„Aki elolvassa ezt a könyvet, soha nem fogja összekeverni Rimbaud nevét Rambóéval…”
Hodgkinson-Bergh a Művelt társalgók könyvéről
A Libri-ben egy érdekesnek látszó könyvre lettem figyelmes, amelyet meg is vettem: Hodgkinson-Bergh: „Művelt társalgók könyve” címet viseli.
Már az is elgondolkodtatott, hogy az online világban ki cseveg még filozófusokról, költőkről, művészekről. Létezik-e még egyáltalán társalgás másról, mint a politikáról, a hétköznapok történéseiről, a családról és a futballról?
Egy kicsit sznobériának tűnik, ha feltételezzük, hogy az értelmiségiek „szívesen szőnek bele beszélgetéseikbe” a könyvben szereplő 250 név közül bármelyiket is, legalább is Magyarországon én ezt tapasztaltam. Ugyanakkor a szellemes hozzáfűzések miatt jó néhány hírességről új vonásokat is megtudhatunk. A könyv felvezetője sejteti, hogy ironikus művel állunk szemben. A szerzők úgy kívánják segíteni tudatlanságunk miatt elveszni látszó méltóságunk megőrzését, hogy ígérik: „kifüleljük e neveket, összegyűjtjük őket, majd lerántjuk róluk a leplet.” A „lepellerántás” során az írók arra jöttek rá, hogy e személyeket általában egy jellemző alapján tartjuk nevezetesnek, így, ha ezt tudjuk róluk, már nem érezzük magunkat olyan hülyének, ha szóba kerülnek.
Természetesen csak néhány szereplő jellegzetességeit adjuk közre – szubjektív választást követően. Olyan személyiségeket hívunk köreinkbe, akik nevével már találkozhattunk, mégsem mindig ugrik be, hogy miben nevezetesek.
Egy lemezborító művész
Andy Warholról van szó, aki a 15 perces hírnév mondásának megalkotója. Amellett, hogy a celebséget ő vízionalizálta először, és ő volt az, aki a tehetség fölé emelte a hírnév fontosságát, a képzőművész Warhol a rikító színű selyemszita nyomatokon megörökített Marilyn, Elvis portrékról vált emlékezetessé. Ő az egyik „lemezborító művész”, mert a Velvet Underground rockzenekar első lemezének borítóján az ő alkotása jelenik meg.
Filmekben emlegetett hírességek
Jean Baudrillard filozófust (1929-2007) említhetjük meg, akinek művét a Mártix c. sci-fi thrillerben az egyik szereplő olvassa „nagyon is helyénvalóan, ugyanis a film megkérdőjelezi a valóság természetét, Baudrillard fő mondanivalója pedig az volt, hogy a valóság leképezése valóságosabb a valóságnál.” Elmélete szerint egy tárgyhoz mindig kapcsolódnak értékek és elgondolások. Például egy BMW nem csupán egy autó, hanem azt szimbolizálja, hogy a tulajdonosának jól megy. A Mátrix filmmel azonban a filozófus az eszmei hasonlóság mellett sem tudott azonosulni, azt mondta, hogy a rendezők félreértették a művét.
F.R.Leavis irodalomkritikus ( 1895-1978) nevével megint egy film ismertet meg bennünket. A Bridget Jones naplójában a főhős a könyvkiadóban telefonbeszélgetést szimulál Leavis-szel, akiről a Bridget főnöke rögtön közli, hogy a kritikus a 70-es években meghalt. Talán azért került be a filmbe éppen Leavis említése, mert ismert, rendkívül szigorú kritikus volt – némi mellényúlásokkal. A szerzők szellemesen jegyzik meg, hogy az általa nagyra tartottak közül „ „a két keresztnevet használókat talán jobban kedvelte.”
A nagy összekeverések
Arthur Rimbaud költő és John Rambo film főhős összekeverése, minthogy nevüket azonosan ejtjük – nagy hibának számít. A szerzőpáros azonban ügyesen összeválogatja a közös jellemzőket, hogy senki ne érezze magát kellemetlenül: „Mind a kettőre rálőttek, mindketten hajlotak a dührohamokra és társaságban rémesen viselkedtek.” A szélsőségesen dekadens költő igazi polgárpukkasztó és önpusztító életet élt, csak 15-20 éves koráig alkotott. Versei meghökkentőek, ugyanakkor nagy tehetségről árulkodnak.
A két Levi Strauss közül az egyiket mindnyájan ismerjük, hiszen hordtunk, vagy hordunk ma is Levi’s farmert. A XIX. században élt farmergyártónak ugyanakkor semmi köze sincs Claude Lévi-Strauss (1908-2000) antropológushoz, aki azt hangsúlyozta több művében, hogy „a Wall Street bankáraitól az amazóniai törzsekig léteznek az emberi gondolkodásnak azonos struktúrái.”
A kisember szindróma
Az alacsony termetű férfiak sajátja a túlkompenzálás: két XX. századi híres író is jó példa erre.
William Faulkner (1897-1962) íróról elmondhatjuk, hogy nagy író és nagy piás is volt – 165 cm-es magassággal. A „Hang és téboly” c. művében tudatáram technikát használ, azaz más és más szereplő elbeszélésében ismerjük meg ugyanazt a történetet. 1949-ben irodalmi Nobel díjat kapott, de nem örült neki. Még lánya is csak a főiskolai igazgatójától tudta meg apja kitüntetését.
Jean-Paul Sartre (1905-1980) író, filozófus mindössze 152 cm magas volt. Védjegye a barett és a fekete garbó. De ide sorolhatjuk azt a meghökkentő tézishalmazt is, melyet az egzisztencializmus atyjaként alkotott. Azt vallotta, hogy szabadon azt kezdhetünk az életünkkel, amit akarunk, tehát életünk értelmét magunk határozhatjuk meg. Gondolatait regényekben (pl. az Undor), továbbá filozófiai művekben (A lét és a semmi) fogalmazta meg.
A művelt társalgáshoz most ennyi fogódzót tudunk adni. Akit érdekel a könyv, a Libri-ben beszerezhet magának egy szemrevaló darabot.
Egy nem túl-reklámozott Warhol képpel zárjuk a cikket mintegy feloldva elmélkedéseinket:
