„A hagyományok nem betegek, akik ápolásra szorulnak, hanem szerintem sokkal inkább arra vágynak, hogy bennük és általuk éljük meg a világot”
Szávai Attila
Bár előzetesen már írtam a visegrádi programokról az Élményvadász „Szárnyashajóval az élő középkorba” címmel, a sajtótájékoztató alapján, de most már személyes élményeimről is be tudok számolni a Palotajátékokkal kapcsolatban.
A Palotajátékok eredetének és a hivatalosnak tekinthető programjainak bemutatásához Viant Katalin újságíró barátnőmet hívtam segítségül:
„Minden bizonnyal sokan tudják, hogy Magyarország legnagyobb hagyományőrző, nemzetközi rendezvényét Visegrád városában az 1335-ben megrendezett hármas királytalálkozóra emlékezve 1985-ben tartották meg először. Anno a közép-európai térség két meghatározó uralkodója, János cseh és Kázmér lengyel király jött el Visegrádra I. Károly magyar király meghívására, hogy nagy jelentőségű megállapodásokat kössön, ünnepi körülmények között.
E találkozó emlékére immáron 33. alkalommal rendeztek történelmi palotajátékokat, erre az jellemző, hogy a szervezők az állandóságra törekszenek: a program szerkezetén, értékes és különleges programjain keveset változnak, noha minden évben van azért valami új elem, új látványosság, új vendég is a megszokott és bevált, minőséget és értéket képviselő program is.
Idén, a Kárpát-medencei térségen kívül, Európa tíz országából érkeztek hagyományőrző csoportok, látványos bemutatókkal. A vitézek öt helyszínen – a Lovagi tornapályán, a Királyi palotában, a Királyi borudvarban, a Parkszínpadon és a Salamon-toronyban reggeltől a késő esti órákig – tartották bemutatóikat, de rajtuk kívúl még mintegy 1000 kosztümös szereplővel találkozhattak a fesztiválra érkezők Visegrád történelmi városrészében. Megemlítjük, hogy a tervek szerint a Palota udvaráról a vitézi játékokat szeretnék kihelyezni a következőkben a Duna partjára, ahol az anno is zajlott, így a palotaudvar megújulhat és más funkciót kap majd.
Lovagi tornát napi 3 alkalommal, összesen tízszer láthattak az érdeklődök a 3 nap alatt, melyhez még 100 különféle program is kapcsolódott városszerte. S akinek ez sem lenne elég, az sétálhatott-nézelődhetett a 100 kézműves árus sátrai között, ehetett-ihatott a falatozókban-éttermekben. 10 borászat, több cseh sörös és lengyel pálinkás cég is elhozta borait, söreit, pálinkáját a kézműves és helyi termék (pl. mézek, lekvárok) ízeit kiegészítendő az eseményre A palota reneszánsz konyháján pedig középkori étkek készültek, pl. cseh rántott és mondola klödör…”
Én is részese voltam ennek a középkort idéző, sokáig emlékezetes eseménynek, 8 éves, fiú unokámmal szárnyashajóztunk el Visegrádra július 7-én, tündöklő napsütésben. A hajóút gyermeknek-felnőttnek egyaránt kellemes élmény, mert a VÖCSÖK III. odafelé 55, visszafelé 65 km-es sebességgel szelte a vizet és egy óra alatt elrepített Visegrádra. A kikötőből a rendezvény helyszínére haladva középkori ruhás férfiakkal, nőkkel, gyermekekkel találkoztunk, tényleg olyan volt, mintha visszamentünk volna jó néhány évszázadot. Kis sajt-tálunk megvásárlása után elhelyezkedtünk az árnyas fák – bokrok közelében a “Nyakigláb, Csupaháj és Málészáj” bábjáték megtekintésére, melyet egy férfi és egy nő bábművész adott elő, igen élvezetesen. A kézműves árusok forgatagában elmerülve csodáltuk meg a – gyerekeknek különösen tetsző – középkort idéző fa- és fém kardokat, pajzsokat, vérteket. Kipróbáltuk a korabeli játékokat is, dobáltuk a bábukat, a karikákat igyekeztünk ráhajítani a kiálló, fogasszerű pöckökre. Vili egészen sikeresen íjászkodott is.
Mindkettőnknél nagy tetszést aratott a Boldogkőváraljáról érkező lovagok bemutatója a Salamon toronyban. Igen humorosan idézték fel a lovagi ruházat, fegyverek és fegyverhasználat szabályait, és bemutató vívásuk annak ellenére izgalmas volt, hogy mindenki tudta, hogy csak játék.
Rövid lángosos falatozásunk után belegabalyodtunk a Duna partján gyülekező több száz fős középkori ruhába öltöző menetbe. Akkor még nem tudtuk, hogy ez a menet kíséri majd a magyar, a cseh és a lengyel királyt és a királynét a királyi lovagi tornabemutató helyszínére. Így hát a Dunaparton eltöltött fél órás bámészkodás után mi is elkísértük a királyokat és a királynékat a torna helyszínére, még pedig igen előkelő helyen, közvetlenül a délceg magyar király és a szép és ifjú királyné mögött, az udvari bolond közelében. A korhű jelmezekben a menet látványa emlékeztetett arra, mintha egy képeskönyvből léptek volna ki a szereplők. A torna igazán szórakoztató és impozáns volt, sok- sok lelkes résztvevővel. A lovagi bajvíváson túl tánc-csoportok, színpompás zászlókat forgatók is emelték az esemény fényét.
Tényleg időutazgattunk egy kicsit, drukkolhattunk a harcosoknak, és kedvünket még egy kiadós zápor sem vette el. A hajó visszaindulásáig még nézelődtünk egy kicsit, egy finom kürtös kalács társaságában.Igazán szép emlékekkel érkeztünk haza.
Zárásként az ismert mondat: Jövőre, veled, ugyanitt!
Egy szép visegrádi fotóval búcsúzom:
