„Elesni emberi dolog, de felállni isteni eredetű”
Lucier Bernier
Az interneten való búvárkodásom egy újabb gyöngyszemmel gazdagodott, nevezetesen rábukkantam Jacques Martel: „Lelki eredetű betegségek lexikona „c. művére, melyet Schnedarek Réka fordított magyar nyelvre és a Partvonal Kiadó adott ki 2007-ben.
Lucier Bernier, pszichoterapeuta hasznos életviteli útmutatót közöl a könyv bevezetőjében:
„A betegség felfogható pozitív tapasztalatként, mert megállásra késztet és annak végiggondolására, mi is történik éppen az életemben.
Ha képesek vagyunk az adott problémát feladatként megélni, és látjuk a belőle származó tapasztalat hasznát az egész életünkre nézve, akkor egészségünket újra visszanyerhetjük.
Ha figyelünk arra, hogy szeressük és elfogadjuk önmagunkat, ha szembesülünk a nem- megélt vagy helytelenül feldolgozott érzelmeinkkel, akkor közelebb kerülünk a tökéletes harmónia eléréséhez és még több szeretetben lesz részünk.”
Az író - mintegy használati utasításként – megvilágítja, hogyan kell elemeznünk az adott betegséggel kapcsolatban a lexikon címszavait:
„Olvassunk nagyon lassan! Nem fontos, elménk felfogja-e a kiejtett szavak és mondatok jelentését, azonban előfordulhat, hogy a gyakorlat végzése közben fájdalmat vagy szomorúságot érzünk, mert egy régebbi, éppen aktuális, vagy olyan betegségről tájékozódunk, amitől felünk, hogy elkapjuk. Ilyenkor szeretetet kell „vinni" az olvasásba. Ha heves érzelmeink vannak a szócikk olvasása közben, akkor olvassuk el többször, akár aznap egy későbbi időpontban, akár napokkal később, és ismételjük egészen addig, amíg ezek az érzések enyhülnek, csillapodnak, és megbarátkozunk az adott szöveggel. Meditáció, nyugtató zene hallgatása vagy a tudatos ellazulás is segítségünkre lehet. Az integráció ebben az esetben azt jelenti, hogy tegyük magunkévá, tudatosítsuk a velünk történő dolgokat.
Először is tudnunk kell: minél gyorsabban olvasunk el valamit, annak információtartalma annál inkább mentálisan, az elménkben marad meg. Ha viszont lassan olvasunk, a szöveg a szív energiaközpontjával, az úgynevezett szívcsakrával kerül kapcsolatba. Másodszor: minden betegség vagy egészségügyi probléma a szeretet hiányának és a más emberekkel kapcsolatos negatív eseményeknek a megnyilvánulása. Tehát, mondhatjuk úgy is, hogy egy fizikai vagy lelki sérülés (~ üzenet) a szeretet szintjén rögzül, vagyis a szív energiaközpontjában. A szeretethiányhoz kapcsolódó sérülések az elutasítottság, elhagyatottság, düh, meg nem értettség, szomorúság, csalódottság érzéseként jelennek meg szívünkben. E rögzült üzenetet úgy tudjuk „felülírni", ha újra aktiváljuk, tehát megint kapcsolatba kerülünk azzal, ami kiváltotta. Idézzük fel a fájdalmat, szomorúságot, vagy dühöt okozó eseményt, ezzel megnyitjuk a szív energiaközpontját, és hagyjuk, hogy rajta keresztül eljusson hozzánk a szeretet, majd a gyógyulásunk érdekében „működésbe léphessen" az integráció.
Most először olyan címszavakkal foglalkozunk, melyek nem a súlyos betegségek közzé tartoznak, de mindnyájunk találkozik vele nap, mint nap.
AGGODALOM
„Az aggodalom általában az ismeretlentől való félelem egy formája, amely a szorongás állapotához áll a legközelebb. Többféle tünettel járhat együtt: fejfájás, hőhullámok, görcsök, idegi eredetű szívdobogás, fokozott verejtékezés, feszültségérzés, hangosabb beszéd, gyakori sírás, sőt még álmatlanság is. Ha túlságosan aggodalmaskodók vagyunk, hidegrázást is érezhetünk, mely arra emlékeztet bennünket, hogy félünk valamitől. Ez egy torokszorító állapot, amelynek következtében elveszíthetjük önuralmunkat, az életünk eseményei fölötti irányítást, mert ilyen helyzetben nem vagyunk képesek józanul és körültekintően gondolkodni. Érezhetünk egyfajta egyensúlytalanságot, mintha a fizikai és anyagtalan világról való benyomásaink között szakadék tátongna, bár valamelyest képesek vagyunk ezt irányítani, nincs rá racionális magyarázatunk. A dolgok feletti uralmunkat teljesen el is veszíthetjük és kialakulhat „az ég bármelyik pillanatban rám szakadhat" érzése! Szinte bármilyen helyzetben aggodalom törhet ránk, de fontos tudnunk: AZZÁ VÁLUNK, AMIRE A FIGYELMÜNKET IRÁNYÍTJUK. Ha a figyelmünket félelmeinkre koncentráljuk, biztosak lehetünk benne, hogy eltölt bennünket az aggodalom, ami végül halálfélelemhez vezethet. A halál vagy azok a dolgok, amelyekről nem veszünk tudomást, amelyeket nem látunk, de léteznek, még inkább növelik ezt a félelemérzetet. Éppen ezért, ha félünk is az ismeretlentől, mostantól bízzunk abban, hogy a jelenben és a jövőben a lehető legjobb dolgok fognak történni velünk. A tünetek el fognak tűnni, a halálfélelemmel együtt.”
ALLERGIA
A minket körülvevő és életünk részét képező anyagok rendszerint közömbösek a szervezet számára, ám ha az immunrendszer tévesen „ellenségként" kezeli őket, a szokásostól eltérően, fokozottan reagál rájuk. Az allergia tehát nem más, mint az immunrendszer „tévedése": ártalmatlan anyagokat minősít veszélyes betolakodónak és veszi fel a harcot. A betegség kialakulása a következő: a szervezet az első találkozáskor antigénként (az antigén olyan anyag, amely a szervezetet antitestek, azaz védekező anyagok termelésére ösztönzi) reagál egy adott anyagra, ezért antitesteket kezd előállítani, aztán a következő találkozáskor - mivel az antitestek segítségével azonnal felismeri - agresszíven és hevesen elutasítja. Vélhetően valakivel vagy valamivel szemben ellenszenvet vagy agresszivitást élünk meg, és ezt a problémát agyunk ily módon interpretálja. Az allergia különböző fajtái hasonlóak az asztmához, azonban a reakció inkább a szemeket, az orrot és a torkot érinti ez esetben, mintsem a tüdőt vagy a mellkast. Mire vagyunk allergiásak? Mi az, ami bennünk ilyen heves reakciót indít el? Mi az, ami ezt az irritációt, a test ilyen erős érzelmi válaszreakcióját okozza? Ezek mind a mentálisan megszüntetett érzelmek felszabadításai. Ha valamit megpróbálunk tudatosan vagy tudat alatt nem észrevenni, esetleg kitörölni, az ily módon tör utat magának, és a testünk „beszél" helyette. Mintha egy olyan dolog lenne bennünk, aminek nincs ott semmi keresnivalója, amely zavarja önvédelmi rendszerünket. Ez az ellenség átveszi a hatalmat, a cselekvés és a létezés hatalmát, és ez letaglóz minket. Az allergia általában mély intoleranciát, türelmetlenséget jelez, néha az életben való teljes részvételtől való félelmet tükrözi, esetleg arról tanúskodik, hogy meg kellene szabadulnunk a minket támogató érzelmi mankóktól, mert így megtanulunk a saját lábunkon megállni. Az allergiás ember legfontosabb jellemzője, hogy azt gondolja magáról, nincs harmóniában a saját személyes értékeivel. Fel szeretné hívni magára az emberek figyelmét, szeretne szimpatikus lenni és segítséget kapni. Vajon arra „használjuk" az allergiát, hogy szeretetet vívjunk ki magunknak? Lehetséges. Mindenesetre egy dolog biztos: azért vagyunk allergiásak, mert nem fogadjuk el énünk egy részét, és ez a tudat alatti ellenállás önmagunkkal szemben igen erőteljes. Az emberek általában nagyon sokféle dologra lehetnek allergiásak: élelmiszerekre, tárgyakra, formákra, illatokra. Minden olyasmivel kapcsolatban, ami az öt érzékszervet érinti (főként a szaglás, amely a legerősebb érzékelés a memória szempontjából), az agy egy csomó, számunkra jó vagy rossz benyomást raktároz el. Nagyon is lehetséges, hogy azért vagyunk valamire érzékenyek, mert az agyunk egy rossz emlékhez kötve tárolta, és ilyenkor ösztönösen visszautasítjuk. Például elválasztanak bennünket egy számunkra kedves állattól vagy személytől, aztán később olyan helyzetbe kerülünk, mely emlékeztet minket erre - vagyis újra átéljük az eseményeket. Összefoglalva: az allergiát mindig valamivel (szimbolikus értelemben egy helyzettel, tárggyal, állattal) szembeni frusztráció, ingerlékenység okozza. Figyeljünk az üzenetre: azt, amit el akarunk utasítani, inkább fogadjuk el, dolgozzuk fel, így az integrációs folyamat beindul, és az allergia idővel eltűnik.
ÁLMATLANSÁG
Az álmatlanság egyet jelent az önmagunk elengedésétől vagy elhagyásától való félelemmel. Bizonytalanságban élünk, pedig minden történést az irányításunk alatt szeretnénk tudni. Amikor alszunk, a „mentális képességeink" is szundítanak, az érzékeink éberebbek és nyitottabbak az ismeretlenre, vagyis sebezhetőbbek vagyunk. Ha elménket mindenféle gondolattal foglaljuk le, megakadályozzuk, hogy az álom hatalmába kerítsen bennünket. Az életünk feszültséggel, szorongással, bűntudattal teli, s néha még egyfajta paranoia is úrrá lehet rajtunk. Ez egy olyan szituáció következtében alakulhatott ki, amelyben úgy éreztük, hogy az önazonosságunkat vagy a túlélésünket bizonyos módon veszélyeztették - például, ha kiraboltak vagy megerőszakoltak bennünket. Előfordulhat, hogy szélsőségesen idegesek vagyunk, nehezen foglalunk állást, hozunk meg döntéseket. Úgy érezzük, mintha minden elalvással kicsit meghalnánk, s ez felébreszti bennünk az ismeretlentől vagy az éjszakától való félelmet. Az álmatlanság erősen kötődhet a tudatos vagy tudat alatti bűntudathoz, úgy érezzük, nem érdemeljük meg a pihenést. Talán arra programoztuk be magunkat, hogy az alvás egyet jelent az időpazarlással. Az álmatlanság kapcsolódhat a saját magunk szeretetének képtelenségéhez, a szeretetbe és az életbe vetett bizalom hiányához. Meg kell tanulnunk relaxálni, lazítani, feloldani a kontrollt, hogy az alvásnak és az álomnak helye legyen az életünkben.
BIZSERGÉS, ZSIBBADÁS
A zsibbadás a bőr felületét érintő bizsergő érzés, általában spontán módon jön létre egy ideg vagy vérér mechanikus összenyomódása révén. A hely, ahol ez a bizsergés megjelenik, az életem egy adott aspektusát érintő irritációt, elégedetlenséget jelez. Tudatosítom ezt, és szabadon áramoltatom az energiát.
BÓBISKOLÁS
Előfordul, hogy elbóbiskolok egy jó étel elfogyasztása után - igen kellemes módja a pillanat meghosszabbításának. Nem kell többet gondolkodnom, csak létezem. Természetes, ha az idősebbek el-elbóbiskolnak akár napközben is, hiszen ők az életük vége felé járnak. Fáradtak. Ha azonban én egy ereje teljében lévő felnőtt ember vagyok, mégis gyakran előfordul velem, hogy napközben elbóbiskolok, akkor tudat alatt elutasítom az életet. Rejtőzködöm, menekülök, hogy ne kelljen választanom, döntenem, cselekednem. A testem arra szólít fel, hogy kerüljek újra kapcsolatba a saját életemmel.”
Milyen érdekes, hogy ezek a testi jelek mind összefüggésbe hozhatóak a lelkünkkel.
Gondolkozzunk el, tudatosítsuk ezeket a gondolatokat egy-egy fenti állapot jelentkezésénél!
Legközelebb a bőrrel kapcsolatban vizsgálódunk majd.
