„A Teremtő, evésre kényszerítve az embert, hogy élhessen, az étvággyal kéri fel erre, és a gyönyörrel jutalmazza.”
Egy névtelen blogger
A kocsmák, fogadók, vendéglők világát Krúdy szinte szentélyként mutatja be. Márai Sándor: „Szinbád hazamegy” c. művéből idéz a „Krúdy ízei” c. könyv: „Az igazi kocsma más volt. Kegyhely volt az, a férfiúi élet egyik zarándokhelye, a merengés, a múltba nézés, a jövőt szemlélő ábrándozás komoly, ünnepélyes gyűlhelye.”
A Krúdy által is nosztalgiaként megélt kocsmák már az 1917-ben írt „Fogadó a régi világhoz” c. írásában is eltünedeztek. „1914-ben még kocsmaillat volt Magyarországon. Származott a kocsmaillat a különböző borjú- és marhapörköltöktől, amelyek paprikától pirosan, hagymától szagosan, frissen csapolt, aranyhajú, csipkefodros ser társaságában várták a gábelfrüstökre (megjegyzés: villásreggeli) az utazót, a legkisebb vendégfogadóban is. A háború átalakítja a régi fogadókat. Bár a „megszokott, kedves pincérek” kínálják a vendéget, de a vendégnek ehetetlen kenyérbe ütközik a keze, idegen katonák ülnek a régi törzsasztalnál, sovány, zsírtalan a konyha, és a szél süvölt a temetőben.”
A töltött káposzta dicsérete
Az első világháború után újra éledezett a vendéglők világa és a leírások is újra étvágygerjesztő részletességgel idézik fel a jobbnál-jobb ételeket. Ide idézzük Krúdy „ A kidobott vendég” c. írásából a töltött káposzta dicsőítésére szolgáló részt: „Valamiképpen még néha azt is elhitette magával az ember, hogy nem is annyira a töltelékek voltak fontosak, hanem azoknak a káposztáknak az ízei, amelyek még kis gyaluval vagy késsel felvágottan torzsástól, erestől, csomóstól kerületek a fazékba. A káposztának eme gyökerei fiatal korukban vetélkednek az első szerelem ízeivel… Persze nem hiányzott a káposztából néhány faladék sódar, amolyan piros, otthon füstölt kis sódar, amelynek előnye éppen az, hogy ksi termetűnek jött a világra, így könnyebben füstölhető. Az ilyen sonkának a csontjai is vékonyak, gyermekesek, az úgynevezett sípcsontot a kés végénél öregember is lerágicsálhatja.”
Szeretettel a sóskamártásról
A legnagyobb szeretettel Krúdy a sóskamártásról ír – némi nosztalgikus, filozofikus felhanggal: „A sóskamártás jelenti az ételek, az életek, a kedvek és étvágyak ifjú ízességét.” Az írás főhőse, Loncsos, az ifjúság elmúltáról, az idősebb kor el nem múlasztható lehetőségeiről a sóskamártás kapcsán így morfondírozik: „ Minden ételnek és minden embernek más és más íze van bizonyos életkorban… Az élet és étel csak tavaszkor ér valamit, amikor az ember ezt hiszi, hogy ő találta meg az első sóskát a kertben, amikor azt gondolja, hogy egyedül van a világon, akire rábízatott az élet végigélése. Amikor még senki nem számít komolyan, mert az emberek jönnek-mennek, rosszak helyett jönnek a jók – amikor egy rosszul sikerült ebéd nem tragédia, mert még sok ebéd lesz a világon… Most már azonban fájni kezd minden elmulasztott ebéd, minden elmulasztott étel, mert azt hiszem, hogy ebben az életben azt többé pótolni nem tudom. Ki tudja, eszek-e még valaha sóskamártást?”
A sóskamártás ürügyén megfogalmazhatjuk az „itt és most” bölcsességét: minden jó ételnek és minden más élménynek most kell bekövetkeznie, nem várhatunk a pillanat megragadásával!
Búcsúzzunk a fogadók, vendéglők és kocsmák világától egy „aranyhajú” jó pofa sör képével egyenesen az Octoberfestről:
