„Szerintem a nárcizmus az összes sikeres férfi és nő csendes gyilkosa, még a puszta gőgnél is erősebb.”
Ben Affleck
Benjamin Géza Affleck, a híres színész, aki második keresztnevét szülei magyar barátja miatt kapta – igen keserűen állapítja meg, hogy a hétköznapi életben önimádat, önzőség, magamutogatás, feltűnési viszketegség, a saját értékek eltúlzása milyen „pusztító erővel bír.” A nárcizmus szót mindenki járványos betegségnek titulálja manapság, hiszen az internet világában egyre több önközpontú, hiú emberről tudunk meg nem éppen hízelgő részleteket.
Dr. Craig Malkin, a Harvard Egyetem orvosi karának pszichológiatanára „A nárcizmus pszichológiája” c. könyvében – többek között – két igen fontos dologra mutat rá: egyrészt nem minden nárcisztikus ember hiú és pöffeszkedő, „vannak félénkek és halk szavúak is”, másrészt szükség van a nárcizmus egy bizonyos mértékére, az egészséges nárcizmusra, mely a jó önismeret alapját adja.
Mi is a nárcizmus?
Malkin szerint a nárcizmus erős emberi hajlam, hogy különlegesnek érezhessük magunkat, egyedinek láthassuk magunkat. Szellemesen „az egyediség tudatának mankója.” Egy pszichológusok által összeállított teszt alapján, melyet a könyv részletesen taglal, megállapíthatjuk magunk is, hogy hol állunk a nárcisztikus skálán. Ebből rögtön következik, hogy szükségünk van a nárcizmus egy mértékére, mely lehetővé teszi számunkra, hogy szeretni tudjunk és el tudjuk fogadni mások szeretetét. Tehát a mérték a lényeg! Ha ugyanis valaki értéktelennek, jelentéktelennek érzi magát (echoista), azaz a skála legalsó fokán áll, akkor állandó szorongásban él, titkolva érzéseit, szomorúságát, mert fél az elutasítástól. Mélyen aggódik, nehogy önzőnek vagy telhetetlennek tűnjék, gyakran az is gond számára, hogy saját szükségleteit felismerje.
A vérmérsékletünket, amint azt a kapcsolódó cikkünk is részletezi, születésünk határozza meg, de neveltetésünk határozza meg azt, hogy hol állunk majd a nárcisztikus skálán. A biztonságos szülői szeretet, mely odafigyelő, ha szükséges, megnyugtató, fontos ahhoz, hogy a spektrum közepén maradjunk, és elkerüljük a későbbi öntömjénezést, ugyanakkor merjünk álmodni és céljainkat megvalósítani. Életszakaszainkban eltérő a nárcizmus mértéke, a tizenéves és az idős a legönközpontúbb, a fiatal, mert keresi az útját, az idős, mert elveszettnek érzi magát, és fenn akarja tartani egyediségét, magabiztosságát.
A kóros nárcizmus
Kizárólag a saját szemszögéből látja a világot, nincs bűntudata, manipulálja a környezetét. A hangos, extrovertált pöffeszkedő, hencegő, hiú nárcisztikusok mellett vannak rejtett nárcisztikusok is, akik külsőleg túlérzékenynek, sérülékenynek tűnnek, de nem érzik magukat alsóbbrendűnek. Az un. közösségi nárcisztikusok segítőkészségükkel hivalkodnak. A skála legvégén levőkre a különleges kivételezettség-érzés a jellemző, túlságosan lefoglalja az elismerés-vadászat, nem figyel másokra, az együttérző képesség hiánya fedezhető fel náluk.
Az egészséges nárcizmus
Az egészséges nárcizmussal megáldott személyt a szeretni tudás és a szeretetelfogadás képességével rendelkezik. Nagy álmai vannak, de nem néz le másokat. Mindenkiből a legjobbat hozza ki, nem szerénykedik, de nem nagyzol, és tehetségét sem rejti véka alá.
Az egészségtelen nárcizmus jelei a kapcsolatokban
Malkin szerint alapvető jel, hogy elrejtik a sebezhetőség hétköznapi érzését, beleértve a szomorúságot, a félelmet, a magányt és az aggodalmat. A korai jelek közül az érzelmi fóbiát, a lopakodó hatalomátvételt, a piedesztálra emelést, és az ikerfantáziálást említhetjük.
Érzelmi fóbia
Leereszkedően bánik a másik féllel, rámutat annak hibáira, mely figyelemelterelés saját érzéseitől (pl. belső bizonytalanság). Jellemző lehet a méreg átfecskendezése a másikba: azzal vádol, hogy állandóan mérgesek vagyunk, a vita végére azok is leszünk, még ha az elején nem is voltunk azok. Az idősebbek emlékeznek talán a „Rossz kedved van papa” c. kabaré jelenetre, melyben a feleség bele beszéli a férjébe, hogy rossz kedve van, majd a végén a férjet megüti a guta.
A lopakodó hatalomátvétel
A nárcisztikus személynek irányítási kényszere van, mindig úgy rendezi a dolgokat, hogy a másikat kész helyzet elé állítsa.
Piedesztálra emelés
Partnerét bálványozza, saját különlegességének hangsúlyozása miatt. Nincs mély kötődése, úgy látja párját, amilyennek látni akarja.
Ikerfantáziák
Erősítik a másikban a „rokon lélek”-érzést, elfedve ezzel saját sebezhetőségüket. Malkin találóan állapítja meg: „Saját fontosságérzésre koncentrálnak, mintha saját magukkal folytatnának szerelmi viszonyt.”
Hogyan éljünk együtt egy nárcisztikussal?
Jó hírnek tűnik, hogy a legújabb pszichológiai vizsgálatok szerint van remény arra, hogy ha gyengédebben közeledünk egy önimádóhoz, akkor sok esetben meg lehet puhítani érzéseiket. Ehhez gondoskodás, nagyvonalúság, barátságosság, jótékonyság és melegszívűség szükségeltetik. Igazi empátiával le kell győzni haragunkat, beszélni kell valódi érzéseinkről, arról, hogy mi bánt bennünket. Kérdés, hogy képes-e bocsánatot kérni, megnyugtatni bennünket vagy kimutatni, hogy megért. Ha nem, akkor vagy rábírjuk, hogy akár együtt, forduljunk szakemberhez, vagy ha nem áll kötélnek, el kell búcsúzunk tőle.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy olvassa el a könyvet, csinálja meg a tesztet, mert így jobban megértjük majd önmagunkat és másokat is.
Egy kiváló pszichológus, Dr. Ranschburg Jenő néhány percben értékes gondolatokat közöl az énközpontúságról: