„Nem én diktálom a divatot. Én magam vagyok a divat”
Coco Chanel
Coco Chanel alakját, életét és egyéniségét Henry Gidel: „Coco Chanel” c. regényszerű életrajzi művében hívja életre.
A vándorkereskedő, folyton utazgató, bohém apa, a Coco 12 éves korában elhunyt édesanya – meghatározza a gyermeknek is önálló, lázadó, különös szépségű fiatal lány életét. A varrás mellett két említésre méltó tevékenységet űzött: bámulatosan lovagolt és fiatal éveiben különösebb tehetség nélkül, de egyénisége miatt mégis közepesen sikeres énekesi „karrier” jellemezte.
Az elhíresült Coco becenevet, amelyért nem rajongott – egy kakas kukorékolást imitáló „Ko ko ri ko” c. Scala sikerű dalból és a „Ki látta Cocot a Trocaderon?” c. szám alapján kapta, melyeket nagy sikerrel énekelt.
Egyénisége, az akkori nőideáltól elütő megjelenése – gazdag pártfogókat vonzott. A divattervezést kalapok tervezésével kezdte, majd először saját magának varrt lovászzekét, zsokémellényt, matrózruhát vászonból és trikószövetből.
Tervezett öltözékei hétköznapi viseletre alkalmasak, mégis kifinomultan elegánsak voltak. A természetes megjelenéshez és a természetes anyagokhoz – gyapjú, dzsörzé, tweed – vonzódott.
Megalkotta a krepdesinből készült, szűk ujjú „kis feketét” és az elegáns „Chanel kosztümöt” fehér vagy tengerészkék tweed anyagból, barna vagy téglavörös dzsörzéből illetve santungból. Estélyi ruhái tüll, csipke, muszlin, krepp anyagból készültek, feszes derékkal, örvénylő szoknyával, flitterekkel, arany díszítéssel. A minták keletiesek, „a nap aranya, a vér vöröse, és a növények zöldje” a jellemzőjük. Ruhái ingruhaszerűek, egyszerű vonalvezetésűek, fekete, fehér, tengerészkék, piros, élénk rózsaszín és sápadt zöld színben. Ő teremtette meg a bizsukat, színes üveggyöngyből, többszörösen a nyakon átvetve.
Egyéniségét jól jellemzi éles nyelve, ahogyan pályatársairól nyilatkozik:
Diorrról:
„Dior? Ő nem öltözteti, hanem kárpitozza a nőket.”
Yves Saint Laurent-ről:
„Sokra viszi még ez a kis ember. Egyébként engem utánoz, ami azt bizonyítja, hogy van ízlése.”
Vannak már-már szállóigévé váló mondásai, melyek intellektusát mutatják:
„ A gyenge ember jellemzője, hogy olyan előnyökkel dicsekszik, melyeket egyedül a véletlennek köszönhet.”
„Az igazi nagylelkűség a hálátlanság elfogadása.”
„A házunk a börtönünk: az a mód, ahogyan feldíszítjük, visszaadhatja szabadságunkat.”
Írásunkat egy Coco Chanel gyöngysor igéző képével zárjuk:
