi-gazdasági-kulturális különbözőségek legyőzéséhez az egységességre törekvő Európában.
Érdekes film. Ajánlom megtekintését.
Egy kis kedvcsináló – hivatalos trailer: