„Én csak írni tudok, de Tamás ujjaival az Isten üzen”
Szabó Magda
Két sikeres, országosan ismert ember, Érdi Sándor, a Gregory Peckre emlékeztető, jóképű TV főszerkesztő, újságíró és Szabó Márta, a csinos, tűzről pattant, a gyerekkultúra fejlesztéséért sokat tevő, TV műsorvezető izgalommal teli boldogsággal készülődtek közös gyermekük megszületésére. A születése után mindössze 750 gramm súlynyi újszülött, a ma már népszerű zongorista, Érdi Tamás – inkubátor-hiba miatt, retinaleválás következtében megvakult. Így az életéért való küzdelem mellett további nehézséggel kellett szembesülniük. A szülők nem nyugodtak bele, hogy gyerekük a fogyatékosok hátrányos életét élje, mindent megtettek azért, hogy kiteljesedjék abban, amire született: a zene teremtő erejének közvetítésére.
Hogy miképpen? Erre ad választ az édesanya, É. Szabó Márta: „Akinek a madarak is Chopint énekelnek” c. könyvében.
A kezdetek
Miközben több műtéten esett át, egy japán professzor próbálta szeme világát megmenteni, de ezek sikeresek csak annyiban lettek, hogy a későbbi fájdalmakat kiküszöbölték – a világot a hangok oldaláról ismerte meg. Családja, testvérei rajongásig szerették, így boldog gyermekkort mondhatott magáénak. Látás híján, a hangok világa kötötte le figyelmét. Lenyűgözte a tenger morajlása, melyet magnón kellett rögzíteni, hogy bármikor felidézhesse a tengernél szerzett élményt. A gépek hangja, az ajtók nyikorgása éppúgy felkeltette érdeklődését, mint a puha, csilingelő labdák, zenélő dobozok. Egy hatalmas, fatőkés zongorával elválaszthatatlan barátok lettek, pedig még csupán hároméves volt. É. Szabó Márta így ír erről: „Kezdetben csak a hangokkal, de hamarosan a dallamokkal is kísérletezett. Elvarázsolta a zongora sokszínűsége, és elsöpörte szeretett gépeinek hangját.” Érdi Tamás a könyv ajánlójában igen plasztikusan fogalmazza meg ezzel kapcsolatos érzéseit: „Fokozatosan a hangok és dallamok szerelmese lettem, a Marseillaise lett az első kedvenc, amikor még beszélni sem tudtam. Fogalmam sincs hol hallottam, talán a forradalmi lendülete fogott meg, zongoráztam, énekeltem mindenütt, sokszor azt hitték, hogy franciák vagyunk…Öreg kapuk nyikorgásán, gépek zenéjén keresztül jutottam el Mozarthoz és Chopinhez…Később a Chopin-keringők ismeretében, nekem már a madarak is Chopint énekeltek…”
Különböző darabokat, különböző hangnemben játszott le, szülei nagy boldogságára. Kocsis Zoltán – a szülők lelkesedését megpróbálva kordában tartani, - így figyelmeztetett: „A tehetség nem elég, sőt…A szigor nagyon fontos!” Öt évesen kezdett zongorázni először Kocsis Andrea, egy lelkes, kedves zeneakadémista tanította, majd Becht Erika vette szárnyai alá. Már nyolc évesen a Pesti Vigadóban játszott.
A sikerek
A Zeneakadémiára nem vették fel, mert túlkorosnak titulálták, így a Bécsi Zeneakadémián tanult, majd Torontóban. 1995-ben, 15 évesen a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Mozart: A- dúr zongoraversenyével nyűgözte le a közönséget. Tehetsége, szorgalma egyre csak vitte előre. Bartók, Liszt, Mozart, Schubert és Chopin művek előadásával hatalmas koncerttermek közönségét hozta és hozza lázba. 23 országban szerepelt kitörő sikerrel.
Édesanyja életét tette fel fia mentorálására, és édesapja, valamint Zsolt testvére is szeretettel támogatta és támogatja ma is. Másik bátyja, Balázs sajnos motor balesetben életét vesztette, de „az égi telefon” segítségével neki szenteli koncertjei egy-egy művét. 2011-ben, egy varázslatos MÜPA koncert után, rátalált a szerelem, Réka azóta felesége és zongorajátékát csodáló, őt rajongásig szeretető társa. Egy interjúban így nyilatkozott Tamással való kapcsolatáról: „Tamással a hétköznap is ünnepnap, nagyon jó együtt, de amikor kettesben felfedezünk egy várost vagy vidéket, az nagy élmény mindkettőnk számára.”
Az elragadtatás hangjai
Csak néhány kiragadott, elismerő kritika Érdi Tamás játékáról:
Teller Ede a Schubert Impromtuk előadásáról: „Gyönyörű volt ez a Schubert! Gratulálok! Meglep, hogy ilyen fiatalon ennyire érzed ezt a muzsikát, ígérd meg nekem, hogy még sok Schubertet fogsz játszani.”
Kocsis Zoltán: „Tamás sokkal érzékenyebben nyúl a billentyűkhöz, mint a látó emberek. Úgy hiszem, hogy az ő játékában, bizonyos dinamikai tartományokban, olyan érzékenység van jelen, ami nálunk természetszerűleg nem lehetséges. Azt merném mondani , talán chopini mértékkel lehetne mérni ezt a képességet.”
Sütő András: „Tamás Chopint játszott – felejthetetlenül – én meg csodáltam őt, aki önkörén belül felejthetetlen. Király ő, ha játszik csodás birodalmában.”
A korrajz
A könyv érdekes korrajz is, sok mindent megtudunk a kultúr-hatalom működéséről, a magyar barátok és kollégák, valamint a külföldre távozott magyarok segítőkészségéről. Együtt izgulhatunk a szülőkkel, hogy a sok erőfeszítés, izgalom happy end-del végződhessen. A könyv élvezetes stílusban meséli el Érdi Tamás élettörténetét, a nehézségeket, a szépségeket, a sok-sok sikeres koncertet 2012. karácsonyáig. Ekkor már Réka feleségként is bekapcsolódik a koncertek szervezésébe, így a folytatás megírása majd rá vár.
Ma már a megküzdött sikerek után, látva Érdi Tamás boldogságát, a szülők biztosan egyetértenek azzal a Sándor Csikar, híres focistától származó mondással, - aki szintén egy vak fiú apja volt, - hogy nem cserélnék el fiúkat tíz látóért sem.
Az írást Pilinszky János szép gondolataival zárom:
„A művészetben a siketek hallanak, a vakok látnak, a bénák járnak, minden fogyatékosság teremtő és magasrendű erővé válhat.”
Végezetül, mindannyiunk örömére, Érdi Tamás Chopint játszik: