„Én hiába szeretem a szobám csendjében az utcagyereket! Nem arra van szüksége, hogy könnyes, szende szemembe nézzen, hanem hogy legyen kenyér az asztalán, fedél a feje fölött, étel a tányérján, ceruza a kezében, takaró az ágyán, kapjon jó szót, simogatást.”
Böjte Csaba
Így Karácsony közeledtével talán többet gondolunk azokra, akiknek nem adatott meg, hogy meleg szobában, családjuk körében fogyasszák el az ünnepi vacsorát.
Idősödésem pozitív hozadékának tekintem, hogy igyekszem nem ítélkezni mások felett. Levetkőztem a sztereotípiákat, hogy „mindenki saját sorsának kovácsa”, ezért úgy gondolom, hogy együttérzést és segítséget érdemelnek a hajléktalan vagy egyébként rászoruló emberek. Sokak számára elítélendő, hogy a peremre szorultak inkább italokra költik a kapott „alamizsnát”, de gondoljunk bele, hogy mi mit tennénk hasonló helyzetben, fagyoskodva sokszor reménytelenül.
Észre kell vennünk, hogy az élet nem azonos mércével mér, van, aki induláskor már halmozottan hátrányos helyzetbe születik bele, van, aki a saját közreműködésével jut ilyen sorsra, de nem a mi tisztünk, hogy megítéljük e közrehatás arányát.
Segíteni szoktam ezért a „Fedél nélkül” c. újság megvásárlásával is elesett honfitársaimon. Így bukkantam rá a nyáron egy szívszorító történetre, egy haldokló utolsó, beteljesületlen kívánságával kapcsolatos receptre.
Megszakítva a Kulináris rovat többnyire gourmet élményekkel kapcsolatos írásait, úgy vélem, hogy a szeretet ünnepének közelségében Kajuk Gyula: „Utoljára szottyós” c. írásából érdemes közreadni ezt az egyszerű, de sokak számára ünnepi étel leírást, megmutatva, hogy egy finom étel mindenki számára fontos élvezet.
„Meg is főztem a három nyakat (megjegyzés: kacsanyakról van szó), úgy, ahogy mindig szoktam, csekély kis répával, hogy színe legyen, meg talán egy kis zellert is téve bele az íze végett…Ez pusztán az alaplének kellett. A rajzra kívánkozó ceruzababokat is átválogattam darabonként, meg az apró szemű, hófehér csiperkéket. Zöldborsóért végigálltam a szupermarket pénztáránál a sort, mert emlékeztem, hogy melyik márka a kedvence. Valóban üde, természetesen édes volt mindenegyes borsószem. A répaféléket házi vajon pároltam meg és a többi zöldséget meg az egyforma méretű parázs krumpli szemeket kifőztem a zöldségkockával ízesített lében. A pulykacomb filé és a csirkemell legjavát csíkokra vágtam, reszelt vöröshagyma, póré- és gyöngyhagyma keverékén pároltam egy rövid ideig, míg fel nem öntöttem egy fél pohár sörrel, olyanból, amit mindig ittunk… Mikor fűszerezés után felöntöttem egy kis tejjel elkevert főzőtejszínnel, egy rottyanás után olyan lett az íze, amilyen még soha. Összeöntöttem a húst, a zöldségeket, a kacsalevessel csak annyira eresztettem fel, amennyire kellett. Elég volt ránézni és minden épeszű ember láthatta, hogy pont olyan, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, bár az igazán finom recepteket nem foglalják írásba soha.”
George Bernard Shaw idézetével zárjuk írásunkat:
„Nincs őszintébb szeretet, mint az étel szeretete.”
