A sokmássalhangzósok

„A 2000/43/EK, a 2000/78/EK és a 2004/113/EK irányelv tiltják a nemre, faji vagy etnikai származásra, életkorra, fogyatékosságra, szexuális irányultságra, vallásra vagy meggyőződésre tekintettel történő megkülönböztetést”

Európai Unió

Mindnyájan embernek születünk. A recept igen egyszerű is lehetne: ezt kellene tiszteletben tartanunk. Békétlenséget szül, ha egyes csoportok jogait mások elé helyezzük, ezzel éppen az egyenlő elbánás elvét sértjük meg, és sokat ártunk azoknak, akiket tényleg sérelem ért vagy érhet. Az pedig igazán torzító, ha újabb és újabb kategóriákat kreálunk és a mássalhangzók számát növeljük. Ráadásul az emberek döntő hányadának fogalma sincs arról, hogy az egyes mássalhangzók kiket takarnak. De valljuk be, nincs is közünk ahhoz, hogy a magánélet szférájában ki mit csinál, ha azt a másik beleegyezésével, felnőttként teszi, és emellett nem sérti mások jogait.

Persze néha én is elcsábulok, és elgondolkodom, hogy mi lenne, ha ezentúl a „mi” királyi többest használnám. Ez most így elég idétlennek hangzik, de rögtön érthető lesz, ha ide idézem  Ungváry Zsolt: Identitások c. cikkét.  A cikk nem igényel különösebb kommentárt, talán még csak a „szép, új világot” vetíti elő, viszont egy óhajnak helyet kell kapnia: Ne essünk bántó túlzásokba!

„Az állatkertben a majomház dugig volt tömve látogatókkal. Az üveg mögött a csimpánzok, orángutánok és gorillák kényelmesen, az előírások szerinti fejenkénti négyzetméter betartásával produkálták magukat, az innenső oldalon tülekedtek az emberek. Az egyik gyerek addig nézte a mókás állatokat, míg hírtelen ugrabugrálni kezdett, fura hangokat adott ki, belecsimpaszkodott az anyukájába.

• Húhú – kiabálta. – Én is csimpánz vagyok!
• Dehogy vagy csimpánz – mosolygott az anyukája, megsimogatva a buksiját. – Te kisfiú vagy.

Hirtelen kivált a tömegből egy szigorú tekintetű aktivista, és felelősségre vonta a szülőt:

• Hogy merészel beavatkozni a gyerek identitásába? Éppen most definiálta magát csimpánzként. Milyen alapon akarja ráerőszakolni a saját megcsontosodott, bigott, avitt kategóriáit? Még hogy kisfiú… Hánynom kell!
• Bizony, bizony – bólogattak körülöttünk többen is. – Az én kislányom például kutyusként szeretne élni – mondta egy magas férfi, aki pórázon vezette négykézláb totyogó, vígan ugató masnis leánykáját. – Ha a srác csimpánzként gondol magára, azt tiszteletben kell tartani.
• És ha a szülők erre nem hajlandóak – folytatta fenyegetően az aktivista -, akkor megfelelő civil szervezetek gondoskodnak róla. Csimpánzként fogjuk nevelni, majmok közé járatjuk a majomiskolába, majompajtások és majomtanárok közé.
• Ez gyakori? – kérdezte ijedten az anyuka, féltve ölelve magához a továbbra is makogó porontyát.
• Hogyne – biztosította az aktivista. – Az emberek többsége másnak képzeli magát, mint aki. Például külön intézményeket tartanak fenn azok számára, akik Napóleonnak, Hitlernek, a római pápának, esetleg Chuck Norrisnak tartják magukat.
• Ez borzasztó!
• Ellenkezőleg! Ez csodálatos! A tökéletes világban végre mindenki az lehet, ami lenni szeretne. Senki sem fog gátat szabni. Ön mi szeretne lenni?
• Bokszoló – kiáltotta az anyuka, előbb az öklére, majd az aktivistára pillantva.”

Én annak kezdek nagyon örülni, hogy a magyar nyelv mennyire demokratikus az „Ő” mindig „Ő”-t jelent.

A cikk mottója más nem is lehet: „Tisztelet, túlzások helyett!”