A fotózás nem szegény rokona sem a festészetnek, sem a filmezésnek. Ez az a képzőművészet - és sokáig az is marad -, amely feltalálta a modern látványt.
Oliviero Toscani
A képzőművészet sokak által kedvelt ága a fotóművészet. Jókai Anna: „A fotóművész hatalma” c. írásában így örökítette meg számunkra a lényegét: „Nehéz dolga van: olyan pillanatot kell elkapnia, ami nemcsak az adott pillanatra érvényes, hanem általánosítható az egészre is. Nem idealizálhat, de az sem szerencsés, ha szándékosan választja alanyából a legelőnytelenebbet…Éppen ez a fotóművész felelőssége és hatalma: megmenti az enyészettől a formát, ami a szellemi-lelki tartalomnak otthont adott.”
A fotózás egyik ága a riportfotó-készítés, melyről François Soulages „A fotográfia esztétikája. Ami elvész, és ami megmarad.” c. művében fontos támpontokat ad: „A fotó maga is információközvetítő médium, a fotográfus szelektálta „adatokat” rögzíti, a látható világnak a fényképész által tulajdonított jelentését továbbítja; a fotó készítője a tanú, aki a tárgyvilágot eseménnyé alakítja.”
De mikor tekinthetjük a riportfotót művészi alkotásnak? Vitéz Ferenc: „Hazudik-e a sajtófotó ?” c. írásában így ír erről: „A fotós kiérdemelheti az alkotó, a művész címkét, ha az információ mellett erős a fénykép plasztikai valósága, kompozíciós megalkotottsága, a látvány és a nézőpont művészi transzpozíciós hívása, reflexív késztetése, érzelemkeltő hatása.” Vitéz Ferenc érdekes tanulmányában boncolgatja, hogy a sajtó-fotó a tényleges valóságot mutatja-e be, vagy befolyásolja, átértelmezi-e azt. A hitelesség kritériumai jól összefoglalhatók az alábbiakkal: „ A sajtófotó elkészültének célját már a műfaji megnevezés is (hír-, riport-, portréfotó) magában rejtheti, ezért ha tudjuk, miért készült ez vagy az a kép, talán tényleg nem lesz meglepő (egyszerűen „csak” tudósít, ábrázol, dramatizálja a konfliktust), de nagyobb az esélye annak, hogy hiteles legyen.”
Ki a jó sajtófotós?
Szlukovényi Tamás, a Kanadában élő magyar riportfotós, a Reuter egyik vezető sajtóriportere 2007-ben a Fotóművészet c. lapban kifejtette: „amit én keresek bennük, az a szem, a másokétól eltérő látásmód, hiszen a kiválót az különbözteti meg az átlagostól, hogy ugyanabban az időpontban és helyen, ugyanabban a helyzetben olyat lát meg, amit a másik nem. Ma sokkal nehezebb megkülönböztetni valakit a tömegben, nehezebb kiemelkedni a jó, de átlagos fényképészek közül. Ezért mondom, hogy a szem az, ami igazán számít, hogy meglátod-e, megérzed-e a formákat, a színeket, hogy képes vagy-e másként látni a világot – ezt keresem a fotósokban.”
Egy a mostani megmérettetésen is több elismerést szerző fiatal fotós, Mónus Márton így vélekedik: „Amit mindenképpen fontosnak tartok, az a megbízhatóság, hitelesség, vagyis hogy azt fotózzam le, ami valójában meg is történt, úgy, ahogy történt. Közel kell kerülni a témához, ám lehetőleg észrevétlennek kell maradni, nem befolyásolni az eseményeket és a résztvevőket. A riportkép nem mindig a legszebb, legesztétikusabb, de amiről hírt ad, az legyen fontos, megdöbbentő, váltson ki érzelmeket. És az is lényeges, hogy a képek magukért beszéljenek.”
Cséfalvay Á. András, dunaszerdahelyi fotós e munka szépségét az alábbiakban látja:
„A fotóriporteri munkának köszönhetem, hogy néha igazán ritka pillanatok részesévé válhatok. Azt hiszem, minél több dolgot látok, illetve tapasztalok meg a világból, annál tisztább, valódibb képet tudok alkotni róla. Kissé ellentmondásosnak tűnhet, de egyre inkább úgy látom, a valóság a maga összes szomorúságával, tragédiájával együtt még mindig sokkal szebb és izgalmasabb, mint bármely, emberi elme által alkotott, óhatatlanul törékeny, idealizált világkép. Van valami más fajta, magasabb szépség abban, amikor valami igazi.”
37. Magyar Sajtófotó pályázat
A MÚOSZ által immáron 37. alkalommal meghirdetett pályázat a művészi és hiteles képi megjelenítést célozza oly módon, hogy versenyre hívja az ország jobbnál-jobb ripotfotósait, legyenek bár hivatásosak vagy amatőrök. A 2018-as pályázaton 276 szerző, 2462 pályamű és 6305 kép vett részt – 14 kategóriában. Fontos cél az is, hogy a fiatal fotósoknak adjon lehetőséget egyéni látásmódjuk megmutatására. A megmérettetésen a hazai szakma színe-java vonult fel pályamunkákkal. A pályázatokat Szlukovényi Tamás által vezetett, öttagú, részben nemzetközi zsűri bírálta el. A pályaművek tárlata április 4-én nyílik meg a CAPA Központban, mikor is a két legrangosabb díjat az André Kertész díjat és a MÚOSZ nagydíjat is átadják az arra leginkább érdemeseknek. A kiállításokat mindig nagy érdeklődés övezi, hiszen a jelen történéseinek krónikái, szépséget, szomorúságot, sikert, nyomort tükröznek a fantasztikus látásmóddal készített fotók.
A legjobb hírképért Escher Károly díjat nyert Mónus Márton, és ő kapta a Szalay Zoltán díjat is, mint a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotográfus. A hírfotózás első helyezettje a „Lufik” c. fotójával lett, a Képriport kategóriában pedig harmadik helyezést ért el „Élet a halál előtt” c. fotósorozatával, mely a szív-transzplantációra való várakozást örökíti meg.
Nekem nagyon tetszett Cséfalvay Á. András két fotója is: A „Társadalomábrázolás” sorozatában 2. helyezést elért: „Ágnesek” és az „Emberábrázolás kategóriában” 3. helyezést elért: „Nefelejcs”. Gyönyörű díjazott természet,- sport,- és művészeti fotók is megragadják a nézők figyelmét és képzeletét, néhány a kínálatból: pl. Radisics Milán: „Ahogyan a víz formálja a Földet”, Kurucz Árpád: Valentino Rossi vagy „Konferencia pillanatok” . A „Mindennapi élet” ábrázolásában Reviczky Zsolt: „Színes álom” c. képe igazán szép alkotás.
Várjuk együtt az április 4-i kiállítás megnyitót, hogy gyönyörködhessünk az izgalmas tárlatban!
Két szemet gyönyörködtető képet választottam:
Radisics Milán: Ahogyan a víz formálja a földet
Mónus Márton: Lufik
