„A szorongás hasznosításának egyik legcélravezetőbb módja, ha el tudod érni, hogy embertársaid visszautasítsanak”
Idézet a könyvből
A Greenburg-Jacobs szerzőpáros már megint egy fontos fájó pontunkra tapint, amikor megmutatja, hogy az indokolatlan szorongásunkkal hogyan veszítjük el barátainkat és taszítjuk el ismerőseinket. A tőlük megszokott szellemességgel poentírozzák ki ezeket a helyzeteket. Az idézetben jelzett visszautasításhoz „célszerű a legelőnytelenebb képet festeni magunkról: mutassuk magunkat féltékeny, ideges, gyanakvó, kritikus, panaszkodó, mentegetőző, türelmetlen, unalmas fráternek.”
Az írók még a megfelelő testtartást és hanghordozást is leírják ehhez: „Egy helyiségbe úgy kell belépned, mint aki arra számít, hogy bármelyik pillanatban képen törölhetik…A hanghordozás motyogó és nyafogó legyen, lehetőleg orrhangon.”
Következő lépésként egy újabb próbatétel tornyosul elénk: megfelelő visszautasítót kell találnunk. Javaslatuk: „Ehhez a megfelelőbbek azok, akik azokon a területeken tudnak rád csapást mérni, amelyen a legkevesebb önbizalommal rendelkezel, pl.vonzerő, szakmai hozzáértés. Kísérletezhetsz profi undokokkal is, mint pl. a főpincérek.”
Lássuk a ravasz lepocskondiázás segédeszközeként a mentegetőzést például ily módon: „Bocsássatok meg, hogy ma este is idetoltam a képemet.” vagy „Hétszentség, hogy untatlak a problémámmal.”
Egy megszívlelendő példa a visszautasítás kikényszerítésére:
„I. lépés:
Te: Mondd meg őszintén, mit gondolsz rólam. De teljesen őszintén.
Ő: Szerintem nagyon rendes vagy.
2. lépés:
Te: De tényleg azt mondd, amit gondolsz. Én az őszinteséget minden más tulajdonságnál jobban imádom.
Ő: Hát jó… szóval teljesen őszintén, azt gondolom, hogy időnként felkapod a vizet.
3. lépés:
Te: Ühm! Te persze azt hiszed magadról, hogy tökéletes vagy.”
Még abszurdabb helyzetet eredményezhet a patthelyzet, amikor egyik fél sem akar lemondani a visszautasítás gyönyörűségéről.
Lássuk hogyan!
A példa, amit a szerzők felhoznak, esetlen teenagerekről szól, - egy fiú normális esetben nem utasítja vissza barátnője ilyen irányú kérését, sőt kapva kap rajta - de ez az udvariaskodás jellemző lehet, akárhány évesen is, ha bizonytalanok vagyunk magunkban.
„ Lány: Ugye, most már nem szívesen jönnél fel, hogy igyunk valamit?
Fiú: Izé, nem is tudom. Baromi rendes tőled, hogy ezt mondod, szóval tényleg szeretnék, de biztos túl késő van.
Lány: Szerintem is. Nézzük csak…egy óra. Neked ez már nagyon késő.
Fiú: Nekem nem, de fogadni mernék, hogy te általában ilyenkor szoktál lefeküdni. Nyertem?
Lány: Á, nem, kettő előtt sosem fekszem le. De a nyakamat teszem rá, hogy halálosan ki vagy merülve. Igaz?
Fiú: Nem vagyok fáradt, de minek erőltetni, látom, hogy te fáradt vagy.”
Ezt még lehet húzni néhány percig, egymásra mutogatva, majd sértetten azt válaszolni bármelyik fél által: "Látom, hogy nem akarod, inkább tegyük el, amikor lesz hozzá kedved.”
Ilyen tétova, bizonytalankodó módon, ki nem fejezve a tényleges szándékunkat – sok kellemes, akár boldog helyzetet is elronthatunk.
Okuljunk ezekből a példákból! Talán ilyen egyszerű szorongás-megvonással életünk boldogabb fordulatot vehet.
Egy felhőtlenül boldog, gyerekeket ábrázoló kép segíthet, hogy elhessegessük szorongásunkat:
