„Charles született utánzóművész, szinte pimaszul képes volt röptében felcsípni bármiféle intonációt és azonnal reprodukálni”
Aida Aznavour – Charles Aznavourról
Nem vagyok különösebb sanzon-rajongó, de szeretem Piafot és Aznavourt is. Aznavourról sokkal kevesebbet tudtam, de néhány dala felejthetetlen: személyes kedvencem a „She”, melyet – bár csodálatosan énekelt magyarul Máté Péter is – szinte mindenki a „Sztárom a párom” c. filmben ismer a varázslatos Julia Roberts megjelenítésére, de az „Ave Maria” és a „Le Boheme” nélkül is szegényebbek lennénk.
Így nem hagyott hidegen halála, és búvárkodtam az interneten, mit is írhatnék az elcsépelt életrajzi adatok helyett. Rátaláltam Aida Aznavour- Garvaranetz: „Öcsike” c. könyvére, mely a testvér szemszögéből egyedülállóan világítja meg, hogy ki is volt valójában Charles Aznavour.
94. életévében – haláláig aktív életúttal – búcsúzott Franciaország egyik védjegyének számító művész. Azonban, amit e könyvből megtudhatunk az, hogy nemcsak kiemelkedő, világraszóló művész volt, hanem EMBER, csupa nagybetűvel.
A család – mindenek előtt
Családjából egyedül ő született franciának, örmény szülei és testvére, Aida, Franciaországban hontalannak számítottak. Charles Varinag Aznavourian 1924. május 22-én született. Apja, Misha oroszországi, anyja, Knar pedig törökországi örmény. Apai nagyapja, II. Miklós cár konyhafőnöke volt. Keménykezű, de mégis szeretetreméltó ember. Anyai nagyapja gazdagnak számító dohánykereskedő volt Törökországban. Bár módosnak számítottak, egyszerűen éltek, egy családban a dédanyáktól a csecsemőkig, „de még az unokatestvérek, az árvák, a magányos nénék és alkalmilag rászoruló barátok is…Az örmény család nem szóródik szét.”
Aznavour anyja, Knar neve lírát jelent, és „nomen est omen”: szerette a költészetet, a színházat, a zenét. Művelt volt, költői stílusban mesélt gyermekeinek. Apja, Misha, a színpad megszállottja volt, de mivel családját kellett eltartania, és büszke családfenntartó volt – csak alkalmanként csillogtathatta meg szép hangját és színészi képességeit.
1915. április 25. a család, és minden örmény kitörölhetetlen drámájának, az örmények törökök általi lemészárlásának napja. Aznavour egy szép gyászdalt komponált az elhunytak és az össze túlélőért. Gyönyörű a dal szövege is. Idézünk néhány sort belőle:
„Elestek ők, szemérmesen, zajtalan
Ezrekért, milliókért nem moccan a világ
Hirtelen pici piros virágokká válnak
Betakarja a homokos szél és aztán a feledés.”
Ez a rettenet soha nem megy feledésbe, de a bánat ellenére az örmények – letelepedvén Franciaországban – mégis igyekeztek boldogan, egymást támogatva élni.
Charlest, és a csak 16 hónappal idősebb nővérét, Aidát „egyszerű szeretet és örökös szövetség” kötötte össze. Mindent egyenlően osztottak szét, ikerként felnövő, igen jó testvérek voltak. Aida maga is énekelt, előbb könyvelhetett el sikereket, mint öccse, de elmondása szerint, soha, egyetlen percre sem rivalizált Charles-szal, csak szorított érte, hogy világhírű legyen. Aida „Apayiguess”- „Öcsike”-ként hívta öccsét, és Öcsike lett, amint írja, Aida is.”Charles végül is engem azonosított e négy szótaggal, és mikor már beszélni kezdett, ő is így hívott engem.”
A harmincas években, szerencsére, az Aznavour gyerekek nem voltak kitaszítottak az iskolában, a sokszori nélkülözés ellenére boldog gyermekkort tudhattak magukénak.
Nagyon szép örmény szokás, hogy amint a gyerek nagyobb bevételhez jutott, azt szülei megsegítésére, boldogulására fordították Így tett Charles Aznavour is, és Aida örmény zeneszerző férje is, akit a legnagyobb örmény költő gyermekeként gyári munkásként nevelt fel egyedül maradt édesanyja.
Hogyan lett Azanavourianból Aznavour?
Az apa, Misha Azanavourian „Caucase” néven éttermet nyitott Párizsban. A konkurencia hatására reklámoznia kellett üzletét. „Chez Aznavour on y court!”, azaz „Hogy ha éhes lesz az úr, fusson, a cél: Aznavour!” Aida így foglalja össze a névváltozás jelentőségét: „Így született a név, amely szerte a világon nemcsak a kaukázusi konyha, de a francia sanzon ízeit is hivatva volt terjeszteni.”
Hogyan jellemezhetnénk őt?
Önéletrajzi könyvében – elemezve hátrányait - sokat elárul magáról:
„Mik a hátrányaim: a hangom, a termetem, a mozdulataim, a kulturálatlanságom, a képzetlenségem, az őszinteségem, és a személyiség hiánya. (Aida ezt könyvében – a szeretet hangján – még eggyel toldotta meg: a befolyásolhatósággal.)
„A hangom: Egy klasszikus énekes lehetőségével rendelkezem a fátyol ellenére, ami hangom érdekességét fedi.
A termetem: 164 cm. Az egyetlen megoldás tudomásul venni gyönge termetemet és másokkal elfeledtetni.
A mozdulataim: kicsik, rövidek, szárazak, szűkek. Ki kell kerekítenem karom lendületét, lassabban kell járnom.
Kulturálatlanságom: Semmit sem magamtól tanulok, nincs hozzá merszem. A többiektől tanulok el mindent.
Az őszinteségem: javíthatatlan, ordítok, ha igazságtalanságot tapasztalok.
A személyiségem hiánya: Emiatt felhívom magamra a figyelmet, excentrikusan öltözöm.
A satnya, félénk, ijedős és sérülékeny gyerekből erőteljes lényt kell kifejlesztenem. Megőrizve mindazokat az erkölcsi alapelveket, melyeket a szüleim tápláltak belém.”
A magával szemben kritikus Aznavourból csodálatos, egyedi előadóművész vált. Emellett, családja iránt mély szeretetet tápláló, Franciaország iránt elkötelezett, a II. világháború alatt ellenállókat segítő férfi portréja rajzolódik ki a testvér emlékezéseiből.
Arról, hogy hogyan alakult pályája, és milyen volt Piaffal, valamint többi pályatársával való kapcsolata - legközelebb beszélgetünk majd.
Most a "She"-vel búcsúzunk: