„Ideje elkezdeni azt az életet élnünk, melyet elképzeltünk magunknak”
Henry James
Patti Digh: „Most élsz” című könyve azt feszegeti: mit tennénk, ha csak 37 napom lenne még hátra? A szerzőt halálosan beteg rokona utolsó 37 napja gondolkoztatta el, bár a Jó öreg kérdésre” adott válaszok egy része a Bakancslista c. film óta az életünkben még nem látott vagy meg nem tett dolgokra összpontosít.
Patti Digh, aki népszerű, díjnyertes blogját, a „37days”-t 2005. óta írja. Az ő válaszait tartalmazza ez a praktikus, de egyben lélekemelő könyv. Bevezetője jól összegzi a kétgyermekes anya hitvallását: „Felfedezném, mit jelent megélni az élet minden napját, és hagynék nekik egy jegyzetet különféle kihívásokkal, egy olyan használati kézikönyvet, amely útmutatást adna nekik, miközben nélkülem élik az életüket.” Nem holmi praktikus dolgok megtaníttatására gondol az író, „hanem mélyebb dolgokról, honnan tudják, hogy mivel törődjenek, hogyan bánjanak másokkal (magukkal), mit kérdőjelezzenek meg, hogyan szeressenek, miért álljanak ki, és hogy miért kell történetet mesélniük és meghallgatni mások történeteit. Jelen kötet pontosan ez a kézikönyv.”
Az „i” hatalma
Ahhoz, hogy teljes életet éljünk, „belakjuk életünket” – hat „i”-vel kezdődő szóba sűríthető gyakorlat szükségeltetik:
Cikksorozatunkban néhány gondolattal fogjuk megvilágítani mind a hat feladatunkat.
Digh egy kísérleti körjáték során figyelte meg, hogy az embereknél a körbe-körbe mozgás legnagyobb korlátja az volt, hogy nem tudták eldönteni, mi történjék a kedvenc tollukkal, mappájukkal vagy pénztárcájukkal: vigyék magukkal vagy hagyják ott a játék kiindulópontján. A dolgok becsben tartása akadályoz abban, hogy valami teljesen lekösse itt és most a figyelmünket.
A másik példa a spontaneitásról szól: nem azt tesszük, amit szeretnénk, hanem azzal törődünk, ki-mit szól hozzá. Megszívlelendő, amit a szerző a következtetéseiről mond: „Arra a következtetésre jutottam, hogy a spontaneitás inkább az ítélkezésről, mint a kontrollról szól, azaz, amilyen mértékben hajlandóak vagyunk mások megítélésére, ugyanolyan mértékben ítélnek meg engem mások is.” Igen kifejező az író által idézett japán közmondás: „Bolondok vagyunk akkor is, ha táncolunk, és akkor is, ha nem, úgy hogy akár táncolhatunk is.”
Patti Digh az ítélkezés elhagyására az alábbi gyakorlatot ajánlja:
„Amikor az ítélkezés szavai már ott tolonganak a nyelvünk hegyén: („Milyen ostoba!”,”Milyen ronda!”, „Milyen illetlen!”) – tartsunk három másodperc szünetet. Fogalmazzuk át ítéletünket pozitívvá:(”Milyen vidám!”, „Milyen egyedi!”, „Milyen színes!”), és mondjuk azt magunkban: „Milyen csodálatos módja ez a létezésnek!”, Milyen érdekes kulturális norma!”, Muszáj többet megtudnom erről!Gyakoroljuk, hogyan legyünk kíváncsiak ítélkezők helyett.”
Természetesen még számos jobbnál-jobb és szórakoztató gyakorlat van arra, hogy legyünk merészek, játékosak, és csatlakozzunk Diane Ackerman mondásához: „Nem akarok utas lenni a saját életemben.”
Legközelebb a második „i”-vel ismerkedünk meg, az inkluzióval (elfogadással) és azzal, hogyan legyünk nagylelkűek.
