„A csábítás, az érzékiség, a nevetés és a bánat koktélja”
Across the Arts szaklap a Recirquel Újcirkusz Társulat: „Párizs éjjel”produkciójáról
Ha szuggesztív látványosságra vágyunk, ha vissza akarunk repülni a 30-as évek dekadens, erotikus világába, és közben lélegzetünket visszatartva ámulni az artisták, táncosok, zenészek által elénk varázsolt milliőn – irány a MÜPA-ba, megnézni a Recirquel Újcirkusz: Párizs éjjel c. műsorát!
Másfél óra varázslat!
Mitől új az újcirkusz?
A cirkusz eddig számomra a kissé ódon díszletek között fellépő cirkusz-dinasztiák artistáit, bohócait, állatidomárjait jelentette, akik időnként világszámokkal kápráztattak el, időnként pedig a vándorcirkusz kissé esetlen műsorával: gyermekkorom emléke Emília össze-vissza repülgető idomított galambjaival, a sátoros cirkusz kelleténél többször fenékre esett bohócaival, az idomár időnként nem engedelmeskedő állataival - mosolyogtató perceket szerzett.
Az újcirkusz azonban bár őriz némi hasonlóságot a régivel, mégis összetettebb, modernebb produkciókkal varázsol el.
A 7óra7 jól összefoglalja a műfaji sajátosságokat: „Az újcirkusz a színház- és zenedramaturgia segítségével, mozgásszínházi eszközökkel és az előadók személyiségét karakterekké formálva lép túl a hagyományos cirkuszszámokon, miközben annak egyes elemeit megőrzi.”
Az újcirkusz tehát szemléletváltást jelent, az új köntös nem egyszerűen a korszerű fénytechnika és új zenei hangzások alkalmazásával operál, hanem, ahogy Vági Bence, a Recirquel direktora a Fidelio-nak adott interjújában kifejtette: „mi nem cirkuszt csinálunk, hanem színházat cirkuszi fókusszal…Az artista ne csak sportolóként, hanem művészként is képes legyen magára tekinteni, aki mozdulataival gondolatokat tud közvetíteni.” Ha röviden összegezni akarnánk, a cirkusz, a táncművészet és a színház egyesül egy-egy műsorban. Vági Bence a Paul McCartney által alapított művészeti egyetemen tanult. Megihlette a Cirque du Soleil stílusa, érdekelte a budapesti és berlini kabarék világa, a párizsi lokálok mikroklímája, így ezt az erotikus kisugárzást is tükrözni szerette volna a megálmodott műsorokban. Artistaképzősökkel képzelte el különleges világának megjelenítését, erre 2013-ban társulatot szervezett, mely töretlen sikereket ér el Magyarországon és szerte Európában. Az Edinburghi Fringe Fesztiválon tomboló közönség-érdeklődés kísérte fellépéseiket.
Párizs éjjel
Harmadik produkciójuk Brassai (Halász Gyula) híres magyar fotográfus látásmódját követi, így kalauzol el bennünket egy már megkopott patinájú mulatóba, ahol finom erotika lengi be a világszám-produkciókat. Brassai, André Kertész által a fotózás művészetébe bevezetett fényképész, aki a párizsi utca folklórjának felfedezőjeként Toulouse-Lautrec-i magasságokban jelenítette meg a mulatók szórakoztatóit és közönségét. A fotói a hosszú expozíciós idő miatt igen különleges hatásúak, melynek megállapításához egy cigaretta végigégése volt a mérték. Francois Mauriac, híres író így ír Brassairól: „Különleges valaki. Senkihez sem hasonlítható fényképész. Valójában festő, szobrász, aki a szobrászat és festészet helyett a fényképészetet választotta.” Henry Miller szerint: „Mintha folyton valamiféle őrségen lett volna, szüntelenül szimatolt, kutatott, fürkészte a távolt a mögött is, akivel beszélt…Egyszerűen csak számot adott arról, amit látott és hallott.”
Ezeket a megállapításokat jól nyomon követhetjük az előadáson, mely tényleg egyedülálló. Tetszett a változatos, jazzes zenei anyag, Egyed Brigitta dizőzként, Csanádi Judit kopott lokált imitáló színtere, Berzsenyi Kriszta fekete-fehér ruhái, melyek látványos hajviselettel és erős sminkkel ellensúlyozva a Kabaré c. filmre hajaztak. Veres Zsanett kötélszáma, Herczeg Richárd dupla kötélszáma és rúd gyakorlata, valamint a bohócok, Pintér Áron és Lakatos Leonetta - világszámok! Látszik a vérprofizmus, a művészi alázat, a kitartó munka. Jó volt részesévé válni a történéseknek azzal, hogy a színpad beköltözött a nézők közé, a varietében szokásos kis asztalkák időnként egy-egy produkció kellékévé váltak.
A „The Broadway Baby” lelkesedésének adott hangot: „a művészek elbűvölőek, és a Párizs éjjel minden jelenete tökéletesen van végrehajtva.
A Magyar Narancs kritikája – szinte egyedüliként – fanyalgó: „..Brassai jellegzetes univerzuma a külsőn sem derengett át túlságosan, pedig láthatólag ez inspirálta Vági Bence író-koreográfus-rendezőt. Ez lett volna a főtruváj a Paris de Nuit sorozat, amiről kortárs gellert kaphatott volna a cirkuszi hűhó.”
Én inkább osztom a Kultúr Krimó véleményét: „A Párizs éjjel c. előadás fantasztikus volt! Mind a jelmezek, mind a zene kellően megalapozta a hangulatot. Egy pillanatra minden néző az érzéki harmincas évek perzselő varietévilágában érezhette magát.”
Ez az előadás szerintem elhozta azt a varázslatot, melynek eléréséről Vági Bence, mint célkitűzés beszél: „Azt mondom a srácoknak is, valahol a darabok is arról a varázslatról szólnak, hogy elhiggyük azt a jövőbeli dolgot, ami felé megyünk, de ami még nem létezik.”
Nincs más hátra, mint gratulálni a csoda-társulatnak, és azt kívánni, hogy újabb és újabb élménycsemegékkel szórakoztassanak bennünket.
Felidézzük a produkció egy kis jelenetét: